Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

Hogy a nagy visszavonulás némileg takargatva legyen, Pollák ur ugy véli ugyan egy alig feltűnő célzással, liogy nem az az ideál, mit ő hirdet, mindazáltal „elfogadja összes egyházi, társadalmi viszonyainkat agy, amint vannak, nehogy alap nélkül állva a levegőt verdesse" (1868. I. 2. R.). Igen helyesen. Nem az tette a kath. egyházat nagygyá a középkor első felében, hogy a kor szükségeinek ellene szegült, sőt ellenkezőleg, az idegenitette el tőle a népek szivét az ujabb időben. Ugy látszik a „Religio" ez évi folyamában jobban tudják, mit kell tenni, mint az eddigiekben. A T-ik szám vezércikkének ügyes tolla névtelen irója oly szépen „m é 11 á n y o Íj a" a korszellemet, e nagy hatalmat, mintha csak Ballaginak a mult évi nagy polémiában adott ide vonatkozó oktatásait tanulta volna meg. „E láthatlan hatalom (a korszellem) nem egyéb, mint az idők szükségeinek érzete e szükség kielégítésre vár, mi ha elmarad, később hatalmasabban támad fel, hogy követeljen, hol most csak kért, s kicsinyelve vesse meg, amit most tőle megtagadtak. A szükség érzete ama mesés Antheus, ki ujult erővel fölkele, valahányszor földhöz sujtaték. Rigoristák a korszak e mozgalmaiban egyenesen a revolutio beteges jelenségeit látják (!!). Magam részéről nem kívánom ugyan, hogy vakon engedelmeskedjünk a közszellem mind ezen postulatumainak de föl kell ismernünk fontosságát az eszmék e köznyilvánulásának: benne a társadalom üdvös átalakulásának hatalmas segédeszközei, és gátjai rejlenek egyaránt; és az egyház nem követhetne el nagyobb hibát, mintha érezvén, hogy szükségképen tartania kell a szellem e manifestatióitól, nem igyekeznék magát általok szolgáltatni." Jó lesz e cikket, s különösen rá vonatkozó célzásait Palásthy urnák sokszor elolvasni és elmélkedni fölötte, visszaidézve emlékében heves kifakadásait azok ellen, kik tanácsolták az egyháznak, hogy béküljön ki a korszellemmel, értse meg és elégítse ki a kor szükségeit. Ő még bucsu szavában is keményen szivére köti a kath. Íróknak a „Quanta cura" pápai körlevelet és a „Syllabust," csak azt nevezi a katholicísmus barátjának, ki ezen okiratokat, melyek a korszellem kiátkozását tartalmazzák, „minden nyilvános működésében iránytőül fogadja, tettel vallja, s kitelhető módon igyekszik azoknak társadalmi nagy elveit az életbe átvinni." (R 1867. II. p. 418). Annyi bizonyos, hogy Palásthy ur egész irodalmi működése a legteljesebb öszhangzásban állott a Quanta cura és Syllabus oktalan társadalmi követeléseivel ; tehát még bizonyosabb, hogy a R. mostani irói már is elkövettek egy pár tucet eretnekséget, s minél előbbre halad az idő, annál meglepőbb dolgokat irnak. Ki hitte volna a ,,Religio" eddigi magatartása után, mely közelebbről azon nyilatkozatra jogosított, hogy ha utolsó két évi folyamában csak egy sorocskát tud valaki mutatni, mely hibáztat valamely kath. egyházi tényt, mi azon lapot derék lapnak fogjuk nevezni, hogy most egyenesen a püspöki udvarok színfalai mögé engedjen pillantani, hogy csak gyöngéd célzással megérintse a • püspökök zsarnokságát a kisebb papság fölött, hogy csak kérdés alakjában is kinyomatni merje „vájjon nem szeretik-e itt-ott a sacrum regiment inkább sacrum impériumnak tekinteni és ezen irányban működni ? nincs-e tartózkodó félelem által a külső hódolatból kizárva a fiúi tiszteletnek, bizalom és nemesen szabad meghajlásnak érzete?" hogy óhajtásai legyenek a magas clerussal szemben, s oly határozottan követelje az udvaroncok eltávolítását a püspökök oldala mellől, hogy még a nyilvánosság terén bemutatással is fenyegetődzék, ha a szelídebb kísérlet meghiusulna! stb. stb. s mindezt azon határozott indokolással tegye, hogy „az idő és hivatása egyaránt sürgeti, hogy többet gondoljon az ügygyei, mint az igen izgékony idegrendszerrel." A ki legjobban ismeri a hierarchia szervezetét, azt leginkább meg fogják lepni eme nyilatkozatok, s meglepetése szorongó bámulássá fokozódik, ha a 17-ik szám vezércikkét „A kath. önkormányzat tervezetéről" olvassa. Ennek irója először egy vidéki barátjának szavait idézi, melyek szerint „a m. kath. egyház jövője és felvirágoztatása nagy munkáját végbevinni az egyházi rendben nemcsak elegendő tehetség, hanem elegendő akarat sincs. Mert ez, ujabban átalakult viszonyainknál fogva, áldozatokat igényel. — melyek hazánk papsága históriai természetével, emlékezetünkkel, szokásainkkal ellenkeznek." E nézetet ugylátszik — habár vonakodik nyíltan bevallani — a cikk irója is osztja, ki 31 *