Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

suknak erejök teljes megfeszítése mellett sem tehetnének eleget; akkor azon közösség érzeténél fogva, melynek Krisztus egyházában mindig meg kell lennie, előáll a többi gyülekezeteknek abbeli erkölcsi tartozása, hogy nyomorral küzdő testvéreiknek segélyére siessenek ; vagy is előáll annak szüksége, hogy az ilyen gyülekezeteknek anyagi támogatását az egyház közszükségeinek magaslatára emelje. Bár az ilyen közszükségek fedezése is tetemes, s minden esetre egyházunk eddigi segélyforrásaiból ki nem telhető anyagi erőt vesz igénybe: még is egyszerre belátható, mily roppant különbség lehet, mennyiségre nézve, azon állami javadalmaztatás közt, mely e célnak megfelelhet, és a között, mely minden egyházi, vagyis gyülekezeti szükségeink közálladalmi költségen fedezésére megkívántatnék. Egyházi, közszükségeink fedezése szempontjából támasztott igényünknek az állam, azt hisszük, jelen megterhelt állapotában is, eleget tehet. Már ezen igényünknek jogos mértékét a viszonyosság és jogegyenlőség elvénél fogva, nézetünk szerint egyenesen ugy lehet és kell meghatározni, hogy a mint más egyházak országos közvagyonból állami javadalmaztatást akár nyertek, akár nyernek, mi is annak megfelelő arányban részeltessünk egyházi közszükségeink fedezésére az állam javadalmában. Ezen aránynak kulcsául pedig, épen azért, mivel itt nem könyöradományról van szó, nem a szükséget, nem is a népességet, hanem azon átlagos adómennyiséget kívánjuk felvétetni, melylyel az egyes hitfelekezetek vagy egyházak összes hívei, mint polgárok, az állam terheinek viseléséhez járulnak. E s ezen kulcs szerint lenne az egyházunknak adandó állami javadalom egyes egyházkerületeink között is az egyházi közszükségek fedezésére felosztandó. Nem kívánjuk pedig a javadalmazási arány kulcsául a szükséget felvétetni nemcsak azért, mivel ennek évről-évre, vagy bizonyos időszakonként előforduló megállapítása, az egyháznak és államnak sok olynemü érülközéseit idézné elő, melyeket elháritni, mind a kettő érdekében áll; és nemcsak azért, mivel az ily szükségek határvonalának szorosan tárgyilagos kijelölése és meghúzása, roppant időveszteség mellett is, könnyen elképzelhető okoknál fogva felette sok nehézséggel járna együtt: hanem azért, mivel a szükségnek alapul vétele mellett, okvetlenül a gyülekezeti szükségek — a melyektől az államot saját érdekében is megkímélni óhajtjuk — és a gyülekezetek teherviselési képességének meghatározása — a mi elvégre legalább is sok aggodalomra adhatna okot, — nem pedig az egyházi közszükségek — a melyek felett pedig illetékesen csak maga az egyház határozhat— nyomulnának mérlegelési előtérbe s az ekként nyújtandó segély mellett, sok esetben épen a buzgóság hiánya, a restség, a tenni nem akarás jutalmazva, a gyülekezeti buzgóság és erőkifejtés pedig épen büntetve érezhetné magát. De nem kívánjuk az arány kulcsául a népességet sem felvenni. Mert az állam közterheinek emelésénél még magában véve nem biztos mérlegmutató; a mint hogy egy számra nézve kisebb nép, a szerint a mint nemzetgazdászati erejét jobban kifejtette, az államéletre nézve lehet épen olyan, sokszor fontosabb tényező, mint egy számra nézve nagyobb nép. Már pedig az állam javadalmaiban részesülés igazi mértékét mindenkor az állam terheiben részesülés mértéke határozhatja meg. Ennélfogva az állami javadalmaztatásra nézve nem gondolhatunk méltányosabb, igazságosabb és így biztosabban elfogadható kulcsot, mint az adómennyiséget, melylyel az egyházak összes hivei az állam terheinek viselésében átlagosan részt vesznek. E kulcsban tényezöleg az előbbeni is bennfoglaltatik; mert hiszen az adómennyiségnek mindig egyik tényezője marad a népesség számszerinti tagozata ; mig ellenben a népességi kulcsban nem foglaltatik benn az utóbbi kulcs, mert a fizetendő adómennyiségnek vannak a számszerinti népességen felül más nemű tényezői is. Hogy az állam az egyházi közszükségeink fedezésére igényelt javadalmazást miből, minő közjövedelméből eszközölje; váljon fekvő vagyonból, vagy alapítványokból vagy egyéb forrásokból-e? ezen kérdésnek fejtegetésébe nem bocsátkozunk s nem is bocsátkozhatunk ; az a törvényhozás tiszte leend. A törvényhozás, mint a mely az e célra szükséges adatok felderítése iránt rendelkezhetik, fogja egyedül meghatározhatni, hogy e végre az állam érdekének is megfelelőleg, legilletékesebben s legbiztosabban micsoda országos jövedelmi kutforrás jelöltethetik ki; s ugy szinte a törvényhozás belátására kívánjuk bizni azt is, hogy a javadalmazási aránykulcsául szolgálandó adómennyiség átlagos meghatározása is mily módon s micsoda időközönkénti megújítás mellett történjék: mi a magunk részéről a tett kifejtés alapján, összevonva a mondottakat, elégnek tartjuk itt kijelenteni, miszerint kívánjuk 1., hogy az 1848: XX. t. c. 3. §-a egyházi közszükségeink fedezésére szolgáló állami javadalmaztatásunkat illetőleg foganatosittassék ; 2., hogy ezen javadalmazás egyházunk részére azon arányban szolgáltassék ki, a mint más egyházak közálladalmi vagyonból már javadalmaztattak vagy javadalmaztatnak; 3., hogy ezen javadalmazási arány meghatározására egyenesen az egyház híveinek összesége által fizetett adómennyiség vétessék kulcs gyanánt; 4., hogy az ekként adandó állami javadalmaztatás módja és összesége a törvényhozás által országos törvényben mondassék ki; 5., hogy ezen állami javadalmaztatás egyházi közszükségeinkre, magának az egyháznak rendelkezése alá bocsáttassék, ugy hogy annak részletes kiosztása iránt ő maga önhatóságilag intézkedjék; és végül 6., hogy egyházunk eddigi független önhatóságának és szabad önkormányzatának — miként ezt már