Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

iskola az ő szervezetében ezen nagy érdekeknek megfelel-e ? Azt mondhatná valaki, eléggé meg van óva a társadalom érdeke az által, hogy a szülők szabadságában áll gyermekeiket nem adni oda tanításba, hol nem fognának megfelelően taníttatni. Azonban legyünk magunk iránt őszinték. Bir-e minden szülő tehetséggel és legtöbbször alkalommal a tanitót, vagy iskolát kellőkép megítélni? Ne bízzunk magunkban határtalanul, mert akkor gyakran csalódunk." Ez idézet utolsó szavait különösen nekünk protestánsoknak nem ártana egy kicsit jobban fontolóra és szivünkre venni. Annyit mondhatunk, hogy a tanszabadság kérdésére nézve is szerző szilárdul a társadalmi politika azon elvéhez ragaszkodik, mely az egyéni erők nem akadályozott versenyétől várja a társadalom lehető jobb létre fejlődését. „Hogy a tanszabadság ne legyen puszta szó, annak az iskolák minden nemére ki kell terjeszkednie, érvényre kell azt emelni az elemi, közép és felső tanszakokban. Ezt kívánja a szabadság fogalma, de ezt a tudomány s az értelmiség érdeke is. A tanintézetek egyformasága a szellem legnagyobb nyügözője; mig ily egyformaság mellett lehetetlen az értelmiség minden igényeit is kielégíteni." „A haladásnak egyik föltétele — mondja tovább szerző — a bátorság, gyakran vakmerőség; alig történik valami rendkívüli nagy dolog bátorság nélkül. A tudományban is kívántatik bátorság, sőt vakmerőség, bizonyos forradalmi szellem. Az eszmék, a módszerek rabságban tartják az embert. Csak kevesen mernek máskép gondolkodni is, mint a tényleges irányadó közszellem sugallja. S ki vonhatná kétségbe, hogy ha nem volna meg a szabadság ezen irányadó közszellemen túlemelkedni, akkor nem volna lehetséges a haladás sem ? Mi volt az emberi szellem haladásának legnagyobb lüktetője? Hogy egyes választottak lerázták magukról a tényleges viszonyok békóit, s bátran boncolva ezeket, uj eszméket, uj irányokat hirdetttek. A szellemi rabságban sinylő tömeg néha hahotával, máskor üldözéssel fogadta ezen újítókat, de, ha az újításban igazság rejlett, az végre, bár néha csak nemzedékek után, de mégis érvényre emelkedett s az emberiség közkincsévé lön. Hasonlót tapasztalunk az anyagi haladás terén. Ha nem lettek volna oly bátor férfiak, kik próbát próbára tettek fáradhatlanul, vas kitartással , századokkal hátrább lennénk , mint ahol most vagyunk. Minden merészkedés kockára játszik, minden próbálgatás a meghiusulhatásnak is van kitéve. Ezen eszmei forradalmi irányban sok téves, káros, sőt veszélyes eszme is fölmerül, de már rendeltetésünk látszik lenni, hogy minden jó roszszal is van vegyítve, sőt a rosz épen arra szolgál, hogy az a jót, az igazságot jobban földerítse. Igy van ez mindenütt, igy a tudományban is." A nagyfontosságú tárgy körüli fejtegetéseit azzal zárja be szerző, hogy az 1848-iki elemi oktatásügyi törvényjavaslat idevonatkozó elveit, mint amelyek szelleméhez ma is szilárdul kell ragaszkodnunk, a következő pontokban foglalja össze e rövid kivonatban : „Elismerése az állam azon kötelességének, hogy minden honpolgárt tartozik a taníttatásban részesittetni (1. 2. §§.)• Tankötelezettség kényszer rendszabályokkal. (3. Ingyentanitás. (5. §.). Az elemi tanítás költségeit az illető község viseli, s csak ennek tehetetlensége esetében jő segítségre az állam. (7. 8. §§.). Az egyház és iskola különválasztása; közös iskolák, de a hitfelekezeteknek is engedett tanszabadsággal. (12. 13. 14. 15. §§.) A községek befolyása az iskolákra (16. §.) Az államhatalom fő felügyeleti jogának megóvása, (17. 18. §§.) A 9. §. az elemi ismeretek oly körét állapítja meg, mely a kor követelményeinek mefelel." Ballagi Mór. (Vége következik.) li E L_FÖ L D. A nagy-károlyi egyházmegye közgyűlése tartatott Nagy-Károlyban, april 2-án. Kétkedve emeljük fel a tollat, midőn egyházmegyénk életéből, honnan évek óta egy hang sem adott életjelt, — egy vonást akarunk a prot. olvasó közönség elé állítani, és e vonás, ez esemény annál érdekesebb és figyelem gerjesztőbb, mivel ily eseményből felmerült kérdés tudtunkkal egyházmegyénkben mostanában nem történt, melyre a prot. egyetemes egyház figyelme csak nem rég a vasárnapi újság mellékleteiben is fel vala hiva, s mely egyház vidékünk ugy egyházi mint világi férfiainak figyelmüket folytonosan lekötve tartja. E tárgy a mult márciushó 10-én Börvelyben tartott egyházmegyei gyűlés jegyzőkönyve hitelesítése nyomán merült fel, — mely jegyzőkönyv értelme eképen hangzik: — „Néhai megboldogult Csomós Áron mátészalkai gyógyszerész rom. kath. vallású neje szomorúan panaszolja, hogy néhai férje hosszas sinlődése után érezvén nem sokára bekövetkező halálát, kívánta az uri sz. vacsorát a helybeli ref. lelkész Papp István által magának feladatni, s midőn néhai Csomós Áron sógora nevezett lelkész, Papp Istvánhoz e tárgyban kérőleg járult volna, ő e méltányos és jogos kérelmet határozottan nemcsak megtagadta, hanem midőn ugyan e tárgyban Dorgai Károlyné, mint bábaasszony, hozzá ismét elment volna, ennek kérését is szívtelenül visszautasította. Nem találván más módot a haldokló hánykódó érzelmei megnyugtatására, a rom. kath. lelkészhez küldött el, az utolsó kenetet körülte teljesítendő; s midőn a rom. kath. lelkész őt e körülményről személyesen értesítette volna, nevezett Papp