Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-04-05 / 14. szám

rejlik, melyek azon hangokat nem engedték nyilatkozni; de tudjuk egyszersmind azt is, hogy azon meggyőződés, miszerint a concordatum nem tartható, egészen azon körökig hatott, melyeknek conservatismusát senki sem vonhatja kétségbe. Erről eléggé kezeskedik azon tény, hogy a ház bizottsága többségének véleménye előterjesztetett.u

A kormány ez ügyben alkudozásba bocsátkozott Rómával, és azon meggyőződésben van, hogy ezen alkudozások mentül hamarabb befejeztethetnek. „De a miniszeriumnak azon kérdést is kelle maga elé tűzni, hogy hát akkor mi történik, ha az alkudozások meg találnak hiusulni határozott ellenszegülés folytán? Lehetséges-e, hogy a törvényhozás örök időkre kötve maradjon, minden oly tárgyakra nézve, melyekben a concordatum absolut hatalommal rendelkezett? E kérdésre megfelel a bizottmány többségének véleménye, mely a törvényjavaslat elfogadását ajánlja, amelylyel a concordatum leglényegesebb pontjai homlokegyenesti ellentétben állanak." De errre azon ellenvetéssel állanak elő, hogy a kormány ezen intézkedése szerződésszegés, pedig pacta sunt servanda, a jog jog marad mindég, akár sért, akár kedvez. Tökéletesen igaz, csakhogy egy kis különbség van a dologi és személyi jog között. Ha valakinek eladok egy kertet és ez nem akar megfizetni, világos dolog, hogy szerződésszegést követ el. De a concordatum nem csak a dologi, hanem a polgárok egyéni jogairól is önhatalmúlag intézkedett, az állampolgároknak tehát, miután felszabadultak az absolut hatalom alól, joguk van fentartani vagy megsemmisiteni azon viszonyt, mely beleegyezésök nélkül, sőt akaratuk ellenére jött létre. A közvélemény e tárgyban nyilatkozott, s a törvényhozás kötelessége a közvélemény határozott óhajtásának eleget tenni. Hosszú beszédét következőleg végzi Hasner: „Azon mondat, „hogy a kinek philosophiája van, annak vallása is van, akinek nincs, annak van vallása" a mai kormányra is illik, s a kormány nincs elvakítva, hogy higyje, miszerint a tudományok tudománya, az emberiség nagy tömegénél valaha kipótolhassa a vallást. Azért komolyan oda kell törekedni, hogy az egyház, a vallási és erkölcsi hatalom az államban, az legyen aminek lenni kell. Amerre nézek, mindenütt azt látom, hogy azon államokban, „hol a szabad egyház szabad államban" elv érvényes, ha talán nincs is oly látszólagos vallásosság, mint ahol az egyház privilégiumokkal bir, de sokkal bensőbb és sokkal tisz-^ tességesebb az ájtatosság, (tetszés.) mint ott, hol az egyház privilégiumokra támaszkodik." (Tetszés.). A cultusügyér után Rechberg gróf, aki a Bachrendszeralatt állam-és külügyminiszter vala, kelt föl és a minoritás indítványát védelmezte. Beszédében különösen arra támaszkodott, hogy, ha a concordatumot megsértik, ugy semmiféle szerződés sem érvényes, s azon szerződések közöl, melyeket Austria 1867-ig kötött, egy sem bírhat jogerővel. Rechberg után Bloome, ultramontán gróf szólott a kisebbség véleményét pártolva. Egy szónok beszédét sem kacagták ki annyira, mint ezét a nagyméltóságú urét; annyit meg kell neki adni, hogy eredeti legény; szónoklata még papírra letéve is nevetésre gerjeszti az embert, hát még elszavalva mily hatást tehetett. Szónok azon argumentumok ellen fordul, melyekkel a concordatum megszegését védelmezik. Azon indokra, hogy a concordatum lényeges felségi jogokat ad fel, azt mondja, hogy a szerződni akaró felek, csak kölcsönös áldozatok árán léphetnek szerződésre, s azon szerződést, melyben csak az egyik fél nyer mindent, a másik meg mindent vészit, leontininek szokták nevezni. Bloome gróf ur nem akarta észrevenni, hogy érvelésével maga ellen bizonyít, miután a concordatum épen ily leontini szerződés, melyben a papok mindent nyertek, az állam pedig mindent vesztett és semmit sem nyert olyat, amit azelőtt nem birt. — Azon argumentum ellen pedig, hogy a concordatum azért nem maradhat érvényben, mert nem felelt meg a célnak, azt az együgyü megjegyzést teszi, hogy de bizony megfelelt, legalább annyiban, amennyiben a szerződő fél, mely most annak felbontását sürgeti, megengedte, hogy teljesedésbe mehessen; — és szellemdusan hozzá teszi, hogy „ma 12 évi hatály után meg sem Ítélhetjük, mily gyümölcsei lehetnek a concordatumnak, adjuk neki a Josephinismus 70 évi tartamát és akkor megfogjuk látni az eredményt." Képzelheti a t. olvasó, hogy az idézett szavak mily kacajt idéztek elő a hallgatóságban. A concordatum ellenzőinek azon argumentumára, hogy e szerződmény már csak azért sem maradhat érvényben, mert az az egész birodalomra szól ugyan, de annak jogérvényét Magyar-