Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-05 / 14. szám

apostoli eredetűnek. Ezek tények, melyeket az itészet kiderített. S mit szól mindezekhez Tischendorf? Persze Papias nagyon kényelmetlen bizonyság, ki minden terveire keresztet von. De hisz Papias egy gyenge elméjű ember, azért az ő bizonysága nem sokat nyom a latban. „Azon zavar és homály, mely ezen férfinak ugy iratán, mint önmagán elömlik, érvénytelenné teszi az ö bizonyítását, ugy önmagában, mint másokkal ellentétben." — Maga Eusebius is „korlátolt elméjű embernek" nevezi őt. De leszámítva azt, hogy amaz Ítélet a legnagyobb valószinüségggel ezen férfiúnak csak félszeg chiliastikus ábrándjaira s zsidóskodó előítéleteire vonatkozott, nem lehet-e más oldalról feltennünk, hogy épen ily férfi a maga naiv elfogultságában az akkori bibliai iratok tekintélyét illetőleg a dolog állására nézve egy őszinte felvilágosítást adjon ? S hogy becsülheti épen Tischendorf Papias bizonyítását oly csekélyre, ki máshol oly férfiaknak mint Tertullian s különösen Irenáus, oly feltétlen hitelt ad, kikről tudva van, hogy minden mélyebb vizsgálódás nélkül az uralkodó egyházi nézetet fogadták el. Midőn Eusebius a négy evangelium szükségességét abból akarja megmutatni, hogy négy világtáj és négy fő szél van, vagy mivel a cheruboknak négy arcok van: ugy ki fog abban kritikát vagy csak értelmet is keresni'? De Tischendorf keres és talál is, még pedig magasb itészetet. Neki a lyoni püspök „szellemdús modorban" magyarázza meg az evangyélomok négyes számát, mert az „azok szükségszerűségét változhatlan cosmologiai viszonyokból" deducálja. — Ez természetesen olyan érvelés, melyre nincs mit felelnünk. Hasonló szellemdús modorban Tischendorf abból is megmagyarázhatná a kanonicus evangyéliomok négyes számának szükségszerűségét, hogy erről irt munkája négy kiadást ért, vagy, hogy „a cosmologiai viszonyoknál" megmaradjunk —- (habár kicsit mikro-cosmologiaiak) abból, hogy tanuló szobájának 4 fala van. De még az eretnekek „fellengő bölcsességét" sem átalja Tischendorf a maga részére felhasználni. — Bár ebben Irenáus megy jó példával előtte, midőn ezt mondja : „Oly szilárdul meg vannak a mi evangyéliomaink alapitva, hogy magok a tévhitüek ebből hoznak fel bizonyítékot, s mindenik ebből akarja a maga tanát igazolni." Hogy itt Irenáus nem azt akarja mondani, mintha az eretnekek a mi egész evangyéliomi kanonunkat használták volna, önmagától érthető. Csakugyan az egyházi irók ezzel teljesen ellenkezőt állítanak. — Tudjuk, hogy mind Marcion mind Basilides stb. a magok evaqgyéliomát használták. De ezt Tischendorf sokkal jobban tudja. Igy pl. szerinte Basilides „evangyélioma" nem valami külön más evangyéliom, hanem alatta a mi evangyéliomi kánonunk értendő. Basilides a maga uj szövetségi iratokat illető ismeretét valami titkos, egész az apostolokig felnyúló hagyományra alapítja. „De — mondja Tischendorf — Hippolitus által határozottan tudjuk, hogy Basilides Jánosból és Lukácsból szó szerint idézett." Ez valóban nagyon Tischendorf mellett szólna, csakhogy ez itt bizonyítékul nagyon gyarló. Scholten alaposan kimutatja, hogy mit kell ez alatt értenünk, s teljes elcsudálkozással kérdi, hogy lehetséges-e miszerint Tischendorf mind azokon, a mik Hippolitus munkájának felfedezése óta a Philosophumenákról Írattak, oly könnyen túltehette magát ? Az uj szövetségi ítészek által már rég tisztába van hozva, hogy Basilidesnek a philosophumenákban előadott rendszere nagyon elüt attól, amit arról régibb források után tudhatunk. Ezért nem kellene Tischendorfnak — ha Basilides véleményére hivatkozik — oly lenézőleg Ítélni azokról, akik