Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-19 / 16. szám

Tizenegyedik évfolyam. Pest, apr. 19- 1868. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS LAP. SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓHIVATAL : A lipót és szerb-utca szögletén földszint. ELŐFIZETÉSI Dl J : Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Kik negyedévre fizettek elő, előfizetésük megújítására kéretnek fel. Szerk. Békesség vagy fegyverszünet? „Nagy időket élünk !!!" Legyen szabad nekem is ez alkalommal, eme sokszor leirt nagy szavakkal kezdeni cikkemet. Mert valóban oly nagy időket élünk, oly rohamosan alakulnak az események, hogy biztosan csak annyit láthatunk, hogy nagy következmények magvát rejtik magokban; de hol van az ember, ki bár általános vonásokban kockáztatni merné azon nagy következmények meghatározását, melyek a mai napok eseményeiből okvetlenül ki fognak fejlődni! Nem a mi egyházi ügyeinkről szólok. A protestantismus, mint szilárd partu folyam, csendesen, de biztosan halad medrében mindig előre, tiszta vizében ^zépen tükrözi vissza a változatos vidék hegyeit, völgyeit, a népek egyéni életét, — nincsenek áradatai, melyek ellen erős gátakról kellene gondoskodni, nehogy tönkre tegye a polgárok vetését, nincsenek olyan leapadásai, hogy vizével ne volna képes éltetni azokat, kik belőle szoktak meriteni. A protestantismus sehol nem áll ellentétben a társadalom jól felfogott érdekével, sehol nem gördit akadályokat a természetes fejlődés utjai elé, sőt néhol maga viszi elől a világosság fáklyáját, határvillongásai nincsenek sem az állammal, sem saját tagjaival; mert azon tért, kizárólag a vallás terét, melyet elfoglak jogos birtokának ismerik egész terjedelmében nem csak az államok, melyekben a protestánsok többségben vannak, hanem hova-tovább még a túlnyomóan kath. polgárokból álló országok is. A mi egyházunk a hívek összesége;

s épen azért sohasem hasonlhatik meg önmagában, mert minden intézmény a leglényegesebbtől a legmellékesebbig a közakarat kifolyása, és ha az elavult, vagy nem bizonyult célszerűnek, mindnyájan tudjuk, hogy ugyanazon közakarat által mégis szüntethető, nem szükség forradalmat csinálni önmagunk ellen. Ellenben a római egyházban egy kiváltságos rend kezében van minden hatalom, a hívek ezerszer számosabb többségének nincs semmi joga, csak feltétlen kötelessége : minden ellenmondás és birálgatas nélkül meghajolni papja parancsszava előtt. A mi egyházunk egyedüli feje a Krisztus, kinek hatalma — azt hiszem — egyik világi uralkodó féltékenységét sem ébresztheti fel; mi a tisztán vallási téren kivül az életnek minden más oldalát teljesen átengedjük az államnak és a szabad társadalomnak. Ellenben a római egyház hierarchiája mint vetélj -társ áll szemben az államhatalommal, igyekszik ezt ha lehet a hatalomról teljesen leszoritni, vagy legalább vele minél előnyösebben osztozni. Az ötödik századon kezdve a mai napig soha megnem szakadó harcban áll a clerus az állammal, a harc folytán hatalmát az életnek mindig több oldalaira terjesztetté ki, VIII. Bonifacius alatt a 14-ik században tetőpontját érte, ki vakmerően hirdette a világnak, hogy „minden emberi teremtmény engedelmeskedni tartozik a római pápának, különben nem üdvözülhet."*) A *) „Subesse Romano Pontifíci omni humanae creaturae deelaramus esse de necessitate salutis." Eztravag. Comm. L. I. 8. c. 1.