Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-26 / 17. szám

elég világosan állította fel tételeit, s a hierarchiára bizta a választást, hogy ha oly nagyon szivén fekszik az egyháznak az államtól olyszerü függetlensége, minőben a prot. egyház részesül, akkor mondjon le fényes világi állásáról, melyre alapitja az állam püspök-kinevezési jogát, legyen az esztergáim érsek is oly egyszerű, szegény pap, mint a debreceni püspök; ha pedig talán mégis többre becsülné e gonosz világ hiábanvalóságait, a bibliai Mammont, mint az oly sokszor emlegetett függetlenséget, — akkor tessék elfogadni az 1848. III. t. c. T. §«át. Mi hajlandók vagyunk elhinni, hogy a hierarchia végre belátta a nemzet kívánságának természetes és jogos voltát; semmi okunk kételkedni abban is, hogy Pollák úrral együtt mindnyájan jobban megfontolva a dolgot, nagyobb biztosítékot látnak a fejedelem és az egész nemzet egyedüli jogérzetében, mint csak a fejedelmek egyéni vallásosságában, kik között néha II. Józsefek is szoktak előfordulni. Semmi fontosságot nem akarunk tulajdonítani annak, hogy az 1848. XX. t. c. támadásának abbanhagyása 1866 septemberében összeesik a königgr'áci katastrophával, hogy a III. t.cikkről épen a koronázás óta nem tétetik említés, holott ezen nagy horderejű esemény előtt, a „Religio'l

nak mindennapi nótája volt, hogy „a kath. hitnek megrontására alkalmatosabb államegyházi viszonyokat a pokol sem javasolhatott volna, sem mint az 1848-ikiak" mert 1848 azt követeli „hogy amit a barát (n. b. az absolut fejedelem) tett az egyházban, azt tehesse az ellenség, (n. b. a felelős cultusminiszter) s épen azért, ki mellette kardoskodik, eszéről vagy akarata becsületességéről le kell mondania, amiért az élő emberiség nem értené, az utóvilág szigorúan elitélné; hazafias lenne egészen a papi lel— ketlenségig" (1. ,,Rel."1866. május 2-iki számát); még 1867 febr. 9-én „a jus canonicum saját körében nem ismer parlamentaris fictiót, az 1848-diki törvényhozásnak nem volt joga önmagától elhatározni a III. t.cikket, mivel annak tárgya egyházi, s következőleg kath. szempontból érvényesnek elismerni annyi, mint az egyház függetlenségét tettleg kitagadni, a caesaropapismusnak első kövét az épületbe letenni." (1. Rel. 1867. febr. 9. sz.). S im, a folyó évi január 11-én ugyanazon magas clerus közlönye már több biztositékot lát ama törvénycikkben, mint a régi viszonyokban !!! *) Egy félévet alkalmasint ott sem Ítéltek elegendő időnek arra, hogy feledésbe menjenek bizonyos éber figyelmű emberek előtt amaz oly élesen felállított tételek; de mi e körülményt sem akarjuk az események gyors alakulásával összeköttetésbe hozni, hanem örömestebb tulajdonítjuk a vélemények őszinte átalakulásának. Az is igaz, hogy a püspöki alkotmány-tervezet hibáztatását 1868 febr. 26-án, csak az erdélyi kath. statusgyülésen 1868 febr. 14-én szenvedett vereség után lehettünk szerencsések olvashatni, — mert ugyan ama statusgyülésen a nagyobb számú egyházi elem leszavazta a világit, s igy látszólag jól ütött ki a dolog; de a világiak febr. 14-én óvást és a magas kormányhoz felterjesztést tettek a határozatok ellen, — az ilyen győzelmet pedig az eszélyes hierarchia alkalmasint tiszta szivéből kívánná nekünk, de magának épen nem. — Az események ezen sajátságos összetalálkozását koránt sem azért szellőztettük, mintha közöttök ok és okozati összefüggést akarnánk látni; sőt ellenkezőleg, épen azt akartuk általa Palásthy urnák bebizonyítani, hogy néha igen feltűnő véletlenek, melyek közt az elleniéi szoros összefüggést keresne, valóban minden egymásrahatás nélkül állanak egymás mellett. 0 egy cikkem megjelenését 1866 julius 29-én minden áron összeköttetésbe akarta hozni azon körülménynyel, hogy a porosz tábor főhadiszállása Nikolsburgban van, előcsapata pedig Pozsony alatt áll. Ez alaptalan vád akkor is határozottan vissza volt utasítva, mindazáltal újból ismételtetett, s bizonyítékául felhozatott, hogy máskor nem mertem ugy írni. Annyi tény, hogy én nem irtam ugy azelőtt, mert Phaedrus szavaival élve „equidem tunc natus non eram;u

de írtak azok *) Mit gondol Palásthy ur,. vájjon az uj szerkesztő leinondott-e egészséges eszéről, vagy papi becsületességéről, vagy tettleg kitagadja az egyház függetlenségét, vagy a pokollal szövetkezett, midőn az 1848. III. t.cikk érvényes és célszerű voltát vitatja ? S ha igen, miért nem lármázza fel a kath. világot, midőn ily nagy veszedelembe látja sodortatni, miért vesz részt hallgatása által maga is az egyház elárulásában, mert mint az erkölcstan professora bizonyosan tudja, hogy az igazság elhallgatása ép oly bűn, mint eltagadása. Vagy ha megváltozott meggyőződése, mi koránt sem válnék szégyenére, — miért késik férfiasan bevallani, hiszen csak egyháza, melyért oly nagyon buzog, nyerne általa ! K. A,