Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-03 / 18. szám

minden emberi munka s igyekezet, annyival inkább a népnevelés roppant küzdelmekkel összekötött munkájának, egyedül és legbiztosabb rugója, emeltyűje lehet: t. i. a szorgalom jutalmaztatása, a hanyagság büntetése, — s ha a felvetett kérdésre igenlöleg válaszolunk, akkor ezen, az emberi természet által ujjal kimutatott, kijelölt legjobb, legbiztosabb alaptörvény el fog esni, s ugyanakkor a népnevelést előmozdító egyik leghatalmasabb, ugy anyagi, mint erkölcsi eszköz is ki fog kezeinkből esni. Hasztalan vetik ez ellen a szabad hivas barátai „ hogy a jutalmaztatás és büntetés elve nem protestáns elv" — mint ezt egyik vezérszónokuk tulzólag megjegyzé, — s hagyjuk azt a katholikusoknak" — mert hiszen azért hogy protestánsok vagyunk, az emberi érzésből csak nem vetkőztünk ki, és mivel még jelen körülményeink között egyházaink, a tanitók választásánál, nem mindenkor a tanitási képesség fő, mint az éneklési képesség inkább mellékes célját tekintik irányadónak, mint ennek a dombrádi egyházban egy eclatans példáját is láttuk, hol a szabad pályázás utján betöltött orgonistái állomásra, melylyel pedig a lányok tanítása is összekötve van, mint fél hivatalosan be is jelentetett, a 15 jól képzett pályázó tanitók közül, egy éneklési képességgel kiválóan bíró egyén választatott meg? „S ha itt ezen esetben a kijelölt célból még leginkább méltányolható mellékes céiból töltetett be a tanítói fontos állomás, mit mondjunk többi, leginkább kevés jövedelemmel állított tanítói állomásainkról, hol a népneveléssei való nem gondolás számtalan példáinak vége hossza nincsen ? S mind ezen s még számtalan okok együtt véve okozván azt, hogy e.megyénkben 100 tanitó közül a leghitelesebb megállapítás nyomán, csupán 1G találtatott jónak, nem lehet csudálni, ha voltak, kik a tanítói szabad hivás csillogó elmélete előtt meghajolni nem akartak, s maga az e.megyei gyűlés által is előbbi években elfogadott büntetés és jutalmaztatás elve mellett épen a népnevelés előmenetele érdekében kívánván megmaradni, a tanitói szabad hivás jogát, csak az e.megye teljes felügyelete épségben való fentartása mellett akarták megengedni?" Nem célunk a t. olvasó közönség türelmével vissza élni, de azt hisszük, hogy ily fontos ügy mint a népnevelésnél, annak ha bár legkisebb mozzanata is megérdemli a közfigyelmet, annak bebizonyítására, mely szerént népnevelésünk elhanyagolása nem csupán szegénységünk, de többször nem eléggé indokolt eljárásunkban keresendő,és hogy a fennforgó tanítói szabad hivás legalább e.megyénkben milyen értelemben gyakoroltatik, az alábbi concret esettel kívánunk szolgálni : Egy több éveken keresztül már hanyagnak ismert tanitó az említettük e.megyei határozat következtében büntetésképen Or-Ladányba rendeltetik, e közben a zsurki tekintélyes egyház tanítója állomásáról végkeppen lemond, s az említett büntetendő tanitó Or-Ladányból kivetetvén, helyettes tanítónak Zsurlóra elnökileg berendeltetik, s ez felhasználva a tanitói állítólagos szabad hívás jótéteményét, meghivatására helyzete minden előnyeit felhasználja, s helyosztó gyűlésünkön több zsurki egyháztagok aláírásával ellátott kérvényben Zsurkra rendes tanítónak meg is hivatik. Az emiitett vita, ezen eset felett és méltán keletkezett, meghivatása azonban elvégre is megerősíttetett volna, — ha véletlenül tanitói vizsgája letételéről kétség nem támasztatik, — minek következtében kiderül, hogy ámbár már 13 éves tanitó, s ez idő alatt a vizsga letételére többször fel is szólittatott, de azelőtt soha meg nem jelent, igy tehát a tanitói vizsga letételére határozatilag reászoríttatik. Alólirott mint a tanitói vizsgálat felvételével megbízott küldöttség egyik tagja ezen egyén vizsgájáról a következőket hitelesen állíthatja: hogy a népiskolákban tanítandó sem egyik, sem másik tantárgyról még csak fogalommal sem birt, hogy a tanmódszer kezelési törvényeiről még csatc sejtelme sem volt, a népiskolai vezér- és kézi könyveknek még csak létezéséről sem hallott semmit, s ezek után kezébe egy könyv olvasás végett adatott, s szabályosan olvasni sem tudott, s egy tizmilliomos sorszámot leirni képes nem volt; — ehez még csak azt említvén meg, hogy midőn a küldöttség az e.megyei gyűlés eleibe ezen vizsgálatról szóló jelentését akként terjesztő be, hogy ezen egyén a „tanításra teljesen alkalmatlan" — egy tisztelt férfiú azon okon mert egy 13 éves tanítóról van szó, és mivel a szabad hívásnak határtalan híve, a küldöttség ebbeli jelentése hitelességét voná kétségbe, s ennek dacára is a meghívást megerősíttetni óhajtotta, s nem is ö rajta, de a zsurki követeken mult el, kik látván elválasztott tanítójuk nyomorult vizsgáját, róla azonnal lemondtak, hogy ezen egyén a zsurki tanitói állomásra elő nem mozdittatott, — a t. olvasóközönség bölcs Ítéletére hivatkozunk, ha vájjon lehetett-e ezen egyént egy tekintélyes egyház tanitói állomására segíteni, sőt általában lehetett-e tanítónak is megtartani; s mind e mellett azonban egy 6 — 700 lélekkel biró egyházba tétetett be!.." Ezen eset csak egy lévén a többek közül, azon meggyőződésben, hogy ha a sebet folytonosan takargatjuk, soha meg nem gyógyul, elkívántam ezt beszélni, s adná a jó isten, hogy több hasonló ilyen eset sem nálunk, sem másutt soha többé elö ne fordulna !.. 3. Az egyházirodalom pártoltatását illető, s a nt. e.megye által is elfogadott, de azért életbe igen kevéssé léptettetett indítvány iránt, részint annak életbeléptetése, s részint a testvér e.megyékkelí közöltetés ügyében is még a mult évben az e.megyére egy pótinditvány terjesztetvén be, annak ezen mult gyűlésünkön előzőleg megrendelt tárgyalása azon egyszerű okból maradt el, — mert az esperesti segéd otthon felejtette. 4. Néhai Bodnár Gábor s Rátkai József, mint egyházmegyénkben az esperesti hivatalt viselt kiérdemült férfiak elhunyta felett a közrészvét jegyzökönyvileg fejeztetett ki, s ez utolsónak tisztelői egy siremléket is szándékoznak emelni! Kótaj, apr. 20-án 1868. Várady Pál, e.megyei jegyző iskolai körlátogató,