Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

Megilleti őt a legfőbb f e 1 ü g y e 1 é s i jog, melyet hivatva van törvényes közegei által, az egyházi hatóságok közvetítése mellett gyakorolni. Hogy miben álljon ez s meddig terjed ki, önhatóságunk vagy autonomiánk sérelme nélkül, annak szélső véghatára: örömest bocsátkoznánk e kérdésnek részletezésébe. már csak azért is, mivel a mult idők tapasztalatai szerint, a kormányok és az egyházi hatóságok között a legtöbb összeütközést épen e jog különböző értelmezéséből kiindult eljárások és intézkedések okozták. Azonban ha meggoiídoljuk, hogy föfelügyelési jog gyakorlati alkalmazása körül fennforgott ingadozásoknak és tulhajtásoknak a többek között egyik fő oka abban rejlett, hogy kimerítőbb iskolaügyi országos törvény hazánkban mind ez ideig nem alkottatott; és ha meggondoljuk, hogy a főfelíigyelésnek tárgyát és körét sajátképen csak az alkotandó iskolaügyi országos törvény határozhatja meg, mint a mely fogja kijelölni, hogy a hitfelekezeti iskolák is az állam irányában minek a teljesítésére lesznek kötelezve: látni való, hogy ily törvény megalkotása előtt az iskolák feletti főfelügyeletet részletezni, még ha lehető volna is, merőben időelőtti dolog. A mi törvényt az állam a hitfelekezeti iskolák irányában jogosan alkothat, annak foganatosítása felett is joga van, sőt kötelessége felügyeltetni s magának időnként tudomást szerezni a a felöl, hogy a hitfelekezeti iskolák is országos törvény által elibök szabott hivatásuknak megfelelnek e V Midőn tehát mi iskoláinkra nézve eddig gyakorolt autonómiánkat továbbra is fenntartani kívánjuk: kell, hogy figyelmünket ne a föfelügyelési jog tartalmának részletezésére, hanem az alkotandó iskolaügyi országos törvényre fordítsuk s azt adjuk elő, hogy sajátképen milyennek ohjtjuk mi ezen törvényt? Általánosságban azt jelentjük ki, hogy olyan iskolaügyi országos törvényt óhajtunk, (mert az oktatás-és nevelésügyet nem kormányi intézkedés, hanem alkotmányos törvényhozás tárgyának tekintjük), mely egy részről egyházunk iskolakormányzati jogát és önhatóságát épségében, sértetlenségében meghagyja s a tanitás és tanulás szabadságát nem korlátozza; másrészről az oktatásügy körüli visszaéléseknek s rendetlenségeknek lehetőleg elejét veszi. Ehhez képest elismerjük, miszerint az államnak jogában áll törvényben kijelölni mindenféle iskolákra nézve a teljesítendő szolgálat, az elvégzendő munka mértékének azon fokát, melyen alól kebelében egy létezni akaró iskolának sem szabad maradnia; következőleg az állam megszabhatja, hogy az iskoláktól s igy a hitfelekezeti iskoláktól is, a polgárai részére igényelt képzettségnek legalsó mértéke miben határozódjék. Ebből folyólag ugy vélekedünk, hogy a törvényhozás egyházunk iskoláira nézve is, önhatósági jogunk sérelme nélkül, megszabhatja 1. a tanulmányi rendszert (coordinatio litterariae institutionis), ezzel kapcsolatban az iskolai (elemi, középtanodai, akadémiai) tanfolyamok legrövidebb tartamát, ugy szinte az elemi iskolákra nézve az évi szorgalom időtartamát; továbbá 2. az egyes tanfolyamokban szükséges tanítók és tanárok létszámáriak legkevesebbjét, valamint az egy tanitó vagy tanár vezetése alá tartozható tanulók számának legtöbbjét; és végül 3. az egyes tanfolyamokban tanítandó tárgyak legkevesebbjét. Es hogy mindezek aztán a törvény értelmében lesznek e iskoláinkban foganatosítva, erre az állam — mint fentebb emiitettük — saját kormánya által az egyházi hatóságok utján, jogosan, sőt kötelességszerüleg felügyeltet ; de ezen főfelügyelet a törvény által megszabandó határvonalokon túl egyáltalában nem terjeszkedhetik, és igy iskoláink életébe rendelkező befolyásig soha sem fokozódhatik. Igy marad meg sértetlenül egyházunknak iskoláira nézve törvényben biztosított önhatósági szabadsága; és igy lesz elég téve az oktatásügy emelése tekintetéből a kor méltó igényeinek is. . . Egyházunk pedig az őt iskoláira nézve kétségtelenül megillető önhatósági jogánál fogva 1. kezeli az iskolai vagyont és a felett rendelkezik ; 2. választja a tanitókat és tanárokat s meghatározza azoknak fizetését, valamint a törvény által megszabandó minimumon felül eső létszámát; 3. megállapítja a törvény által megszabandó tanulmányi rendszerhez képest, a tanitás és tanulás módját, szabályát és rendjét (rationem, normám et ordinem docendi atque discendi), vagy is a tanrendszert, ugy szinte a tankönyveket; mert a törvényhozás a tanügy szabályozásánál, nézetünk szerint a dolog természetéhez képest, inkább csak egyetemes elvek megállapítására terjeszkedhetik ki; a részletek feletti intézkedés, és a kivitel módjának meghatározása azon testületek jogköréhez tartozván, melyeket az iskola feletti rendelkezési jog megillet; 4. törvény által megszabott kellékekkel biró iskolákat, alsóbbakat és felsőbbeket, a hol, a mikor és mennyit akar, állithat, s e tekintetben csupán tudomásvétel végetti feljelentéssel tartozik ; 5. iskolái felett a rendelkezési s közvetlen felügyelési jogot gyakorolja. Ezekben határozódnak az iskolaügyre vonatkozó főbb nézeteink és kívánalmaink, melyekhez még csak azt adjuk, hogy az 1848: XX. t. c. 4. §-át, a vallási jogegyenlőség és viszonyosság alapján, a nevelés és oktatásügyi szabadság érdekéből oly értelemben óhajtjuk bővíttetni, hogy mindenkire nézve, vallás és nyelv különbség nélkül, bármelyik iskolába járás szabad legyen, sértetlenül hagyatván mindegyik hitfelekezetre nézve a jog, hogy saját növendékeinek vallási oktatásáról gondoskodjék. A menynyiben tehát a hitfelekezetek a nem saját birtokukhoz tartozó iskolák szabad látogatását, a maguk tagjaira nézve, akár közvetlenül ilyen vagy amolyan engedélyek kieszközlésének parancsolása által nehezitni s gátolni akar-