Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-07-19 / 29. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ES KIADÓHIVATAL : A lipót és szerb-utca szögletén földszint. ELÖFIZETESI DIJ : Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr. , egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. A dunamelléki helv. hitv. egyházkerület nyiiaikozmánya az 1848 : XX. t. c. 3. és 4. § ainak alkalmazása tárgyában, I. Az állam általi javadalmaztatás elvi és jogi kérdése. Bármennyire elismerjük, hogy minden testület, mely Önállóságra igényt tart s annyival inkább az egyház, önfentartásának anyagi alapját és kutforrásait önkebelében tartozik keresni; s bármennyire hisszük, hogy egyházunk, mely eddigelé több mint három századon keresztül, önerejével fenn birta magát tartani, továbbra is képes lesz, ha a kényszerűség ugy parancsolja, bármily mostoha körülmények között, minden kivülröl jöhetö támogatás nélkül, csupán önmagára utasíttatva is, létezésének anyagi íeltéteit előteremteni: mindazáltal ugy vélekedünk, hogy egyházunk részére az államsegélyt, vagy inkább az állam általi javadalmaztat á s t, hazánk törvényhozó testületétől, egyházunk elveinek és jogainak minden sérelme nélkül, méltó joggal várhatjuk és igényelhetjük. Merítjük pedig ebbeli várakozásunkat és igényűnket 1) elsőben is: általánosságban, az egyháznak és államnak egymáshozi viszonyából. Igaz, hogy ezen viszony eszményi tökélyében, csak az egyház és az állam egymásra való kölcsönös erkölcsi vonatkozásában s hatásában határozódhatik ; s épen ezért mi is vallásunk és egyházunk elveiből folyólag, csak a szabad, független s teljes önhatósággal biró egyháznak lehetünk és vagyunk barátai a szabad államban s egyiknek a másikra való bármily közvetlen és tettlegesen irányzó befolyását nemcsak illetéktelennek, hanem mindkettőre nézve veszélyesnek is tartjuk: de épen a kettő közötti erkölcsi vonatkozás eredményének biztosítása tekintetéből, előáll elvi szempontból is annak szüksége, hogy az állam a kebelében létező egyházakat ne csak figyelmén kivül ne hagyja, sőt azokra nézve, a maga részéről, lehetőleg meg is könnyítse hivatásuknak minél sükeresebb megoldhatását. Hivatása pedig az egyháznak, ugy nevelni az embert Isten országának, hogy az a földi országoknak is minél hasznavehetőbb tagjává lehessen; ugy fejteni az emberben az ég polgárát, hogy az a földi hazának is kötelességeit minél helyesebben felfogó, átérző és teljesitni kész polgárává képződjék. Ezen szempont az államra nézve közönyös soha sem lehet. S épen azért, a mint igaz, hogy az egyház, hivatásának teljes betöltése esetén, nemcsak az állam érdekeit nem sérti, sőt erkölcsi befolyásának kifejtése által, annak s általában a társadalomnak nemesen felfogott céljait közvetve még hatályosan elé is segíti; és a mint igaz, hogy az egyháznak ilynemű befolyását kifejlődésében és érvényesülésében elősegitni, az állam is önérdekében fekvő dolognak tekintheti, ugy tagadhatlan az is, hogy ha most volna is legelsőben szó az állam és egyház eredeti rendezéséről s semmi adott viszonyok és történeti előzmények nem léteznének is, azon anyagi áldozat, melyet az állam nyújt vagy nyújthat az egyház oltárára, nemcsak az egyháznak, de az államnak is érdekével összeegyeztethető. S épen ezen szempontból, elvi tekintetből is, méltán várhatja s igényelheti egyházunk az állam részéről anyagi támogattatását. Várhatja s igényelheti pedig annyival inkább, mivel mig egyrészről a kor követelményei irányában ia naprólnapra növekedő mérvben mutatkoznak s igy eddigi segélyforrásainak elégtelensége érezhetőbbé válik; másrészről az államélet terhei az utóbbi időkben megnövekedvén, azok által az erőnek azon ágai is, melyekből egyházunk önfentartására eddigelé az anyagi segélyforrást meríthette, az állam számára már nagy részben lefoglaltattak. Nem kell felednünk továbbá azt sem, hogy az egyház tagjai egyszersmind az állam polgárai. Midőn tehát az állam az egyházat anyagilag gyámolítja, ekkor tulajdonképen csak saját polgárait segiti oly társulati szövetkezésökben, mely azok között jogszerűen fejlett ki, és a mely, ha nem is egyenesen, de közvetve magának az államnak is erkölcsi érdekében áll; — s a legszomorúbb helyzetnek tartanok, ha az állam csak anyagi s nem egyszersmind erkölcsi érdekeinek is támogatására^ érezné erejét s tevékenységét igénybe vehetőnek. 57