Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-22 / 12. szám

Hinc proavus doctae referebat proemia frontis, Doctoris titulo dives, et arte, domum. Sed tu debebas, — nam sic mea fata tulerunt, — Infortanati filius esse Patris. Ingrati popnli fuimusque, suniusque magistri. — Qui pro tot nieritis praemia nulla dedit. etc. *) Tudom én azt, nagyon jól tudom, hogy a gazdagság ép oly káros az evangyéliomnak nagy haszonnal hirdetésére, mint a szegénység; mert a gazdagság felfuvalkodtat, és a gazdag papok nem annyira az evangeliomnak, mint a mammonnak szolgái, — a szegénység pedig táskát hordozni kényszeríti az egyház szolgáit. Hiába az emberi gyarlósághoz tartozik, hogy a szegényt, mindenki kerüli, mig ellenben a gazdag körül hemzsegni szeretnek az emberek. Es ennélfogva amint egyfelől elismerem, miszerint valami egyiptomi gazdag papságot nincs szándékom érteni : ugy másfelől azt is be kell vallanom, miszerint a szegénység nem ad tekintélyt sem a vallásnak tanítására, sem az egyháznak igazgatására, sem az uralkodó bűnök fenyítésére; miután, ha valahol igaz a példabeszéd: „szólj igazat, betörik a fejed," igaz leginkább az egyházi szolgálatban, hol a vagyonosabb fél nem szereti hallani a szegényebbtől az igazság kimondását. Hisz keresztelő Jánosnak is azért hullott alá feje ; mert az egyszerű egyházi szolga, a zsarnok Heródest erkölcstelen életéért rendre merte utasítani. Ha már mindezeket meggondolva komolyan megfontoljuk : épen nem csodálkozhatunk, hogy a folyvást annyi küzdelmek, s kedvezőtlen viszonyok közt nyomott és üldözött protestantismus hívei számát tekintve, nem volt képes magát többségre felküzdeni, — de sőt inkább azon kell bámulnunk, hogy jelen állását is elfoglalva fentarthatta. KÖNYVISMERTETÉS. Protestáns főiskoláink és a tanszabadság. Irta Imre Sándor tanár. Debrecen. Ny. nyomatott a város könyvnyomdájában. 1868. 8. r. 87. 1. „Gyökeres változtatást, az ősi és biztos alap elhagyását, megvallom tanácsosnak nem tartanám. Oly válságot idézhetnénk elő, mely ha vesztét nem, de megromlását okozhatná intézeteinknek. Megvannak itt az élő, — hála a gondviselésnek ! — egész erőben élő fának jó gyökei, erőteljes törzse, s ezek mellett sok oly hajtása, melyekből termékeny ágakat nevelhetünk ; csak a meghagyandót és fejlesztendőt az elmetszést érdemlőtől különböztessük meg." A cimzett röpirat 28. lapja. Ismét egy röpirat korunk egyik égető kérdése — az iskolarendezésröl! Huzamos tapasztalat, terjedelmes tanulmány és mélyen járó elmélkedés szüleménye eköny*) Tul a tiszai püspökök élete 194. vecske, ugy hiszem, elég arra, hogy méltó figyelembe részesítsük. Az élőszón és bevezetésformán kivül kilenc szakaszra oszlik az egész, sőt a végső szakaszt zárszónak is vehetjük. Az előszóból álljanak itt a következő sorok, mint a mü genesisének magyarázói: „A főiskolák körüli javítás, korszerű változtatás szükségének érzete kivált közelebbi években általánossá lett s a főiskola, kivált a gymnasium jó rendbehozását a tiszántúli főtiszt, egyházkerület is szükségesnek ismerte és elrendelte. E dolog körül e sorok írójának is, mint tanárnak, tennivaló jutott, minélfogva jónak látta itt elmondani a javítást illető nézeteit. Óhajtja, hogy nála képesebbek többet és jobbat modjanak el." A Bevezetés formában mostani kormányunknak az iskolarendezés tárgyában elfoglalt álláspontját illustrálgatja leginkább, s ezután nyolc szakaszon keresztül következőleg fejtegeti tárgyát. I. Elmondja, hogy főiskoláink a 16. és 17. századokban theologiai akadémiák voltak a korszellem követelésénél fogva. Első törvénytudományi tanszék a kolozsvári 1730 tájáról, a többiek 1790 tájait létesültek. A mult század végén s a folyó elején kezdnek létre jönni a mennyiség- és természettudományi tanszékek, s ma már ott állunk, hogy van főiskoláinkban theologiai, jogtudományi és bölcsészeti tanosztály, de mivel ez utóbbinak tantárgyai nagyrészben a gymnasiumba vannak leszorítva: ez osztály, t. i. a bölcsészeti, csak teng. II. A második szakasz körülbelől igy szól: A 19-dik század tudománya oly nagy, hogy azt semmiféle pálya embere sem képes mind elsajátítani. Vége van az orvospapok és ügyvédmérnö kök korá nak! Korunk szakképzettséget követel. Van is theol o g i k u s meg j u r i d i c u s cursusunk , de nincs philosophicus, mert ami van, az nyomorék, pedig már Schleiermacher megmondta 1808-ban: „lényegére nézve az egyetem abölcsészeti karban foglaltatik: a theol. orvosi és jogtani szakok csak special iskolák." A philosophicus cursust kell tehát mielőbb rendezni, mert ez a legfőbb mind a theologus- mind a jogász- mind az orvos- mind a leendő tanár- mind pedig általában minden müveit emberre nézve, ebben levén összefoglalva a bölcseimi, a szám- és természeti tudományok. III. A gymnasiumi tanfolyam általános alapot igyekezvén adni, célját a kiszabott, rövidlet e s tanitás által éri el; az egyetem pedig, egy vagy más tudománykörbe avatván be az embert, önálló és mélyen tudományos szaktanulást ajánl. Ez okból kiszabott, compendiosus tanrendszernek van helye a gymnasiumban, de nincs az akadémiában. S hogy nálunk az akadémiában eddig, s még jelenleg is a compendiositás elve dívott és divatozik jelenleg is, annak eléggé szomoritó következményei az