Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-05 / 1. szám

jezi — „birkakorát élve legelészett a tudomány azon sovány mezején, melyet a clerus tárt fel előtte," és a melyet alkalmasint algymnasiumnak neveznek: már derekul megállotta a harcot, s fenszóval figyelmeztette a közönséget, hogy a nép alkotmányos szabadságának legnagyobb ellenségei nem Bécsben a Bach bureaujában ülnek, hanem kedves Magyarországunkban dőzsölnek, veres övet hordva lényegöken! Annyival kevésbé kellett volna ezt tennie, hogy ámbár lapunkat inkább csak protestánsok, s ezek közt is inkább a papok olvassák, s igy nem kívánhatjuk, hogy kath. világiak is ismerjék ; de T. I. ur, mint könyvéből kitetszik, ismerte, s egész művét „A protestantismus harca az ultramontanismus ellen" cimü könyvben önállólag is megjelent cikkek befolyása alatt irta. Nem akarom ezzel a plágium vádját sütni T. I. úrra, mert ettől egészen ment, s ha talán kizárólag a Ballagi cikkei szülték volna benne e könyv tervét, műve még akkor is eredeti, s kiváló érdemekkel bir. De jól esett volna azon bátor fiatal harcostól egy elismerő nyilatkozat lapunk iránt, melyből maga is tanult valamit. De térjünk a könyv tartalmára. Első, bevezető fejezetében határozottan rámutat a bajra, hogy a római egyház mostani szervezete mellett „ártalmas befolyást gyakorol népünk erkölcsi haladására nézve," mert „hierarchiája a politikai életben a törvény által előjogokkal felruházva, roppant elidegenithetlen vagyon birtokában, a középkori traditiók lopott fényétől sugárzó társadalmi helyzetében oly zárt testületet képez, melynek messze külföldi hatalom intézi lépteit; mely épen ezen elzárt, kivételes és idegen hatalomtól függő helyzeténél fogva nem osztja a nemzet érdekeit; s ezért ólom súlyként nehezedik a nép azon jobb részének törekvéseire , mely határozottan a haladás útjára akar lépni. E hierarchia absolutistikus alkotmányával, mely nem ismer mást mint rabszolgát és zsarnokot, s még a 19-ík században is egy ember csalhatatlansága által akarná a világot kormányozni, és elavult tanaival elbástyázva magát a világosságtok vallástalannak, istentelennek hirdet mindenkit, ki a legszentebh eszméktől áthatottan küzd az emberiség boldogságáért." (p. 10) „A hierarchia létének alapelve, törekvéseinek célja nem a v állás, hanem a h a t a 1 o m" (p. 24) Ez a baj forrása, melyből hazánk minden nyomorúsága származik (p. 30). orvosszerül ajánlja T ur, hogy 1-ör a római egyház teljesen választassék el az államtól; 2-or tétessék függetlenné minden idegen, külföldi hatalomtól; 3-or a decentralisatio irányában, demokratikus szellemben alakittassék át; mig a második pont, mely legnagyobb feladat, kivihető volna, addig az államhatalom szigorúan ellenőrizze az egyházat, értvén az államhatalom alatt az országgyűlést és a felelős minisztériumot. — (p. 13). Azután e könyv 25. fejezetének tartalmát tekintve, két csoportra különíthetjük. Néhányban a könyv elején bemutatja az egyház szervezetét, az ultramontan törekvéseket, melyek amabból természet szerint folynak, s nem egyeseknek, hanem az institutionak róvhatók fel hibául. Ezen római institutio azt követeli, hogy a pápa legyen a világ ura, a királyok királya, ki előtt minden térd meghajoljon, — a clerus eszköz ezen cél elérésére, s köteles — ha kell — saját hazáját lángba borítani, mihelyt Rómából ugy parancsolják. Különösen ellensége minden szabad eszmének, mert az ultramontanismus szerint a jog és szabadság nem más, mint korlátlan hatalom a papság kezében, és vak rabszolgaság a világiak részéről. Ezért jött most oly nagy összeütközésbe a clerus a magyar törvényhozással, mely 48 óta a haza és emberiség érdekében a liberális eszmék megvalósításán dolgozik. A liberalismusnak és a nép érdekének Róma természetes ellensége, mert egész lényege zsarnokság, s hatalmának alapja a népek vaksága, tudatlansága, szolgasága. — De a törvényhozásnak kötelessége a bajt gyökeresen megorvosolni, egy önző kaszt érdekének nem szabad alárendelnie a haza és nép javát! Ily gyökeres orvosszereket ajánl T. I. ur könyve néhány fejezetében, melyek inkább a mü végefelé vannak berendezve, és a következők: „Teljes vallásszabadság és jogegyenlőség. Az 1848-iki törvényhozás a kath. hívek jogait kiterjesztette más ker. felekezetek híveire, de a kath. papságot meghagyta roppant szabadalmai élvezetében, s általában a kath egyháznak kiváltságait nem bántotta, mert pl. a király az alkotmánynál fogva katholikus tartozik lenni, az államvallás minden cerimoniai működésében katholikus, a kath. fő papság nagy befolyása a törvényhozásra és igazságszolgáltatásra megmaradt. Nekünk a 48-ban kimondott egyenlőségi elvet meg kell valósítanunk. —- (p. 65—74) Azután 'igen helyesen fejtegeti az állam és egyház közti viszonyt, s javallja, hogy az állam tétessék előbb függetlenné az egyháztól, azután az egyház is az államtól, vagy a szokott kifejezés szerint: legyen szabad egyház szabad államban, mert arnig a jelen viszony tart, mindig meg fog történni, miről hazánk háromszázados történetének minden lapja tanúskodik, hogy a hierarchia szövetkezik a világi absolutismussal a nemzet leigázására. — (p. 97 —105) Egy más orvosszer volna a pápaság eltörlése. Ezt nemcsak Magyarország érdeke, hanem az egész kath. egyház s általában az emberiség közjava kivánja. A pápaság megmételyezte a hozzá legközelebb eső olasz nép vallásosságát, erkölcsösségét, ellentétbe hozta a kath. egyházat a keresztyénség elveivel, a társadalom érdekeivel, s a szolgaság egyházává tette. Mig az angyalvárból csalhatatlan hatalommal uralkodnak a szellem fölött, addig a polgári szabadságról szó sem lehet. A baj oka itt is nem a személyekben, hanem magában az intézményben van, — a pápa csak ezen politikát űzheti, különben megszűnik pápa lenni. A pápaság eltörlését megkezdeni a függés megtagadása által épen Magyarország feladata volna. Soha hazánk oly nagy szolgálatot nem tett az emberiségnek, mint az volna, ha e forradalmat megindítaná! Es ha szabadnak, virágzónak akarjuk tudni hazánkat, ha világtörténelmi jelentőségre akarjuk emelni e nemzetet, mely száma által soha, csak nagy eszmék és nagy tettek lépcsőjén juthat a histo-A1V* )