Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-08-09 / 32. szám
összeütközésekre vezethet, melynek az egész családi életre ártalmas eredményei lehetnek. Nő ugy, mint férj, egymástól „szerelmök nevében" fognak engedékenységet kivánni, s miután végre is az egyiknek engedni kell, ez sohasem fogja feledni, hogy megtagadtatott egy oly kívánsága, melynél szerelmére hivatkozott. Mert a szerelem, báró ur, a házastársak evangéliuma, ez azon fegyver, melyet apró viszályokban egymás ellen használnak, s ön, a kitűnő lélekismerő, nem fogja tagadhatni, hogy e fegyver a sok használat által csak csorbulhat. Igaz, hogy sok esetben a felek közönyössége nem fogja a dolgot viszálylyá fejlődni engedni, — de én azt hiszem, hogy ha a törvény már a vallási meggyőződéseket érinti, gondoskodjék necsak a közönyösségről, hanem a vallásosságról is. Hátha még ehhez a papság beavatkozása is járul! A mindennapi életben látjuk, mily nagy hatással bir a papság, főkép a nőnemre, s hogy e befolyását igyekszik is lehetőleg felhasználni. Ha már most a szülőktől függ a gyermekek vallása, nem fog-e a pap például a katholikus nőnél minden eszközt felhasználni, hogy őt protestáns vallású férje ellen felingerelje ? — A pap fog neki vallási kötelességről, talán pokolról és purgatoriumról is beszélni, — az effélék nagyon hatnak a női képzeletre, felizgatják nervositását, s a fellázitott nő mindinkább elidegenedik férjétől. A cultusminiszter ur javaslata tág tért nyit a papság izgatásai számára; s azon családi élet, melynek benső viszonyaiba az „ellenállhatlan" papság beleavatkozik, — elveszté nyugalmát. Nem jobb volna-e e helyett, ha a törvény már előre meghatározná, minő vallásban kell a gyermekeknek neveltetniök ? S ha azt határozná is, hogy a fiuk az apa, a leányok az anya vallását kövessék, — e felekezeti különbség a család kebelében sokkal csekélyebb ártalmára lesz a családi nyugalomnak. Akárhány példát találunk erre magyar családainkban, melyeknek különböző vallású tagjai a legjobb egyetértésben élnek egymással. Meg fog bocsátani t. báró ur, hogy férjem háta mögött, ki Eötvös bárónak hu elvtársa, opponálni merészelek a cultusminiszter ur ellen, s ha Ont felkérem, hogy e soraimat kiadja. Láthatta belőlök, hogy nem fontoskodási vágy birt e lépésre. De miután a házasságban önöknek még mindig szükségük van a mi gyöngébb nemünkre, engedjék meg, hogy e gyöngébb nem is beleszóljon azon dologba, mely saját sorsát oly közelről érinti. Szivesen megengedem, hogy tudományra nézve önökkel nem mérkőzhetünk, meglehet, nem is értjük a dolgot de érezni tudunk; s higyje el báró ur, a női érzelemnek helyes tapintata van, mely gyakran kisejti a veszélyt ott is, hol az a férfiak figyelmét elkerüli. Ily veszélyt látok én e törvényben, s miután nézetem szerint a házasság célja nem az, hogy valamely vallás hiveit szaporitsa, hanem az, hogyT egy boldog családot teremtsen, azt hiszem, e tekintet méltó rá, hogy a honatyák szem előtt tartsák. S azért t. báró ur, több nőtársai nevében a cultusminiszter ur javaslatának emiitett pontja ellen ünnepélyesen óvást tesz önnek őszinte tisztelője. Egy Deák-párti né. Beust báró jegyzéke, melyet a pápai allocntiőra b. Meysenbiig báróhoz intézett. „Junius 22 és 23 ról kelt jelentéseivel vettem azon alloeutio szótartalmát, melyet a sz. atya a jun. 22-ikeiconsistoriumban tartott. A kínos benyomásról, melyet ezen alloeutio itt előidézett, már táviratilag értesítettem exeiádat, s a jun. 23-iki jelentésében foglalt értelmezés nem gyöngítheti á pápai szavak hatását. Elismerjük az ö Felsége, a császár személye iránt mutatott tekinteteket, s ö Felsége maga is bizonyára nem érzéketlen az előzékenység e tanujelei iránt. Örömest el hisszük, hogy - miként exeiád erősiti — a pápai alloeutio, összehasonlítva a sz. szék által előbb kibocsátott hasonló okmányokkal, csak egy bizonyos irány jellegét viseli magán, hogy ily módon a nyilatkozat, a mennyire az egyház álláspontja engedi, mérsékeltessék. Dacára ennek ismeretes dolog, hogy a hang, melyen ő szentsége a császári kormányról és Ausztria uj intézményéről szól, oly szigorú, miszerint méltó okunk van panaszkodni felette. Nem szándékom ez alkalomból oly polémiába bocsátkozni, mely összeegyezhetlen volna a sz. szék iránti tisztelettel s a kibékülésre hajló óhajtásaimmal. Mindamellett nem hallgathatok el néhány megjegyzést, és kérem exeiádat, hogy azokat a római udvarral közölje. Mindenekelőtt nem foghatjuk fel a kötelezettséget, mely a szent atyát arra indíthatná, hogy Ausztriával szemben bizonyos praecedentiákat s oly eljárást kövessen, minő más államok irányában követtetett, melyek felett a pápai kormánynak igaz oka volt panaszkodni. Lehetséges-e itt tettleges összehasonlítást tenni ? Megtá-