Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-05-03 / 18. szám

pedig származásoknál fogva nem lehettek, és 1. Krónik. 18, 17 szerint „legközelébb járnak vala a királyhoz," a miben nem volt semmi dogmatikai botrány. Sok más hasonlót itt nem számlálhatunk elő. Mihelyt a prófétai és papi működésnek befolyást tulajdonítunk, amit nemis mellőzhetünk, azonnal a monotheisticus eszme tovább fejtését az ő művöknek kell tekintenünk, az ő működésük által alakult át a megítélés álláspontja. Bizonyságul szolgál erre a krónikák könyve, mely a persa időszakban készült, 's világosan bizonyítja, mennyire máskép fogták fel a zsidók a történelmet a száműzetés előtti korszakban, mint a száműzetés alatt készült királyok könyvei. Minél hátrább megyünk, annál világosabban kikeli tűnni a nézetkülönbségnek, amint ez világosan meglátszik a sokkal régibb Birák könyvéből. — Természetesen szó sem lehet arról, hogy az illetők tudták volna, hogy a különböző időkben a régi cultus alakokat különbözőleg Ítélték meg. A későbbi irók azon naiv meggyőződésben éltek, hogy a dolog mindig ugy állott, vagy legalább kellett volna, hogy álljon, mint az ő idejökben, ahonnan szükségkép azt kelle következtetniük, hogy ami az ő idejök szokásaitól, meggyőződéseitől és cultusalakjaitól eltér, bálványozás, visszaesés. Ez által a zsidó történelem folytonos oppositióvá vált a viszszaesés ellen, de egészen a száműzetésig eredmény nélkül. Ennyi elégséges arra, hogy a bálványozásról szóló tudósítások megítéléséhez a helyes történelmi belátást megtaláljuk. A bálványozó szokások jelentékeny része régi kanaanbeli pogányság maradványa, mely csak lassanként enyészhetett el. Nem kell azt gondolni, hogy a bálványozás visszaesés volt a tiszta monotheismusból a polytheismusba, — e nézetet a későbbi történészek felfogása állította fel, kik folytonosan körülvéve azon polytheisticus elemek által, melyeket Mózes népe a kanaani lakosok magába olvasztása alkalmával sajátított el, a bálványozást helytelenül visszaesésnek tekintették. — Ezen ősi bálványozás n.ellett csekély jelentősége volt azon idegen cultusoknak, melyeket egyes királyok vittek be; de annál nagyobb, minél inkább rokon természetűek voltak az ősi bálványozással (pl. phöniciai eredetűek) Ilyenkor behozatalok közóhajtás volt, az elterjedt régi irányzatnak nagy támaszául szolgált, de annál nagyobb botránykő volt a próféták szemei előtt. Az előbbiek szerint a héber bálványozás leirása meglehetősen egy jelentésű a kanaani pogányság vázolásával, amit legtartalmasabban és legterjedelmesebben leirt a derék Movers „A Phöniciaik" cimü munkájában (1. köt ); csakhogy e műnek is az a hiánya, hogy közbevcgviti az egyiptomiak theologumenáit. Ezen pogányság alapjellemvonása a természetistenités, melyben a teremtő és romboló erők liszteltetnek, s a nap, hold, nedvesség, szárazság vagy egy bika, tehén stb. alakjaiban személyesittetnek. Ennek egyenes ellentéte a Jahveismus, melynek Istene mindazon erőket egyesíti magában, melyek ezen pogányságban különböző isteni személyekbe szétosztva jelennek meg. A választott népnek Jahvehoz való viszonya gyakran a házasság képe alatt mutattatik fel (1. főként Hós. 1 —3), következőleg a bálványok tisztelete házassagtörésnek, v. paráználkodásnak neveztetik, amely kifejezéssel gyakran jelölik a visszaesést. — Ezen kifejezés annal jellemzőbb, hogy a bálványcultusokon némely oly tények fordultak elő, melyek a Jahve tisztelői előtt iszonyatosságnak tetszettek. A természet szemlélése két ellentétes oldalt mutatott fel, — a teremtést és a rombolást, s mindkét isteni hatalmat, melyet ezeknek élére állítottak, emberi módon házassági viszonyban képzelték, és az összetartozó párokat ugyanazon oltáron tisztelték. A természet teremtő erejét képviselte B a a 1. és nőnemű kiegészítője volt Aschera, a romboló eröt Moloch és nője A s t ar o t h. Az isteni tisztelet fő alakja volt az áldozás, melyet egy kövön hajtottak végre, mely bálványképül (Idol) és oltárul is szolgált egyszersmind. Ezen ősi sémita mythologiát később philosophiailag átalakították, ahonnan az aramáai vallásphilosophiából származó syriai gnosisban az emanatiók páronkénti összekapcsolása nagy szerepet játszik. (Vége következik.) BELFÖLD. A tiszántúli egyházkerületi közgyűlés kezdetét vette apr. 19-én, és folytonosan tartva bevégződött apr. 24-én délelőtt. Ezt-megelőzőleg pedig apr. 17-én s 18-án tartatott az első és második lelkészképességi vizsga. Az elsőre bocsáttatott 24 lelkészjelölt, a másodikra pedig 31 káplán, minthogy e második vizsgát egy évi káplánkodás után lehet letenni. A gyűlésben résztvettek: az esperestek nagyobb részint mindnyájan; világiak közöl pedig csak: Bay Ferenc, Csanády Sándor, Tisza Kálmán, Tisza Lajos segédgondnokok. — A közgyűlés tárgyai most leginkább a feljebbezési ügyek és perek voltak; melyek talán még soha sem valának oly nagy számmal és nagy halmazzal, mint épen a jelen közgyűlésen. — Alsó szabolcsi és hajdú kerületi egyházmegyében a Benedek Lajos halálával megürült esperesti hivatalra Pápai Imre h. böszörményi lelkész választatván el: az elválasztás megerősíttetett s az elválasztott esperest feleskettetett. — Tisza Kálmán a dunántuli egyházkerület főgondnokává választatván el, beadta lemondását elébb a szalontai egyházmegyéhez, s most ide az egyházkerülethez is. A lemondás mindkét részről azon reményben fogadtatott el, hogy a közbizalzm ujabb nyilvánulását Tisza Kálmán nem fogja visszautasítani; annálinkább, minthogy már a mult egyházkerületi közgyűlésből levél által felkéretett ő, hogy miután ezen egyházkerület volt nagyra emelkedésének bölcsője, továbbra