a |ilwlosophumenák (prjac-^ét, — hol egy a 4 evangyéliomokkal érintkező mondat idéztetik, nem csupán Basilidesre vonatkoztatják, hanem olyanul fogadják el, mely alatt a szerző általában annak iskoláját és tanítóit értette. Szóljunk még az ugynevezntt Acta-Pilatiról (a legrégibb kéziratokban ez a cime: uTcop.vrjp.ar a roo Xupioo /. X. Ttpaydevva ÉNE IIOVTIOU IhXávou). Erre Tischendorf bámulatos vakmerőséggel egy egész rakás következtetést épit. —Justin,Tertullián ésEusebius ismerték ezen iratot. Justin első apologeticájában a két Caesart az axxa ysvópeva STTC IIOVTIOU ücXárou-rB, utasítja. Ezen apologetica 138-ban íratott, ezért a mi hypomnematánknak már a II. század elején meg kellett lenni. Ezen iratban pedig a 4-ik evangyéliomból kölcsönzött egész darabok jönnek elő, a honnan ezen evangyéliomnak már az 1-ső század végén, vagy legkésőbb II ik elején kellett Íratni, ami összeesik azon idővel, midőn János apostol a maga evangyéliomát a hagyományok alapján irta. Ezek Tischendorf következtetései. Ki nem látja be ennek hiányosságát ? Feltéve - mondja Scholten helyesen — hogy az itt adott évszámok mind kifogástalanok volnának, még akkor is minden egyes következtetés hibás lenne. De — mint tovább kimutatja — azok sem állanak. Azonban még akkor fog a dolog egészen más színben tűnni fel, ha valónak bizonyult be, mit Scholten igen szépen fejteget, hogy t. i. a Justin által emiitett acta és az általunk ismert Hypomnemata két különböző dolog. Scholten igy igazolja ezt: Justin mint Tertullianból es Eusebiusnál világosan kitűnik Pilátusnak egy magához Tiberiushoz intézett tiszti jelentését látta, holott ami apocryph Hypomnematánk elbeszélő alakú, s zsidó okmányok alapján héber eredetiből fordittatott görögre. Hogy Irenáus vagy Tertullian Pilátusnak szóban levő actait olvasták volna, azt egyik sem emliti. Irenáus csak azt mondja, hogy a római archívumban találhatók efféle okmányok, s a Caesarok megolvashatják. Tertullian ís „csak mástól hallotta az efféle jelentés lételét." Eusebius forrása pedig szinte Tertullian apologeticusa volt. Nagyon valószínű eszerint, hogy az illető okmány sajátlag csak mint monda élt a hagyományban, s melyet ezenfölül még a három jelentés módozatának öszszehasonlitása is bizonyít. Ennélfogva a most meglevő Hypomnemata még Traján alatt nem irathatott, mi több okokból világosan ki is tűnik. Sokkal érthetőbb a dolog igy : a keresztyén monda Pilátusnak egy meglevő jelentéséről pogány oldalról Maximus császár alatt (307 — 313) egy gúnyiratot vont maga után ezen cim alatt: ^UTzopvqpara íldarou," melyet a császár az iskolákban terjesztetett. Később midőn a keresztyén vallás államvallássá lett, mintegy cáfolatul ezen gúnyirat helyébe szereztetett a mi Hypomnematánk keresztyén kéz által, körülbelül nagy Theodosius alatt. Ennek részletesebb fejtegetésébe természetesen itt nem bocsájtkozhatunk. De legyen elég ennyi mutatványul egy oly munkából, mely evangyéliomainkra nézve a legnagyobb tudományos jelentőséggel bir; mert megmutatja, hogy mily gyengék Tischendorfnak az evangyéliomok korára vonatkozó bizonyításai, s mily kevéssé illik ezen férfihoz és pártjához a keresztyénséget és tudományosságot egyedül a magok részére követelni, s a kanon feletti nézeteiket valami igazhivőségi jel gyanánt mutatni fel. De ha még oly szilárdul meg volna is győződve Tischendorf a maga nézeteinek helyessegéről, s feltéve hogy az igazság az ő részén állana: még akkor is meggondolhatná, hogy egy tudományos férfiúhoz sokkal illendőbb ellenfeleit világos érvekkel győzni le, s amennyire lehet pártjára vonni; mintsem hiu gőggel lenézni s piszkolódással hal-