Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-04-12 / 15. szám
gédlelkész működött, mely utóbbi helyről Deákiba választatván meg rendes lelkészül — itt töltött négy évet, honnét a bold. emlékű néhai Nyikos József halálával megüresült hodosi népes egyházba nyert meghívást. Itt lelkipásztorkodott a legapostoliabb szellemben 28 évig, 1861-ben választatott meg egyházmegyei tanácsnoknak, de ezen megtiszteltetésről — szemeire hályogot kapván — egy év múlva leköszönt. Több mint félévig volt e baja következtében a pozsonyi országos kórodában, hol az országos hirre emelkedett s e szakmában kitűnő Kanka orvostudor, mint a kóroda igazgatója által, szemei a legszerencsésebb sikerrel operáltattak. Hogy a boldogultnak, mennyire volt átmelegülve kebele az általa hirdetett jézusi tudomány tüzétől: minden cifra szavaknál fényesebben bizonyítja azon tette, miszerint a hodosi egyházának 10 o. é. frtot hagyott végrendeletileg Hideg tetemei nagyszámú közönség jelenlétében mart. 28 án tetettek örök nyugalomra. — Gyászszónoklatokat tartottak a boldogult felett: a templomban Pethes Endre alistáli lelkész — rajzolván a valódi prot. lelkipásztort, utána e sorok írója lépett szószékre, ki egyszersmind a temetőben szorított kezet rövid szavakban a boldogultak hosszú álmát szendergővel. Béke poraira ! Zánori Elek, madi lelkész. Szíves kérelem. Alólirott bátor volt egyházkerületünkbeli nt. lelkész urakhoz, egy nagygeresdi hitbuzgó egyháztag által kinyomatott, s a soproni ev. képezde javára átengedett húsvéti beszédemből, példányokat küldeni elárusitás végett. Midőn tisztelt testvéreimnek a szent cél érdemében, s irántam tanúsított szívességükért ezennel hálás köszönetemet fejezem ki, a még el nem kelt példányok visszaküldésére kérem nt. testvéreimet, hogy a végbeszámolást meg'tehessem képezdénk javára. Trsztyenszky Gyula. A nevelés és tanítás ügybarátait, különösen a tanárokat és népiskolai tanítókat az iskolai elöljárókat újólag figyelmeztetjük a Gönczy Pál által szerkesztett s Gothában Justhus Perthes által kiadott, a m. kir. közoktatási miniszter ur által is ajánlott „Magyar korona tartományai fali abroszára," melyen a föld felülete: a síkságok és felemelkedések különbféle viszonyai oly híven és pontosan vannak színezve, hogy a szemlélő az ország hű képét első tekintetre látja rajta. Ezen tökéletes földrajzi taneszközzel, hazánkról eddig megjelent egyik térkép sem állja ki a versenyt. K Ö N Y V E S Z E T. „Uj korszakSzerkeszti Bobory Károly. Kiadja Hollós László. Mult számunkkal volt szétküldve az ,,U j korszak" cimii közművelődési, politikai és közgazdászati folyóirat előfizetési felhívása, melyből olvasóink láthatják, hogy e lap tulajdonkép Schwarz Gyula hasoncimü, mult évben megszűnt közlönyének folytatása, s célja ennek is a közművelődés terén, a tudomány eszközeivel támogatni a magyar állami föggetlenség és nemzeti demokratia politikáját. — Hisszük, hogy e lap közönségünk részéről kedvezőleg fog fogadtatni, hisszük pedig ezt azért, mert oly ember áll élén, ki ugy a cultus, mint a politika terén sok érdemetiszerzett s tiszteletet vívott ki magának. Mielőtt azonban a közlöny első száma megjelennék, egyet bátorkodunk a szerkesztő figyelmébe ajánlani, azt tudniillik, hogy amennyire lehet mérsékelten működjék, s ne engedje magát szélsőségekre ragadtatni. Valóban megörvendeztet bennünket, ha e kérelmünket teljesiti, s ezáltal megmutatja, hogy lehet demokrata elveket, túlzás és izgatás nélkül is terjeszteni. Ajánljuk különben a demokratia barátainak, hogy a nevezett közlönyre fizessenek elő, annyival is inkább mert etőfizetési ára felette csekély, negyedévre ugyanis csak 1 frt 50 kr. G. Réthy Lajos ifjúsági beszélyei. Kiadja Heckenast G. Réthy a „Növendékek lapja" szerkesztése által eléggé bebizonyitá, hogy tud gyermekeknek irni; s épen ezért felesleges most megjelent ifjúsági beszélyeit bővebben ajánlgatnunk. Ez elbeszéléseiben szintén, ugy a modor mint a nyelv tökéletesen el vau találva s közülök bármelyik is képes a gyermek kedélyére hatni, figyelmét lekötni. Bátran — tiszta lelkiismerettel ajánlhatjuk tehát Réthynek e művét, mely gyermekeknek különösen kedves név- vagy születésnapi ajándékul szolgálhat. G. ,,N i n c s e n i 1t" egyházi beszéd, melyet húsvét ünnepén a nagy-geresdi evang. gyülekezet előtt tartott Trsztyenszky Gyula evang. lelkész és esperes, az 1867-ik év april 21-én. A tiszta jövedelem a soproni evang. tanitóképezde javára fordittatik. Ara 15 krajcár o. é. HIRDETES. Pályázat. A kassai ág. h. ev magyar német egyház kebelében két elemi, t. i. egy fiu- és egy leánytanitói állomás betöltése végett pályázat hirdettetik. Ezen tanítói állomásokkal összekötött évi járulék 440 frt, — lakbér 130 frt, és minden tanítvány után járó évi tandíj : mely 4 frt 25 krnál o. é. kevesebb nem lehet. A pályázóktól a magyar és német nyelv tökéletes tudásán, az orgonálásbani jártasságon és az éneklésen kivül még kívántatik, hogy tanítói képességeiket igazoló bizonyítványaikkal kellően felszerelt és saját kezűleg irt folyamodványukat f. évi májushó 20 ik napjáig helybeli egyház felügyelő tek. Brósz Jonáth. úrhoz intézzék; Kelt: Kassán, március hó 26-án 1868. 3-2 Az egyházé felügyelőség. TARTALOM: A lelkészek állása, fizetése, s az egyházi terhek viselésének módja a skót presbyteri egyházakban. — A bibliatanulmány Hollandban. — Iskolaügy: Népiskolaügy Skóthonban. — Országos középtanodai tanáreg-ylet. — Belföld: Szent-Márton. — Tárca: Nekrolog. — Szives kérelem. — A nevelés és tanitásügy barátait. — Könyvészet. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Gyorssajtó nyomás Bartalits Imre könyvnyomdájából (Sebestyén-tér 2. szám.)