Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-12 / 15. szám

vallást az ó testamentomi „betű szövetséggel14

szemben „szellem szövetségének;" s midőn irtak, nem azért tevék, hogy az utókorra nézve az szabályul szolgáljon; irtak az akkori szükséglet szerint a Rómaiaknak, Korinthusiaknak, Theophilusnak, Philemonnak, s hogy irományuk az utókorra maradjon, arra nem is gondoltak, s annál kevésbé akarták volna, hogy az kanon — a keresztyének hitének szabálya legyen! Mit ők nem akartak, s mint Jézus tanítványai nem is akarhattak, az megtörtént később, annyira, hogy az eredeti keresztyén tan „a sz lélek által a hivők szivében tett tanúbizonyságáról az egyházban teljesen félretétetett. — Azért nagy dicséretet s elismerést érdemelnek a reformátorok, hogy a sz. lélek bizonyságtételére, mint végső hitalapra épitének; mi által oly elvet mondtak ki, mely tényleg megszüntet minden tekintélyt a vallás terén; ki Lutherrel nem „a prédikátorért," hanem szava „igazságáért" hisz; Zwinglivel „azon törvényszékre hivatkozik, mely bensőnkben tesz bizonyságot az irás igazsága felől, Kálvinnal „hisz, mert lát és tapasztal:" az ne ámitsa magát, mintha az irás tekintélyére hinne, az nem azért hisz, mert Pál vagy Péter, sőt akár Jézus mondta, hanem mert belsejében bizonyságot tesz igazságáról ugyanazon szellem, mely Jézusban és az apostolokban szólt. Ez a protestáns, valódi reformált elv ! az irás igazvoltát s isteniségét nem az Írásért hinni, Ihanem, mert — mint a nap melege jótékony erejét — tapasztalásból ismerjük, magunk belátjuk, magunk érezzük, tapasztaljuk, hogy mit az irás istenről hirdet, az igazság. Az egyház tekintélye elvetése csak ez elv mellett érthető. Ez elv amellett teljesen bibliai is; a még gyermek Izráel az irott törvény külső tekintélyére a szellemileg felnőtt keresztyén az igazságéra hisz. Miért hitt Dávid — midőn a 19 vagy 104-ik Zsoltárt irta — az ur isteni bölcsességében, vagy János — midőn J. 3.16 irta — az isten szeretetében'? Azért-e mert leirták vagy megfordítva leirták, mert hitték ? Azonban bármily didicséretet érdemel is a ref. tan a sz. lélek bizonyságtétele — mint végső hitalap — helyreállításáért; de azon még fejletlen alakjában, melyben akkor előadatott, nem egy nehézségbe ütközik, igy a. nem az irás igazsága, isteni becse, hanem tekintélye bebizonyítására hivatkoztak rá: /2. az egész irásra nem pedig csak az abban foglalt kijelentésre — isten igéjére terjeszték ki; y. isten közvetlen, természetfeletti működéséből vezetik le; az irás szerint pedig az nem természetfeletti, mert az ember természeténél fogva részese isten lelkének, csak a bün elhomályosító befolyásától meglegyen szabadulva, s a természetes emberi érzék kifejtésére sem szükségeltetik természetfeletti működés, hanem a szellemi elv fejlődése, mely az emberben természetileg megvan, bár szunyadoz. A belső ember fejtésére szolgáló nevelő eszköz a keresztyénségben mutatkozik. Jézus Krisztusban, az isten fiában és ember fiában a szellem, a szó valódi értelmében isten szelleméből való szellem volt. O van hát hivatva isteni szelleme által az emberiség szellemét formálni a maga — s igy isten hasonlatosságára. A vele való közösségben mind az, mi az emberben természeti, okosság, értelem, lelkiismeret, erkölcsi érzés — szóval minden adomány, mely az emberi lélekben szunyadozik, felébresztetik, nemesittetik, magasztosittatik s a bün akadályaitól megszabadittatik, s ez uton az ember képesittetik az igazságot ugy mint az a sz. irás szerint a természetben, történetben s főleg Jézusban nyilvánult, leplezetlenül felismerni. A sz. lélek bizonyságtétele tehát nem gépies, nem közvetlen vagy természetfeletti. Ha az ember isten nemzetiségéből való, ugy az emberi szellem minden természetes képessége az isteni világ egy sugara, s a romlatlan okosság s lelkiismeret minden nyilatkozata isten hangja, vagy istennek magának nyilvánulása (aizoxaluipis) az ember belsőjében. A keresztyénség, mihelyt ismerni tanuljuk, azonnal ajánlja magát az ember magasb képességének, de a meggyőződés növekedni fog azon mértékben, mint Krisztus által az igazságérzék erősbül s mi az emberben eredetileg isteni, fejtetik és magasztosul. Az igazság, mi kezdetben csak bámulat s tisztelet tárgya, sajátja lesz saját a Krisztussal való közösségünkben megtisztult természetünknek, — ugy, hogy a sz. lélek bizonyságtétele saját szellemünkével magasb öszhangban, egygyé lesz. (E felfogást subjectivismussal vádolni esztelenség; a hit csak is subjectiv elsajátítása lehet az objectiv igaznak, s az elsajátítás tökéletlenségünk mérve szerint, tökéletlen ; de objectiv hit — ez contradictio in adjecto) Az objectiv isteni igazságnak az emberi szellem által — mint kovásznak a tészta által — assimiláltatnia kell. Mi nem assimiláltatik, az csak kőre esett mag. Szóval, mint Krisztusban az isteni igazság emberi subjectumával egygyé lett, ugy a keresztyén is dicsekedhetik: „az igazság sajátom." De hogy ez történhessék a lélek szemének fel kell nyílnia az isteni igazság szemléletére, s az okosságnak nem kell érzéki dolgok által elvonva lennie az istenitől. E nélkül hiába okoskodunk; az értelem homályban marad! a sziv elfedve 2 Kor 3.15 4.3.4), az ilyenekhez szólhatsz istenről, örökkévalóságról, mint vaknak a színekről, mint olyannak, ki soha számokról nem hallott, egy arithmetikai progressioról; az ilyenekben a világosság setétséggé lett, az igazságot nem ismerik, mert nem látják, szemök még zárva az érzékfeletti szemlélése előtt, nincs fülök hallani mit isten lelke a községnek szól. — A keresztyénség vallás, az élet legmagasb kifejezése istenneli közösségben, „hit, remény, szeretet" élte. Ezt mondta ki szóval, s valósította meg életével Jézus az ujtestamentom bizonysága szerint. Innen két kérdés áll elő: l-o Mi alapíttatott az ujtestamentom bizonysága szerint ? Fel.: igaz vallás; 2-o ki által és hogyan ? Fel.: Jézus Krisztus által, ki azt tanitá, megvalósitá, diadalát e világ ellenállásával szemben vérével vásárlá meg, s az élet újra felvétele által erejét kimutatá. Melyik kérdés itt fontosabb V Ha a vallás valami külső , csak tekintélyen nyugvó — ugy természetesen az utóbhi; de ha az — Jézus szerint — az emberi természet lényegéhez tartozik, ugy a keresztyénség — mint vallás — igazságáról