Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-01 / 9. szám

A bibliatanulsnány Hollandban. 1. Az orthodox tan megállítása; visszahatás. (Folytatás.) Nem akarom az olvasót a Coccejus és Voetius párt között folyt vita apró részleteivel untatni, sem azon kissebb nagyobb eltérésekre is kiterjeszkedni, melyek rendre ugyanazon párt keblében is felmerültek, s igy pártot szültek a pártban. E százados küzdelem jelentősége ugy is nem annyira tárgyilag mint elvileg fontos a holland theologia fejlődése történetében. Egy rövid tekintet a főbb pártok neveire elég fogalmat ád arról, mily terjedt és élénk lehetett a harc. Giffen és Groenewegen egymás között meghasonolva, az utóbbi követői Zöld (groene) az elsőé komoly- vagy a zölddel ellentétben száraz coccejanusoknak neveztettek. Továbbá leydai,vagy szabad, utrechti vagy merev s ez utóbbiak Lampe idejében kétszeres (masseluinevagy elegybuza) minthogy Coc, theologiai elveit Yoet. prédikálási modorával vegyiték — vagy Coccejusi két kulacsosok, mig a többiek világos, nyílt coccejanus néven neveztettek. A Voetius követői pedig régi és uj, halt vagy élő, Marekian és Brakelian s később Eswijlerianusokra is szakadtak. A vita általában mindig hevesb volt, midőn a Coc.-sok kerültek felül, mit a másik párt teljességgel nem tűrhetett volna békésen. — Igy p. III. Vilmos halálával, s főleg midőn (1712.) Coccejus képét követői egy leydai templomba függesztették, képzelhető mily lármát csaptak e „bálvány imádás" felett. Mint minden theol. vita Hollandban, ugy ez is csakhamar a templomi szószékre is áttétetett, s nemcsak beszédök tartalma, de alakja által is igyekeztek szorosan megkülönböztetni magokat a másik párttól; igy átszállt a nép közé, melynek minden tagja pártot vallott s ezt öltözet, beszédmód s a templom választása által igyekezett ki is mutatni. Mig Voetius követői egész „vasárnapi imádásba" estek a farizeusi szombat imádás mintájára, addig Coccejus hívei az utcára épiték ki műhelyeiket, hogy vasárnap a világ szeme láttára dolgozhassanak, s a „szépek'' nyitott ablakban varrva hirdeték theol. nézeteiket. E föharc mellett még számos, evvel inkább vagy kevésbé összeköttetésben álló viták zavarák az egyház nyugalmát. Igy p. Bekker hires müvével „De betooverde wereld" a „megbűvölt világ," melyben a boszorkányok és ördögök lételét tagadta. Nagy merészség volt ez akkor. Roell „De generatione Filii," mely müvében bizonyítja, hogy Krisztus csak mint rendkívüli isteni követ s csak zsidó szólás forma szerint neveztetik istenfiának. Ez állitás oly vakmerő volt, hogy a különben hasonlólag Coccejus párti Vitringa is kénszeritve érzé magát egész szenvedélylyel kelni ki ellene. Itt látjuk először, hogy a Korifeusok a latin nyelvet elhagyva, hazai nyelven kezdék forgatni fegyveröket, melyet csak a hatalom parancsszavára tettek le. Nem kevés nyugtalanságot okozott e korban a Spinoza philosophiája, melynek vádja több egyegyházi és világi személyt ért, gyakran olyanokat, kik ép Spinoza cáfolatára vállalkoztak (Deuhoff, Leerhoff Wittichius). E philoz. befolyására keletkezett két kisebb külön secta is, a Hebraisták (nem Spinoza zsidó voltáért, hanem mert csak olyanok lehettek tagjai, kik a bibliát eredeti nyelvén olvashaták) és Hellenisták, — mindkettő a teljes természet szükségességet vállá, melynek legtulhajtottabb — frivol — következményeit (tökéletes tétlenség) huzák ki, Látnivaló, hogy e viták által a vallás mindinkább csak egy külső tanná változott, s a tanfeletti szorgoskodás kiszáritá a kebelből a vallásos érzés melegét, mi elkerülhetlenül vonta maga után az ellenhatást, „a mysticismust, mire az első lökést már Lampe prédikálási modora a megigazulás nehéz voltáról" megadta, — a hires francia mysticus Labadie kifejté s Kuijpers hatására a templomot féktelen színpadi jelenetek (kiábálás, ájuldozás) színhelyévé tette, mit aztán Kuijpers is megsokalt. E számtalan pártokra való szakadás, mely gyakran elkeseredettebb vitákra adott alkalmat, mint a két fő párt között lévő, természetesen azt kellett, hogy eredményezze, hogy az ellentét e két fő párt között háttérbe szoruljon s igy lassanként csendesedjék. Különben is az eltérés nemsokára csak alakivá lett, mert az igazhitüség mellett mindkettő egyformán buzgólkodván — tárgyias jelentőségét elvesztette. Mint láttuk, fő különbség a biblia magyarázati modorban volt, erre nézve pedig a hatalmasan felébredt nyelvtanulmány érvényre emelé azon meggyőződést, hogy ép ugy a Coccejanusok typicus, mint a Voetismusok szeilemiesítő modora „grammatikával kézben" a „históriai és grammatikai magyarázati modor királyi utján" tarthatatlan, és ami a fődolog volt, hogy a bibliát a confessioktól függetlenül kell értelmezni, midőn sok tekintetben más értelemre akadunk, mint amelyet a confessiók adtak. Hogy e meggyőződés uralkodóvá lett, s hogy a legconservativabbak sem akarták a régit csak mint olyat elismerni: ezt bizonyítják Te Water szavai: „ki tagadná,— ugy mond — nagyon sok hely használtatott, s használtatik még ma is a bibliából, mely, ha összeköttetését, az iró célját és az alapos magyarázati mód szabályait tekintetbe vesszük, vagy általában nem bizonyít vagy nem egyenesen a célra; mert bár az igazság ellenségeivel nem ismerjük el, hogy az O T.-ban hasztalan keressük vallásunk főbb igazságai bizonyítékát — (p. az imádandó szentháromság, Jézus örök istensége, a váltság stb.), mégis ha okosan gondolkodunk s elfogulatlanul müködünk, be kell vallanunk hogy az 0 T.-ból ezek bebizonyittatására felhozott sok hely épen nem bizonyít s használata az igazságnak inkább kárára, mint erősbitésére szolgál." E szavak jellemzik az akkori korifeusok álláspontját. — Egy apologetai célból alakult társaság bírósága az „accomodatioról" tett kérdésben a jutalmat a szabadabb elvű műnek határozza orthodox társa felett „bár nem egyezik is mindenben az iróval." — „Amicus Coc., amicus Voet., magis amica charitas" mondatja Hollebeek leydai tanár a studens Van der Palmmal. — Bonnet