Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-12 / 2. szám

szent költő ezen szavait: Uram! szeretem a te házadban való lakásomat, s a te dicsőséged hajlékának helyét. S tán a rendkívüli épitkeze's által kimerülve, lelki erejében is fogyatkozott egyházunk ? Távolról sem, söt miként a pálmafa teher alatt nő és virul; s a harcfi ere­jét a csaták tüze edzi meg; ugy egyházunk folytonos szel­lemi s anyagi küzdelmeiben képességének oly biztos tu­datára jutott el, hogy mi őt e korban haladása legma­gasb fokán Játjuk. A hívek létszáma egykori jelentősé­géből sokat vesztve bár, még mindig tűrhető volt- — Templomában két lelkész hirdette apostoli buzgalommal Krisztus igéit a sóvárgó léleknek, a fennebb érintett Ko­máromi Pál esperes, és Molnár István, ez utóbbi Tokaj­ból tetemas költséggel a célból hozatván ide, hogy a vár­őrség németajkú vitézei koronkét nemzeti nyelvükön hallgathassák a vallás biztató s földerítő szózatát. — Je­lentékeny ti- és nőiskola létezett két tanitó vezetése alatt — ugyanannyi tanár működött a jól fegyelmezett gym­nasiumban is. — Az egyház tág épületében lakot s állást nyertek a gymnasiumi osztály kitűnőbb növendékei seni­orok felügyelete alatt, —• ismét a munkaképtelen házi szegények, — sőt még a külegyetemekre városunkon ke­resztül utazott ifjak is. — Az egyház és iskola ügyeit ve­zette a nemesi és vitézi rendből alakult tekintélyes pres­byteríum, melynek egyik elnöke éveken át Kenesey Ist­ván, a mezőlaki s mátyusházi urodalom birtokosa, s a du­nántúli egyházkerület legelső főgondnoka volt. Egy futó pillantás kell csupán arra, hogy a figyel­mes olvasó megértse, mikép az egyház és iskola ily kar­ban fentartása szorgalmas tanulók s elaggott szegények ápolása, s a külegyetemeket látogatott ifjak gyakori se­gélyezése nem csekély penzeröt töltételezett. S mi te­remte elő a szükséges pénzerőt ? A hit- s vallásbuzgalom, mely protestáns életünkben ma is csodákat képes mivelni, E hit s vallásbuzgalom eszközlé, hogy koronként jelentékeny végrendeletek tetettek az egyház és iskola javára. E hit- s vallásbuzgalom eszközlé, hogy egyházunk­nak szépen kamatozó tőkéin kivül, Patakházán nemes birtoka, a sági, nyuli, s baráti hegyeken pedig terjedel­mes s szépen jövedelmező szőlői voltak. E hit- s vallásbuzgalom eszközlé, hogy urasztali ér­tékes készületünk egyesek ajándékából oly meglepő csin­naí előállíttatott. E hit- s vallásbuzgalom eszközlé, hogy híveink e korban a vallás érdekében tett utazásokra, s a pesti ve­gyes bizottmány ügykezelését felderítő okiratok megszer­zésére több mint 800 darab császári aranyat áldoztak. E hit- s vallásbuzgalom hozta létre ama határozatot is, mely az 1740 ily május 7-én a t. c. lelkipásztorok és tek Kenessey István főgondnok elnöklete alatt, tek. Győri Péter föstrázsamester, tok. Főrdős Mihály, tek. Csapó József, tek. Gyulai Ferenc, Patonay János főkapitány, pénztárnok, Deák István, algondnok Kocsi Mihály, s több presbyterek s a három egyházfi jelenlétében tartott gyű­lés 6-ik pontja alatt igy hangzik : Miután a közelebbi idő­ben, nemcsak a tiszt, prédikátor uraimék, hanem az oskola­belieknek is gabonaproventusaíkra nézve rövidség tapasz­taltatott: azért jónak és szükségesnek ítéltetett, hogy ha mód és alkalom suppeditáltatik egy malom procuráltassék, hogy annak jövedelméből ezen defectusok subleváltassa­nak, a malom megszerzése nemes Fehér Pálra bízatván. ISKO_LAÜGY. Beköszöntő beszéd, tiieiylyel SliH Stuart inult év­ben rektori székét elfoglalta, a sz. audrewsi egye­temen. (Folytatás.) Van a kérdésnek egy más oldala is, melyet tud­tomra, eddigelé nem sokan emlegettek. Ismeretkörünk­nek alig van oldala, mely oly igen megkívánná, hogy eredeti kútfőből merítsünk, mint épen a történelmi oldal. S mégis vajmi szíiken tesszük! A múltról való fogalmainkat nem annak saját fö'jegyzéseiből merí­tettük, hanem többnyire arról irott könyvekből, melyek pedig nem a tényeket foglalják magukban, hanem gyak­ran valamely kortársunk egyéni nézeteit a tények­ről. Lehetnek az ilyen müvek igen tanulságosak és mint a történelem megértésére, magyarázására szolgáló segéd­eszközök, nagybecsüek; de azok nem maga a történet. Legjobb esetben is nemcsak nem teljesek, hanem csupán adalékok, arra a kevésre szorítkozván, mit ujabb irók az anyagkészletből saját izlésök szerint kiszemeltek. Minő csekélység az, amit a nemzeti előidőkről, a legna­gyobb történészektől tanulhatunk, ha összevetjük egy­korú szerzők és okiratok elbeszélésével. Annyira érzik ezt a legeslegújabb történetírók is, hogy egész leveleket megtöltenek eredeti okmányokból vett idézetekkel, átlát­ván, hogy ezek a kivonatok a sajátképi történet, s az ő fejtegetésök, vagy elbeszélésök fonala csak a teljes meg­értésre vezető kalauz. Roppant érdeme tehát görög és la­tin nyelvismeretünknek, hogy azáltal a történeteket, ere­deti kutforrásaikból olvashatjuk. Nem kell hallomás után elindulnunk; beszélhetünk, érintkezhetünk egykoruak­kal, s van fogantyúnk, melynélfogva az ujabb történészek előadásait megbírálhatjuk, s ellenőrizhetjük. Mért ne ta­nulmányozzuk hát az ujabbkori történeti forrásokat? kérdhetné valaki. Kívánom, hogy ezt is tegyük — felel­ném erre; — de legyen szabad megjegyeznem, hogy ez maga is holt nyelv tudását föltételezi, mennyiben kivált régibb korú okirataink latin nyelven keletkeztek.*) Azon­ban ezen okiratok vizsgálata, ha-még egyszer oly hasz­nos volna is, neveléstárgya nem lehet. Elnézve ugyanis *) Hazánkban, nem is említve régibb törvényhozásunk hivatalos nyelvét a legújabb időben is, midőn a Thun-féle organisació szerint folyt iskoláink ereiben az élet-teje, a tudomány; la­tin vagy német nyelven kellett készíteni, az évi, félévi igazga­tói jelentéseket. E szerint mi latin nyelv nélkül, iskolázásunk legújabb történetét sem tanulmányozhatjuk. F. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom