Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-26 / 17. szám

rajz"-ban kifejtett eszmékért; ne tegyék magokévá a volt szerkesztő azon idétlen nézetét, melyet még lapja legutolsó számában is oly terjedelmesen kifejtett, hogy a catholicismusra nézve az a leghelyesebb irány, mely leginkább felingerli a protestánsokat és liberálisokat, s nincs nagyobb gyalázat a kath. iróra nézve, mint, ha ezek által megdicsértetik. Mert kétségen kivül a rosszak által gyaláztatni dicséret, dicsértetni gyalázat; de a rosszak alatt nem a más vallásunkat, hanem az erkölcsileg megrüntottakat érti minden józan eszű ember, annak nevezni pedig minden prot. és szabadelvű Hazafit, alkalmasint nem volna hajlandó a magas clerus. Mi pedig elvárjuk a tényekből, s annak idejében megmondjuk olvasóközönségünknek is, hogy vájjon az, miről e sorok által értesült, békesség-e vagy fegyverszünet. Kor ács Albert. A bibliatamiiniáiiy Hollandban. 3. A felébredt bölcseimi élet. Kritikai irány. •(Folytatás.) Az ó testamentom értelmezésénél — jelenleg — három irányt különböztethetünk meg: I.) Az utrechti. E század elején még nehéz lett volna különböző irányokat mutatni fel, azonban amily arányban váltak a Schultensek követői Leydában — kritikusokká, azon arányban lettek az utrechtiek az utolsó hangot is — el a Bilearn nőstény számaráéig — megtartani akaró Apologétákká (p. De Greer „Bíleam"). — Legkevésbé mondhatni ezt Pareauról, ki hosszasan volt itt az 0. T. tanára. Commentárai (Job; Siralmak) a túlnyomó nyelvészeti elemen kivül, több bölcseimi s főleg aesthétikai érzékről, mint apologizáló hajlamról tanúskodnak. 0 testamentomi hermeneutikája (Institutio interpretis Veteris T. Tr, ad Rh. 1822) alapos ismeretről, tiszta józan felfogásról, s bár tartózkodó de azon korhoz képest elég önálló Ítéletről tanúskodik, s Hollandban nem kevés befolyással volt az ó t. átható s birálatos tanulmányára, s bizonyára tehető egy rangra Ernesti hasoncimü müvével az uj t.-ról. Azt hiszem, a későbbi „Utrechtiek" nem annyira az ő, s nem is honi, hanem külföldiek (Hengstenberg — Delitzsch — Keil — Kurtz) befolyása alatt állanak, s mint idegen plánta, nem is nagy szerepet játszanak. Fő feladatukká, ugy látszik, az uj t.-ban az ó-ból citált messiáni jóslatok védelmét tették (ad normán Hengstenberg); ez látszik egyes — a folyó iratokban elszórt — müveken kivül egy régibb vállalatukban a „kisebb próféták" kiadására. Hogy egész jellemökről fogalmat szerezhessünk, erre legalkalmasabbnak látom Van Oosterzeetől az „ó-test. krisztologiáját* elővenni, úgyis müveik e tárgy körül forognak, s igy e műben bokrétába kötve láthatjuk virágait. „Kiindulási pontom a feltétlen. — korlátlan Sz. Iráshit." Ez álláspontról röviden elmondtuk volt véleményünket ; Oosterzee azok közé tartozik, kik — az ismert circulusban — az irás tekintélyét az irás nyilatkozataira alapítják. Itt p. hivatkozik 2. Tim. 3. 6

. v

rcaaa ypo.(pr) deoTiVeoazog, xac oxpsXtixoq, — xrl," azonban ismert dolog, hogy ezt grammatice nem igy kell forditani: „egész Irás Istentől ihletett és hasznos....," hanem „minden Istentől ihletett irás hasznos is" —úgy, hogy az iró itt nem az ó-t. könyvei isteni eredetét tanítja — állítólag, — s nem is csak azokra korlátolja ez eredetet, hanem egyszerűen csak jelző gyanánt használja, s kiindul ezen általános nézetből az ó t. •— s lehet más könyvek — eredete felől. Azonban a kérdés már itt nem az: tanítja e az irás magáról az isteni eredetet, vagy onnan eredt-e valóban, vagy miként képzeljük azt, hanem az, hogy: mi ennek a következménye}

milyen jellemet tulajdonítunk azon irományoknak, melyeket istentől eredetieknek nevezünk? Oost. felelete: „csalhallanok," a próféták, midőn a jövőt jósolják, az uj t. írói midőn az ó-t. citálják, fordítják, értelmezik stb. Következőleg a csalhatlanságot á posteriori — azaz következményei bebizonyítására kellett volna építeni, mert különben az egész nézet s az ezzel összekötött képzetek is csak a tradition nyugszanak, minek pedig mi kálvinisták nem nagy szilárdságot tulajdonítunk. Oost. ugyan e bizonyítványt nem a „hívők" de a „hitetlenek" kötelességének tartja; de azt hiszem hogy ilyet még az általa „hívők"nek tartottak közül is (p. Tholuck) mutattak fel, sőt még ő maga is tesz ilyecskét e müvében, p. Hos. XI.!, v. ö Math. 2.15 „bizonyos, hogy a próféta, mint ezt a beszéd összefüggése s a keleti költészet természete mutatja a „fiam" alatt Izrael népére gondolt, az evangelista pedig a „fiam" alatt (önkényesen — mondjuk mi) senki mást nem értett, mint J. Krisztust;" azonban arra nézve, hogy az uj-t. idézetei helyesen fordit/ák — annak bebizonyítására legtöbbször az írók csalhatlanságára hivatkozik — nemhogy megfordítva tenné, — ámbár isteni csalhatlanságot még a helyes fordítás miatt sem lenne okunk tulajdonítani. Látnivaló, hogy ily elvvel az ó-t. szoros grammatikai magyarázatára nem gondolhatni. Ez állítás kimutatására négyféle szempontból vehetnők vizsgálat alá e müvet. a) Azon kérdésre: hogyan juthatunk az ó-t. könyvek eredete, tartalma és becse ismeretére ? az igaz hermeneutika azt feleli: elfogulatlan exegetikai és kritikai vizsgálat által; az iró pedig tényleg: a zsidó hagyományok által. „Az ó-t. könyvei valódisága, épsége, hitelvi méltósága előre feltételeztetik" írja; megígéri azonban, hogy a „hitetlenség" fontosb ellenvetéseit megbeszéli és megcáfolja; s ezt teszi is (p. Deutero-Jesaiást, Dáni-