Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-15 / 11. szám

Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, még élünk e hazán. 1672—1674-ki üldöztetésünk után száz év múlva a jezsuiták a protestantismus eskütt ellenségei, a pápa leghűbb katonái eltöröltettek ; miként XIV. Lajos dragonadjai után, melyek 500,000 munkás protestáns kezétől foszták meg Franciaországot, szintén száz év múlva a franciakirály absolut hatalma is megbukott, s most másik száz év múlva pedig magának a pápának világi széke düledez, s az idők teljességében nem sokára le is fog dűlni. A pápaság világi karja, a romai császárok örököse, tavai Német- és Olaszországból egyszerre kivettetett. Amott az első helyet elfoglalja egy protestáns fejedelem, ennél az olasz király, kinek Róma leend székvárosa. II. A pápa világi hatalma bukásán Moskauban bizonyára jobban örülnek, mint a protestánsok. Az elsőbbségi vita Róma s Konstantinápoly közt még nincs befejezve, sőt Photius 852 és Cerularius 1054 — patriarchák óta újra megindul, meg is kezdte az orosz cár az irtó háborút, ugy a katholikus lengyelek mint a balti tenger melléki evangélikusok ellen. Eddigelé a katholicismust a pápa, a hierarchia képviselte s habár a pápák közt voltak VI. Sándorok, és az ellenpápák, mint neveletlen utcagyerekek egymást Antikrisztusnak, Belzebubnak stb. kiabálták, valóban hazánkban a katholicismus küzdelme a protestantismus ellen nem egyéb volt, mint a hierarchiának s a szövetségébe vont aristokratiának és absolut monarchiának a demokratia elleni háborúja. Azért hogy a pápa világi hatalma megszűnik, megmarad a szellemi, mert nem áll ama régi 16-századbeli magyar vers a kath. papságra: „veddel a jószágát, megalázza magát." íme Franciaországban a Dupanloup-k mutatják, hogy él s tiszteletben tartatik a Bossuetek és Feneionok szelleme. De kell hogy a katholicismus kivált nálunk, többé ne a hierarchiára, hanem a mennyire lehetséges, valamint a protestánsoknál jövőben a demokratiára is alapittassék, s ez annál inkább megtörténhetik, mert ami magyar clerusunk főpapjai valamint a népből származtak, kell hogy egyházi hatóságuk egy részét a néppel osszák meg. Üdvözlöm ennélfogva a kezdeményt, melyet Erdély katholikusai penditének meg, s a mi katholikusainknál is rokon hangot ébresztett, hogy az egyházi kormány, mint a protestánsoknál századok óta áll, a világiakkal osztassék meg. Jöhet idő, melyben a fegyvert, melyet szenvedélyesen századokig egymás ellen, egymást rontva forgattunk, közös zászló alatt közös ellenség ellen használandjuk. III. A r. és g. katholikusok a magok szentjeit, a keresztyénség első martirjait, énekekben dicsőitik, tetteiket festett és faragott képekben örökítik. Francia , Angol-, Németországban vannak dalok, szép festmények a hit» ujitás hőseiről, martirjairól, kik vallásos meggyőződésekért pallost, máglyát, kinos üldöztetést, honvesztést szenvedtek. — Nálunk sajnos, alig van, a mi protestáns mártírjainkra emlékeztessen, egy református papot a börtön ablakánál sirat a leánya, és Sélyei és Harsányi arcképeik. — Mondok én a festészetre s költészetre alkalmas tárgyakat ez időből, melyeket ha nem is a jelen, de az utókor felhasználhat. Midőn a pozsonyi vésztörvényszék több mint 300 protestáns papot maga elé idézett, — hova azonban sem Spankau kassai generál sem Ibrahim budai basa a maga hatósága alattiakat nem bocsátotta, midőn a papok, ki kocsin ki gyalog, a hosszú vagy örök útra elindulnak, családjoktól, kedves híveiktől, kiket többé soha sem látnak, bucsut vesznek. Midőn az elszántak csapata, mely a reversalist, hogy papságáról 20 - 30 frtért lemond vagy külföldre vándorol, megtagadva a vésztörvényszék előtt várta a halálos Ítéletet, és Szelepcsényi érsek sajnálkozva mondá nekik ; nem az ausztriai nemzet, hanem az a vörös értve Kolonicsot, üldöz benneteket, ugy hogy én sem segíthetek rajtatok, ha a reversalist alá nem Írjátok, midőn a halálos Ítélet kimondása után Sélyei István superintendens, —• ha nem csalatkozom ugyanaz, ki Kemény Jánossal együtt szabadult ki a krimi tatárfogságból, — azt mondá : „mi ártatlanok vagyunk," min Majláth Miklós királyi ügyész: mit? hát a törvényszék hazudott? majd oda vettetlek, hol a kutya nem veszi ki kezedből a kenyeret." Szécsényi György pedig szokott kedélyességével közbeszól: „ni ezek a gazemberek, még meg se köszönik az Ítéletet." — A bírák s az elitéltek arcai megható csoportot képezének. Midőn a börtönben egyik rab igy kesergett: „nem elég, hogy a pogány török fogyasztja, pusztítja nemzetünket, saját nemzetünk, keresztyén felekezetünkbeliek által üldöztetünk, kínoztatunk." Mire a rájok ügyelő jezsuita: „de ti gazeretnekek alábbvalók vagytok a töröknél, a kutyánál." Midőn a lipótvári fogságban a rabokkal uj mély börtönt ásattak, Harsányi felszólal: protestálunk! az apostolok, a martirok szenvedtek a pogány üldözőktől, s ha haltak, gyorsabb halállal végeztettek ki; de nem tették a pogányok, hogy a martirokkal magokkal is ássassanak magoknak börtönt és temetőt, hova elevenen temettessenek. Mire a jezsuita gúnyosan : csak ássátok magatoknak, ássátok, s ugy ássátok, hogy annál kényelmesben fekhessetek. Az elitélt rabokat néhíi ki szokták hivni, vallatni, csábitni, az engedékenyeket elbocsátani, a makacsokat más börtönbe szállítani, mire a maradt foglyoknak hazudták, hogy ez is már kitért Egyszer Steller Károly besztercebányai tanárt hiják ki : Bajtársak, mond a távozó, én megyek, nem tudom ha látlak-e ismét benneteket. De ha azt mondják, hogy eltávoztam ne higyjétek, mert én végig kitartok, mind halálig hitemben maradok." Szegényt azért hivták ki, mert hazulról titokban pénzküldeményt fogadott, s kegyetlenül elverték. Midőn a rabok szent csapata a görci, trieszti börtönökbe s a nápolyi gályarabságra láncok közt kisérteték, és a durva német katonák a nehéz vasban nehezen haladó öregeket botjaikkal ütnék, vernék : Kocsi N. pápai tanár fedezte a tisztes öreg Sélyeit, ő fogta