Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

Atalánosan ismeretes azonban jelenleg, mily iszonyú ostromot áll ki az egyház s mily sok és nagy baj gyötri a polgári társadalmat. Mert Isten s az emberiség legelkeseredettebb ellenei támadják meg a katholikus egyházat, üdvös tanítását, s gázolnak ezen apostoli szék tiszteletet igénylő hatalma s legfelsőbb tekintélyében, megvettetik minden, a mi szent, az egyház javai elraboltatnak, a püspökök s az Isten szolgálatának szentelt legtekintélyesebb férfiak és személyek, kik katholikus érzelmeik által tüntetik ki magukat, minden módon kinoztatnak, a szerzetes rendek kiiizotnek, mindenféle istentelen könyvek, romlott hírlapok s többnemii aljas társulatok terjesztetnek, s a szerencsétlen ifjúság nevelése a clerustól elvétetik, s a mi még roszabb, nem kevés helyen az istentelenség, erkölcsi romlottság, s korlátlan feslettség, s mindennemmii gonosz vélemény ragálya, mindenféle bün és gonoszság, s az isteni és emberi törvények megsértése annyira elterjedett, hogy nem csak legszentebb religiónk, hanem az emberi társadalom is sajnálatra méltó zavarba döntetett és kinoztatik. A szorongattatások ezen nagy terhe alatt tehát, a mely földig nyomja le szivünket, Isten által reánk ruházott legfőbb pásztori hivatalunk azt követeli, miszerint minél nagyobb mérvben alkalmazzuk minden erőnket, hogy az egyházon ejtett károkat kijavítsuk, — az Ur egész nyájának üdvösségéről gondoskodjunk, — és azok kárhozatos törekvéseit elnyomjuk, a kik — ha ez valaha megtörténhetnék — az egyházat s polgári társadalmat fenekestől felforgatni igyekeznek. Mi azonban Isten segélyével már pápaságunk kezdete óta sohasem mulasztottuk el, fontos hivatalunk kötelessége szerint sok consistorialis allocutiónkban és apostoli iratinkban szavunkat fölemelni, s Isten ügyét, valamint a Krisztus urunk által reánk bízott egyházét egész buzgalommal folyvást védelmezni, ezen apostoli szék jogai, és az igazság mellett harcolni, — ellenséges emberek fondorkodákodásait fölfedezni, a tévedéseket s hamis tanokat kárhoztatni, — az istentelenség sektáit anathemával illetni, végre az ur egész nyájának jóléte fölött őrködni. Fenséges elődeink nyomdokaiba lépve ennélfogva illőnek találtuk az egész katholikus világ valamennyi tisztelendő testvéreit, a püspököket, kik hivatva vannak gondjainkban részt venni, általános zsinatra összehívni, a mi már rég táplált óhajtásunk volt. Azon tisztelendő testvéreknek, kiknek kebele a kathoiika egyház iránt kitűnő szeretettől lángol, kiknek irántunk és ezen apostoli szék irányábani hűsége s odaadása igazolva van, — kik a lelkek üdvösségére nézve aggódnak, és bölcseség s tudományosságban kitűnőek, végre az egyház úgyszintén az állam nagyon szomorú helyzetét velünk együtt fájlalják, — semmi sem fekszik inkább szivökön, mint velünk közösen tanácskozni, és annyi szorongattatás ellenében az üdvös ellenszert alkalmazni. Ezen oekumeni zsinatban ugyanis mindaz helyes átvizsgálás után fontolóra veendő és megállapítandó, a mi főleg e nehéz időben Isten nagyobb dicsőítésére, a vallás sérthetlenségére az istentisztelet díszére, az ember örök üdvére, a világi és szerzetes-clerus fegyelmére, solid s üdvös nevelésére, az egyházi törvények követésére, az erkölcsök javítására, az ifjúság keresztény nevelésére, végre mindenekelőtt a közös békére s egyetértésre vonatkozik, Megfeszitett buzgalommal kell arra is törekedni, hogy Isten segélyével, az egyháztól, ugy a polgári társadalomtól minden baj eltávolittassék, hogy a szerencsétlen tévelygők a jó útra vissza vezéreltessenek, hogy a bűnök és tévedések kiküszöbölése után magasztos vallásunk s üdvös tanai az egész világon ismét uj életre keljenek, naponkint terjedjenek, uralkodjanak, felvirágoztatván az emberi társaság legnagyobb hasznára a jámborságot, becsületességet, igazságot, szeretetet, s minden keresztény erényt. Mert senki sem fogja tagadni, miszerint a kathoiika egyház és tanainak ereje nemcsak az emberek örök jólétét tartja szemei előtt, hanem a népek földi jólétének a rendnek, nyugalomnak, valamint az emberi tudomány haladásának és soliditásának, ís használ, miként ezt a szent s profán történelem évkönyvei fényes tények által? világosan, nyíltan mutatják, állandóan, szemlátomást bizonyítják. Es mert Urunk Krisztus, e szavaival: „a hol ketten vagy hárman összegyűlnek nevemben, ott jelen vagyok köz ö ttok" (Máté XVIII. 20 .) csodálatosan üdít, erősít, vigasztal, azért nem vonhatjuk kétségbe, miszerint e zsinatban is jelen leend isteni kegyelme teljében, hogy megállapíthassuk azt, a mi valamely módon szentegyháza javára szolgál. Miután tehát Isten és a világosság atyja előtt szivünk alázatosságában éjjel nappal a legáhitatosabb imákat rebegték ajkaink, e zsinatot általánvéve összehivandónak tartottuk. Támaszkodván a Mindenható Isten, az atya, fiu, szentlélek, valamint szent apostolai, Péter és Pál tekintélyére, melylyel a földön mi is bírunk, úgyszintén tisztelendő testvéreink, a szent római egyház bibornokainak tanácsára s beleegyezésére, jelen iratunkkal kedves városunkba Romába általános zsinatot hivunk össze, a mely 1869 december 8-án, a szeplőtlen Isten-anya ünnepén, a vaticáni basilikában fog megkezdetni, folytatni, és Isten segélyével, s az Összes keresztény nép üdvére befejeztetni. Akarjuk és parancsoljuk, hogy valamint tisztelendő testvéreink, a patriarehák, érsekek s püspökök, ugy kedves fiaink az apátok és mindazok, kiknek joguk van az általános zsinatban résztvenni, s abban szavazni, ezen általunk egybehívott zsinatra mindenünnen összeseregeijenek, intvén és buzdítván őket azon eskünél fogva, melyet nekünk s a szent engedelmességnél és büntetésnél fogva, a mely jog vagy szokás szerint inditványoztatik a zsinatok alkalmával a mulasztók ellen, hogy a mennyiben alapos akadály nem forog fenn, mit azonban jogszerűen megbízottak által kell a synodus előtt igazolniok, a szent zsinatra megjelenjenek s abban részt vegyenek. Tápláljuk is azon reményt, mikép Isten, kinek kezében az emberek szive van, könyörgésünket kegyelme-