Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

jes nagy horderejűk szerint szivükre vennék és méltányolnák ! Kapcsolatban a most emiitett kérdéssel fölveszi és tárgyalja szerző a tanszabadság kérdését, mely rovat alatt szerző az iskola jogkörét az állam háztartásában is tárgyalja. E pontnál ohajtottuk volna, ha szerző elöljáróban a kérdés államjogi oldalát is kifejtette volna, amit annál könnyebben megtehet vala, miután elébb már az iskolát az egyháztól való teljes különbözőségében fogta fel. Az egyház, lényege szerint társas intézmény, mely célját csak bizonyos meghatározott társadalmi szervezet utján érheti el, mig az iskola ellenkezőleg, ha külső, esetleges körülményeknél fogva társas ügynek látszik is lenni, de lényege és céljára nézve egészen egyéni dolog. Ehez képest természetesen másnak kell az állam viszonyának az egyházhoz lenni és másnak az iskolához, amint hogy más az állam viszonya a kebelében önálló szervezettel alakult társas közegekhez, és más a viszonya az egyénekhez. — Az egyén mindig öncél s mint ilyen az államtól, különösen amennyiben működése közcélok előmozdítására is irányul, a jogbiztositáson kivül még positiv segélyt is igényelhet. A társas közegek ellenben csak eszközök, melyek mint ilyenek, valamint elutasithatlan benső szükséglet folytán létesültek és a társadalom szervező ereje által megalakultak, ugy kell, hogy ugyanazon erő által fen is tartassanak; máskülönben a kivül álló hatalom által még akkor is, és oly formában tartathatnának fel, amikor és amily formában a társadalom igazi céljainak többé meg nem felelnek, s igy a természetszerű fejlődést ahelyett, hogy előmozdítanák, tetemesen megakaszthatják. Ez elmélet igaz 'voltát századok tapasztalata is bizonyítja. Mert mig az egyház a legkezdetlegesb viszonyok közt is magára hagyatva nemcsak megalakulni, de szellemi áldásait legnagyobb mértékben kifejteni is tudta, a hatalom ápoló gondoskodása mellett pedig rendesen magasztos céljaitól messze esve elfajult: addig megfordítva a nevelés és oktatás szükségességét a kezdetleges tudatlanságban élő nép nem bírja annyira felismerni, hogy azért áldozni is kész legyen, és igy az iskola magára hagyatva a közügy világos hátrányára épen ott nem birna kifejlődésre jutni, ahol annak áldásaira az emberek legjobban rászorultak. Lehetnek — igen jól tudjuk — a társadalomnak oly tényleges viszonyai, melyek közt az elméletbeli summum jus, summa injuriává válik, mint pl. hazánkban, hol mig a kath. egyház közvagyonból gazdagon dotálva van, a többi felekezetek egyházainak a közsegélyezésbői való kizáratása kétségkívül summa injuria lenne; de épen azért tartjuk a jogeszme világos formulázását szükségesnek, hogy ki legyen tűzve a cél, hova mint jogelveken alapuló államnak törekednünk okvetlen kell. E fejtegetéseknek vagy itt lett volna helyük vagy a negyedik szakaszban, hol az államhatalom és a társadalom befolyása az iskolára külön tárgyaltatik; de szerző e nagyhorderejű kérdés fejtegetését merőben mellőzte, ami mindenesetre hiba. Ezen egy hiánytól azonban eltekintve minden amit e kérdésre nézve szerző elmond, a szabadságnak ugy, mint az állam fogalmának természetéből van merítve és tökéletesen kielégítő, amennyiben a szabadság teljes biztositása mellett az állam részéről oly ovó intézkedések megtételét követeli, melyek a célnak meg nem felelő s igy a társadalom érdekét veszélyeztető tanításnak elejét vegyék. Ily óvó rendszabályok szerző szerint a következők : 1. Bebizonyított képesség, hogy az, ki tanitani akar, e hivatásának megfelelhet. 2. Az , ki bármi iskolát akar nyitni, arról, hogy milyen lesz ezen iskola szervezete, mind külső, mind belső tekintetben, s az, ki képesítése folytán tanitani akar, arról, hogy mit akar tanitani, a fölügyelet gyakorolhatása végett erről a kormánynak jelentést tartozik tenni. 3. Szinte a fölügyeleti jog gyakorolhatása végett az iskolát a kormány, s illetőleg ennek közege bármikor hivatalosan meglátogathatja. 4. Mindennemű iskola tartozik tanulmányi állapotáról és eredményéről a statistikai hivatal által megállapított rovatok szerint évenként kimutatást adni. 5. Azon tanulók, bárhol és bárkitől tanultak legyen, kik akár egy bizonyos ismeretkört s szellemi érettséget föltételező további tanulói pályára lépni akarnak, akár oly életpályára kívánnak lépni, melyen a társadalom iránt bizonyos kezességgel tartoznak, általánosan kötelező nyilvános vizsgálatnak tartoznak magukat alávetni. „Meglehet, — folytatja szerző — hogy általános szempontból ezen óvórendszabályok kissé szigorúak, s a tanszabadságot mértéken tul korlátozzák. De én e tekintetben a tényleges viszonyokból indultam ki, s ugy találom, hogy e szabályok a^ adott viszonyok között s épen tanügyünk s értelmiségünk emelése végett szükségesek. Meglehet, jőni fog idő, midőn ezekre ily mértékben nem lesz szükség; de intézvényeinket mindig a jelen idő számára kell alkotnunk, azon megjegyzéssel, hogy ezek egy szebb jövő bekövetkezhetését ne csak ne akadályozzák, hanem elősegítsék. Épen a szabadságot kell védelmezni és ótalmazni, hogy szabadossággá ne fajuljon s szabadtalansággá ne sülyedjen, s nem kell mondanom, hogy minél fejletlenebb valamely társadalmi állapot, annál nagyobb féltékenységgel és óvatossággal kell a szabadságot védelmezni, mert épen itt fordulhat az legkönnyebben önmaga ellen." „Minden oly intézvénynél, hol az egyén mások érdekeit magában foglaló munkát tesz, szükséges az oly korlátozás, hogy ezen érdekek meg ne sértessenek. Az iskola nem önnönmagáért létezik, a tanitó első sorban nem önnönmagáért tanit, hanem tanit másokat, kezébe veszi mások jövőjének alakítását s evvel kapcsolatban kezébe veszi a társadalom leglényegesebb érdekeit. Követelheti e tehát a társadalom, hogy azon ember, ki ilyenre vállalkozik, kezességet adjon az iránt, miszerint a tervezett