Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-04-19 / 16. szám
arra nézve, hogy mindenik lelkész, — anyagi gondok által nem zavarva — egész lélekkel élhessen hivatalának. A tavalyi gen. assembly az osztalékot, amelynek elérésére, mint szükségesre, törekedni kell, 200 fontban állapította meg. S csak azután, ha ez elérve lesz, fog1 fordíttatni a fölösleg egyéb egyházi célokra. A fizetési év egyik Májustól a másikig terjed; s minthogy a papra nézve sokszor kényelmetlen volna egész évig hátralékban lenni, a gyakorlat az, hogy minden Novemberben a közpénztár mindenik lelkésznek küld 60 fontot; Május elején a másik 60-at, s Május végén, a gen. assembly bevégeztével,mindenik magához veszi a még fenmaradt osztalékrészt. Ez igy magában tagadhatatlanul egyoldalú és igazságtalan osztozás volna. Mert a nagyobb gyülekezetekkel együttjáró nagyobb munkát nem is számitva, a megélés városban sokkal többe kerül, mint egy igénytelen falucskában. Azonban a, mondhatni, törvény erejű gyakorlat ez igazságtalanságot a legszebben megszünteti. Ez a gyakorlat pedig abból áll, hogy a nagyobb, különösen városi gyülekezetek lelkészei, a közös osztalék mellett saját gyülekezeteiktől önkéntes ajándékot kapnak az év különböző részeiben, a gyülekezet számához, vagyoni állásához s ahoz képest, hogy ők maguk mennyire vannak szeretve. Ez ajándékok (természetesen pénzben) az évi osztalék nagyságától annak megháromszorozásáig kiterjednek. Ugy hogy a mig egy meglehetős számú falusi lelkésznek az az évi 150 font minden fizetése, addig a városi lelkészeké az ajándékkal együtt felmegy 500 — 600 fontra. S minthogy ez a gyakorlat annyira egyetemes, hogy kivétel alóla vagy soha nem, vagy csupán a lelkésznek valamely botrányos tette miatt történik, én részemről ezen fizetési módban nemcsak hogy semmi igazságtalanságot nem látok, hanem — megvallom — annak testvéries szellemét nagyon szeretem. Egy gyülekezet által e czélra beszolgáltatott legkisebb évi összeg 10 s a legnagyobb 3110 font középszámitással. 250 gyülekezetet lehet venni, a melyek 150 fontnál többet küldenek be évenkint. A lelkészek özvegyeinek és árváinak gyámolitására van alakítva az u. n. „Widow's and Orphan's fund", a melynek tökéjéhez mindenik lelkész, ki családjáról gondoskodni akar, évenkint fizet bizonyos öszveget, amelyhez járulnak ezenkívül egyes gazdagabb tagok adakozásai, végrendelési hagyományok , s persely-gyűjtések évenként egyszer az egész egyházban. Ebből a tökéből s illetőleg ennek kamataiból az oly lelkész özvegye, ki részvényes volt, minden évben kap 39 fontot (s e szám a tőke gyarapodtával növekedni fog) s mindenik gyermek, ki a 18 évet még be nem tölté, fejenként 13 fontot. Ez volt az utolsó évi osztalék nagysága. Ezen kivül van egy külön alapítvány, a melyből a még élő lelkészek nyernek segélyt gyermekeik neveltetése végett, s a legmagasabb osztalék melyet egy gyermek kapott a mult évben 15 font, a legalacsonyabb 6, s 114-en részesültek az adományban. Ehez járul a Mackay alapítvány 1190 fonttal, szintén a lelkészek árva gyermekeinek gyámolitására, különös előnyben részesülvén azok, kikhez a természet valami részben mostoha volt. S végül a gyülekezetek s egyes jóltevők gyámolitása, ami igen ritkán marad el. Az egyháztagok által rendes évi adakozások történnek a következő közcélokra. Az első a Sustentation fund, melyről szólottam részletesen. 2. Aged and infirm ministres f. elöregedett, s e miatt hivatalukat vinni nem képes papok segélyezésére. 3. E d ucation fund, azon iskolák gyámolitására, melyek az egyházzal összeköttetésben vannak. Ilyen iskolája a free churchnek van körülbelül 600. 4. Home mission fund, azon egyháztagok gyámolitására az istentisztelet tartásban és nevelésben, kik itthon különböző felekezetek közt szétszórva élnek. 5. Highlands f. leginkább a skót felföldön lévő szegényebb gyülekezetek segélyezésére, s azon vándor-papok és káplánok fizetésére, kik náluk felváltva az istentiszteletet végzik. 6. F o r e i g n mission f., a külföldi missio fentartására az Európán kivüli világrészekben. 7. Colonial fund, leginkább az angol gyarmatokba menő lelkészek uti költségeinek fedezésére, s az ott levő gyülekezetek segélyezésére a mig rendes lelkészük nincs. 8. Jews mission fund, azon lelkészek fizetésére s iskolák föntartására, amelyek a zsidók megtérítése végett Európa különböző pontjain vannak elhelyezve. Ilyen zsidó-téritő állomás van a free churchnek Öt: Amsterdamban, Prágában, Pesten, Boroszlóban és Konstantinápolyban. Épen ma hallottam hogy a free churchnek egyik legbuzgóbb és legderekabb fiatal lelkésze a mai hétköznapi istentisztelet alkalmával kijelenté gyülekezete előtt, hogy Ígéretet tett az épen Pesten működő König urnák, miszerint ebben az évben 800 fontot fog neki gyűjteni a missio gyámolitására. S hogy ő nem ád az olyan ember keresztyénségére semmit, aki a zsidók iránt nem érez rokonszenvet, s megtérítésükön nem igyekszik, mert az volt egykor isten választott népe, s az adta nekünk az idvezitőt. A mai adakozás 28 fontot tett, egy kis gyülekezetben, hétk öznapi istentisztelet alkalmával, mégis az a buzgó nő, aki nekem ezt a dolgot elbeszélte, s az adakozók közül való volt, azt jegyzé meg rá, hogy szégyen aminő kevés gyűlt be, mikor olyan gazdag ladyk voltak a templomban. Ugyan ezen zsidó-missio folytán jött összeköttetésbe a mi egyházunk a free church-el, melynek eredménye lőn, hogy minden évben két végzett protestáns theo-Iogus nyer kényelmes ellátást és szerető gyöngéd szívességet a free church tagjaitól Edinburghban. S nagyon kevésre kellene becsülnöm akár a skót egyházi életnek, akár azon theologusoknak értékét, kik itt tartózkodtak vagy fognak tartózkodni egy vagy két évig, ha ez öszszeköttetésből egyházunkra hasznot és áldást a legbiztosabban nem remélnék. Ugyanazon időben az egyesült presbyteri egyház papnövendékei gyűjtéseket rendeznek a pesti iskola segélyzésére egész Skóthonon át, s ismertetés végett kibocsátott egyik nyomtatott jelentésükben egyházunk története oly helyes ismerettel s annyi meleg-