Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-12 / 2. szám

merő babonás tévedést látnak. Ellenkezőleg, azt hiszem, és e hitemet mindig vallottam is, hogy egy institutio, melyben az emberiség nagy része mai nap is lelkinyugalmát és békéjét találja, az örök igazság valamely nagy érdekű oldalát szükségkép képviseli; de épen azért siralmas dolognak találom, hogy a katholicismus ügye oly anyagi érdekhez, — mert a pápa világi uralmát másnak nem mondhatni, — lett elválaszthatlanul kapcsolva, mely, minthogy a világ szabadsági érdeke és haladása mellett, erkölcsi eszközökkel tovább nem tartható, mind jobban-jobban compromittálja és megvesztegeti magát a vallást is. Századokkal ezelőtt a XVI. századbeli szellemi ébredés korszakában, a katholikus egyház középkori formájában való fenmaradhatását, az által hitte biztosithatni, hogy vizsgálódásait bezárván, oly határozmányokat állapitott meg, melyeket absolut értéküeknek s ennélfogva javitás alá nem eshetőknek jelentett ki, az emberiség pedig vizsgálatait nemcsak hogy be nem zárta, hanem azóta, még annál jobban hozzáfogott, és mind bátrabban és több oldalulag folytatta. Ebből a katholicismus és a haladó emberiség között szükségkép igen fonák viszonynak kellett fejlődnie, mely hovatovább, annál mélyebbé teszi a kettő között a szakadást. Azon eszközlésbe tett elhatározással, hogy a szabad vizsgálódásról lemond, a kath. hierarchia tényleg az elmaradozott múlttal szövetkezett, s ez által elvesztvén vezérszerepét az emberiség haladási folyamában, oly reactionarius párttá aljasult, mely a szabadság nevében megkivánhatja ugyan hogy tűrjék, hogy a létezéséhez szükséges működési tért tőle meg ne vonják, ezt is csak amennyiben abból a társadalom egészére kár nem háramlik, de józanul nem követelheti, hogy uralkodni engedjék. Hogy egy a szellemi haladásról lemondott párt uralkodni kiván, hogy a népet a jelenkor szükségleteivel ellentétes irányban igazgatni, nevelni akarja, oly iszonyatos fonákság, hogy méltán azt kell hinnünk, miszerint annak már csak puszta kimondása is visszariasztja tőle az egész világot. Szabadság és annak garantiáji: képviseleti rendszer, felelősség, sajtószabadság, esküdtszékek stb., ezek azok a mik a mai világ mivelt népeinek leghőbb aspiratióit képezik; ezen intézmények pedig nemcsak, hogy a pápai államban föl nem találhatók, hanem azok ellen a hierarchia a föld minden mivelt nemzetei között titkon vagy nyilvánosan izgat. Midőn a pápa néhány év előtt hires encyklikájában és syllabusában, az ujabbkori haladási eszméket átok alá vetette, az európai emberiség, magát az ellenkezés fáradalmaitól is megkimélendő, hallgatással mellőzte ama nagy ünnepélyességgel kihirdetett manifestatiót, tapasztalatból tudván hogy az ily reactionárius törekvések irányában tökéletesen elegendő a visszavonulás és mellőzés, hogy önmaguktól semmiségbe dűljenek. Ha a pápa a most emiitett manifestatiót lelki szükségből tette, ha a „Non possumus" az ő szájában a szellemi impotentiánál egyebet, talán épen lelkiismeretbeli lehetetlenséget akar jelenteni, akkor mindenesetre tisztelnünk kell egy aggastyán lelki aggódásait, de annál csekélyebb véleménynyel leszünk kormánya politikai eszélyességéről és ildomosságáról. A régi nagy pápák más utakon jártak; ők más lehetetlenséget nem ismertek, mint ami politikailag kivihetetlen volt. VII. Gergely, III. Ince és VIII. Bonifác szinte hivatkoztak a múltra és hivatások abból folyó kötelmeire; de a felidézett múltból ők csak oly eszméket hoztak fel, melyek uj aerát. a világ folyásának uj rendét valának tr megalapitandók. Ok ismerték idejüket és öszhangzásba tudták hozni az egyház érdekét a kor szükségeivel és érdekeivel, mig a mostani pápák az egyház szellemi érdekeit feláldozzák a roszul értett politikának és rosz politikusok az egyház roszul értett érdekei miatt. Tisztelet a pápa személyének, de nem tehetek róla, ha az egész római ügy nekem mindig a szamár árnyéka fölötti pört juttatja eszembe. Avagy mi egyéb a hatalom erő nélkül mint hiu árnyék? S ha a patrimonium Petri egy duodecállamnál többet tenne és a pápai kormány annyira kedvelt volna, amennyire gyűlölt most, pápaság és világi hatalom fából vaskarika volna még akkor is a társadalom mai fogalmai szerint. Azok az idők rég elmultak, mikor a püspök, miután misét mondott, lóra pattant és mint vitéz harcos szolgálta a közügyet. Ma a munkaosztás 3*