Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-26 / 4. szám

Tizenegyedik évfolyam. 4. Pest, jan. 26. 186$. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓHIVATAL: A lipót és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben házhozhordáBsal és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Gradus ad Parnassum. Ezelőtt másfél esztendővel, az 1866-ki Prot. lap. 30-ik számában néhány adatot állitottam össze Magyarország utolsó háromszázados történetéből, melyek azt bizonyították, hogy ezen korszak alatt nemcsak külellenséggel kellett küzdeni megfogyott nemzetünknek, hanem saját emlőjén is táplált egy kevés számú, de gazdag, hatalmas osztályt, mely töröknél, tatárnál, németnél rombolóbb erővel igyekezett tőle elzárni az éltető levegőt, — amelytől helyzeténél fogva azt lehetett volna várni, hogy nemzetünk védői között az első sorban harcoljon, és e helyett zsoldosai mindenütt mint elválhatatlan vezetők, vagy kisérők szerepeltek azok mellett, kik a prot. Erdély lakóit annyira kiirtották, hogy mértföldeken alig akadt élő lény, s az ember maga vonta „Básta szekereit," kik a felvidéket hallatlan kegyetlenséggel pusztították ki, hogy mint a fehér holló oly ritka most ott a magyar beszéd. Az olvasó tudja, mennyire felzajdultak ezért az ultramontanok közlönyei, s nem tudván a történeti adatokat megcáfolni, azon igen kényelmes módhoz folyamodtak, hogy mindent egyszerűen tagadtak, vagy bajainkat más forrásból magyarázták, mint magyarázza a ,,testis temporum." E lapok hasábjain a kesztyűt egy erősebb kéz vette fel, s remek csatározásainak nagybecsű emléke már az olvasó közönség sajátja. Hogy kié a győzelem alig lehet kétes, ha megemlítjük, hogy a „Religió" az újévben szerkesztőt cserélt, és hogy azon néhány történeti adat cáfolgatásával mai napig sem hagyott fel. Különösen egy bizonyos Devics József ur tetszik magának rendkívül az ellenem való polemizálásban. Ugyan mi lehet az oka? — kérdik talán némelyek, — hisz a „Religio" már 1866 aug. 18-án fennszóval hirdeté, hogy állításaimat tönkre verte, s maga a kiérdemült szerkesztő is ismételve kijelenté azon évi II. 11 és 50 számaiban, hogy cikkemet „ártatlannak találván magára vájjon miért kell másfél év múlva is döntögetni azon falat, melyet állitásunk szerint rég leromboltunk ? Ennek igen egyszerű oka van. Három század óta a magyar clerusban azok jutottak fel legbiztosabban a Parnassus tetejére, kik legélesebb ellentétbe tudták magokat helyezni prot. honfitársaikkal, akiket a liberalismus zászlója alatt küzdő protestánsok a haza jólléte, felvirágzása legnagyobb ellenségeinek kiálltottak ki, és a kik legkevésbé voltak tősgyökeres magyarok. Tekintse végig valaki a magyar kath. püspökök névsorát, s biztos lehet, hogy ritkán ismer az ázsiai ősök utódára! Scitovszkyk.Haasok, Palásthyk, Devicsek telepedtek a négy folyó partjaira, azok dictálják a törvényt Árpád nemzetének. Idegenek lévén, természetesen nem sokat törődnek a szegény magyar sorsával, hanem készek visszavonást szitani, dúlni és rombolni, mihelyt a bécsi vagy római reactio ugy parancsolja, mert jól tudják, hogy jutalmok százezereket jövedelmező püspökség lesz. És az ő sivár életöknek csak ez a célja, habár a magyar haza, mely rájok nézve csak jövedelemforrás, esnék áldozatul. Innen lehet kimagyarázni, hogy legnagyravágyóbb embereik egész erővel azon igyekeznek, hogy a protestantismus és a szabadság mentül nagyobb ellenségeinek ismertessenek fel, ezért követnek el mindent, hogy a szabadelvű sajtó fellázadjon ellenök, mert az rájok nézve gradus ad Parnassum. Pollák urat már régebb felsegítettük akanonoki méltóságra, Palásthy urna] 7 »li v; v-