Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-15 / 11. szám

avagy tantervet; ő tétet látogatásokat kiküldött biztosai által ezekben az iskolákben, épen akkor a midőn neki tetszik. Hozzá küldjük be a tanulók létszámát évenként és ő küld a vizsgákra minden évben rendesen olyan biztosokat, a kik a mi nyelvünkből egy szót sem értenek A román kultusminiszter követeli meg, hogy a tannyelv iskoláinkban a romannyelv legyen, anélkül, hogy iskoláink fentartására évenkint valami segélyt nyújtana, amint nyújt a róm. kath. és evangélikusoknak. Iskoláink a magyar protestánsok kegyadományaiból épültek és tartatnak fenn és nekünk még az ily adományokból is tanitnunk kell a román nyelvet, mert ha nem tennők, ha ujjat akarnánk húzni a román kultus miniszterrel, iskoláinkat egy szép reggel mind bezárva találnók. Tehát nem hogy magyar propagandát csinálnánk, de ellenkezőleg a legnagyobb terhet hordozzuk akkor, midőn magyar prot. kegyadományokból kell tanítanunk magát a román nyelvet is. Es kiknek tanítjuk a román nyelvet ? Felelet: magyar gyermekeknek, kiknek szüleik legtöbbnyire a magyar király alattvalói. íme még is mi vádoltatunk magyar propagandismussa!; mi vagyunk a romanismus ellenségei; az erdélyi ref. püspöknek tulajdonítanak olyan befolyást az oláhországi ref. egyházakra, aminek még árnyéka sincs és nem is lehet, mert a román kultusügyér megsem is engedné azt. De őszintén kimondom, hogy az erdélyi ref. püspökök sohasem is vágytak erre a dicsőségre. Megelégedtek azzal, ha anyagi segélyt küldhettek ottan szűkölködő egyházainknak, a többit egyenesen reánk bizták, kiknek egykor consensust adtak. Tizenharmadik éve hogy én consensust kaptam volt főt. Bodola Sámuel úrtól Megvan nálam minden levele, a melyet hozzám intézett, olvashatja azokat a legtüzesebb román patrióta és nem fog találni egyetlen sort, melyben nemzetiségünk védelmére buzdított volna. Valóban nem is egyéb az a magyar propaganda a duna fejedelemségekben mint agyrém, melyek a túlzott féltékenykedés teremtett, avégre, hogy elvitassuk az erdélyi püspököktől még a consensus adhatás jogát és teremtsünk zsenge egyházaink kebelében olyan bábeli zavart, mely végpusztulásra vezesse oláhországban a reformatiót. Ha mindenik magyarhoni főt. superintendentia azt a választ adta volna Celder Márton urnák, amit a dunamelléki és tiszántúli adott volt, hogy t. i. ügyét igazítsa el az erdélyi püspöki szék előtt, régen rendben volnánk; egyházaink virágoznának, magyar propagandával sohasem vádoltathattunk volna, nem volnának függő? és független? egyházaink; hanem volna öt hat szép egyházunk, melyek tudnák, hogy ügyes bajos dolgaikban vagy egyházfegyelmi ^tekintetben az erdélyi ref. püspökhez kell, hogy folyamodjanak. Mondják ezt ki a magyarhoni főt. superintendentiák egy szívvel és lélekkel, és tapasztalni fogják, hogy aranynál ezüstnél becsesebb kincset adtak az oláhországí ref. egyházaknak. — Tőlük függ egyenesen megszüntetni azt a siralmas helyzetet, melybe két főt. superintendentiának közbelépése folytán jutottunk és lőnek egyházaink itt Pálé amott Kéfásé, másutt Apollósé megdöbbentő botrányára az Ur Jézus Krisztus nevének és az egyetemes magyar prot. anyaszentegyháznak. Bukurest, febr. 15. 1868. Koos Ferenc, ev. ref. lelkész. lilás szózat a missiotigyben. Hová lett az a szép tüz, mely a missióért bennünk a mult években fellángolt ? hol vannak az egyházak, lelkészek, testületek, magánosok, kik azt segítették ? és ez egyházi lapról minő rosz szellem törölte le azon tetemes adományokat, miknek ol vastára lelkünk örömében repesett ?!... Megszünt-e a nyomor Oláh- s Moldvahonban?! nem kér-e segélyt a kivándorlott székely, Szászkut, Ploest, Pitest, Gralac, Brajla? elfeledheti-e a magyar oláhok közé szorult testvéreit ?! nem látja-e, hogy segély nélkül a tősgyökeres Grábor székelyből Graboru lesz ?!!.... A magyar ezt látja, egyházunk tudja, a nép érzi... és mégsem lelkesül többé Mi ölheté ki e lelkesedést ? mi zárta be egyházaink perzselyeit ? mi az oka, hogy alig látunk pár fillért lapunk e hasábjain a missio számára begyülve ? mi az oka, hogy a megkezdett épületek bevégzetlenek, a lelkészeknek laka nincs, szóval, hogy az egész ügy tőnkre silányult ? !... Pedig már fölügyel az erdélyi főegyháztanács, hiszen most már ott a rendezett missiói bizottmány, számol is rendesen, hivatalosan még sincs eredmény. Hej! nem igy volt ez egykor, évek előtt!! Nem volt akkor bizottmány, nem volt hivatalos kimutatás, elnök, jegyző, bizottmány, hanem volt pénz, minek szegény testvéreink aligha jobban nem örültek. Tisztelem én a méltóságos erdélyi főegyháztanácsot, tisztelem a missiói bizottmányt, de szerettem az első magyar missionáriust, a szegény, de lánglelkü losonci káplánt, ki fölkeltett bennünket, utazott, fáradott, épitett, szervezett, javított, mint egy igazi apostol. Mért is kellett ő neki félre állnia ? !! most is gyűlne a pénz, most is virulna az ügy. Igy, mint most vagyunk, nem megyünk semmire. Kik őt szerették, vizszatarták. Veszt a közügy. Én nem tudom teljesen, mi égbe kiáltó hibát követett el e valóban tiszteletes férfiú, hogy neki el kellett ereszteni a gyeplőt ? .. de mindenesetre az ügy érdekében e fordulatot sajnáljuk. Az igen tisztelt missiói bizottmány ne vegye rosz néven, de tegye kezét szivére, és magyaros őszinteséggel mondja meg, jól van-e ez igy ? és nem kell-e ezen segíteni. .. Lám a tiszamelléki derék püspök továbbra is Czelder pénztárnoka, RZ EZ £t hozzá küldendő pénzt kezelni szives, lám a dunántúli e.kerület Komáromban 1867. october 22—25-én tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 180. száma alatt igy nyilatkozik: „olvastatott t. Czelder Márton első magyar ref. missionáriusnak