Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1868 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-05 / 1. szám
riai nagyság magas polcára, — ime, itt van reá az első alkalom. Az egyházi reform kérdése azon legközelebb álló emeltyű, melylyel hazánkat kiemelve másodrangú helyzetéből, a nagyság ama trónjába ültethetjük, mely elé áldást rebegve járulna a világ, hogy hálájának adóját zsámolyához lerakja, (p. 110—114.). Ajánlja továbbá a Bach- IX. Piusféle concordatum eltörlését, az egyháznak magán társulattá alakítását, fejtegeti az államegyház és uralkodó vallás intézményeinek képtelenségét, jogtalanságát, követeli a kath. papok előjogainak eltörlését, s nem azáltal óhajtja az egyenlőséget megvalósitni, hogy azon privilégiumok más felekezetek papjaira is kiterjesztessenek, mert a papnak a hatalommal semmi köze. A családi viszonyok felett elmélkedve a polgári házasságban látja a mentő szert, mely a családi életet elvonná a hierarchia káros befolyása alól, s nálunk még különösen is szükséges behozatala, mert különböző felekezetek vannak hazánkban. Kimondja a mívelt katholikusok nagy többségének közvéleményét, hogy az iskola emancipáltassék a papi befolyás alól, hogy a coelibatus, mely a papban elfojtja az embert s a polgárt, hogy a pápaság rabszolgájává tegye, s izolálja embertársaitól — eltöröltessék.* A coelibatus szentesíti az erkölcstelenséget, s mostani értelmezése ugy sem az „örök szüzesség" hanem „egy feleség helyett több szerető tartása." Szól az egyházi javak secularizálásáról is, igen elmés, csipős modorban festve a papság kincsvágyát, Róma feneketlen zsebét, melyet hogy megtölthessen, áruba bocsátotta a pápa a mennyországot. Végül méltó joggal és alaposan lázad fel a szerzetesek ellen, kik Rómának a felvilágosodás ellen folytatott harcában legkitartóbb, legfanatikusabb előharcosai, a tudatlanság terjesztői, az erkölcsök megrontói. Valóban bámulatos, hogy az állam azon heréket, kiket már a ker. római császárok „sectatores ignaviae" díszes cimmel ruháztak fel, eddig is tűrte! E munkát általában a viszonyok és eszmék helyes felfogása jellemzi. Helyesen fogja fel a keresztyénséget, (p. 30) alaposan külömbözteti meg a vallást, egyházat, hierarchiát, (p. 46 — 47.). Csupán két kifogásunkat kell felemlítenünk, t. i. 44—45 lapon ugylátszik, mintha csak a miveletlen embernek volna szüksége vallásra, a mívelt embernél az ész képes felfogni a társadalmi rend kellékeit, — holott a 49-ik lapon már az mondatik, hogy csak a vallás felfogása külömbözik az emberek miveltségi állása szerint. Es másodszor : a 196-ik lapon néhány elvet állit fel, melyek szerint az egyház ujjá szerveztethetnék, s említést tesz köztök érsekekről, prímásról! Nem tudjuk elhatározni, vájjon azért szerepelnek-e ezen centralizáló elemek az uj tervben, mert a sürgetett decentralizatiót ugy amint óhajtja nem tartja „physikai lehetőségnek" s tehát némileg hajlandó a viszonyokkal megalkudni, vagy valóban azt hiszi T. I. ur, hogy érsekekkel és prímással is létesíthető oly egyház, melynek eszméjét művében elénk rajzolta ? Ha az előbbi ok áll, akkor értjük a dolgot, most azonban nem akarunk annak vitatásába bocsátkozni, mi lehetséges, mi nem egy országnak, ha h ár o m polgárával szemben jól felfogott érdekét akarja érvényesitni; de ha az utóbbi nézeten volna az iró, nem érthetüuk vele egyet, hanem hosszas vitatkozás helyett csak egyszerűen rámutatunk az angol magas egyházra, melynek viszonyait T. I. ur ugylátszik eléggé ismeri! Ha egyszer sikerülne a magvar kath. egyházat a római pápától elszakitni, igen nagy kár volna az esztergomi pápa alá rendelni, hanem legyen a decentralizatió teljes és tökéletes. Nem látjuk be az érseki és primási méltóság szükségét, ha ezek is csak olyan hatalommal kormányozzák megyéjüket, mint a püspökök, — amennyiben pedig a ritkán összeülő országos zsinatnak elnökre van szüksége, akár szabadon választhatja adhoc a püspökök v. főgondnokok közül, akár a legidősebb püspök elnökölhet. Végül megmondom nézetemet e könyvről, mint irodalmi műről is. E tekintetben már szűkebb mérvben oszthatom a dicséretet. Az egészen bizonyos sietség nyomai látszanak, hiányzik belőle a kellő egység, kerekdedség, inkább tekinthetjük e uiüvet 25 olyan vezércikknek, mely csak rokon tartalma által függ össze; gyakran ismétli ugyanazon gondolatokat, stb. Az igaz, vannak esetek, midőn nem árt az öreg Catóval mindennap elmondani „praeterea censeo romanam hierarchiam esse delendam," de az azért a műnek művészi becsét nem emeli. — Még irálya is, ámbár egészben véve könyed, folyékony, de pár helyen hibás, pl. 88. 1. „De a harc stb. a 194. 1. „Roma teljes öntudattal űzte ez elvek segélyével politikáját" — ekként fogalmazva a legközelebb mondottakra vonatkozik, azok pedig a reformatió elvei, s fennebb említi azon elveket, t. i. a papság külön választását a néptől, és az egyh. hatalom centralizálását, melyek segélyével Koma politikáját űzte Talán még lehetne egy-két hasonló hibát idézni, de amely mü tartalma által annyira megnyerte tetszésünket, álljon feljül ránk nézve a minimák felemlegetésén. Reméljük rövid idő alatt uj kiadást ér e felkapott munka, s ha akkor derék fiatal irója figyelembe veszi észrevételeinket, nem hisszük, hogy müvének hátrányára váljék. Ajánljuk e könyvet mindazok figyelmébe, kiknek hazánk sorsa szivén fekszik. Kor ács Albert. Keresztyénüldözés Japánban. Rég idő óta tudva van, hogy Japán déli részén regi keresztyén egyházközségek csekély maradványai találtatnak, melyek a XVII. század elejétől azon század közepéig az Ijejas uralkodó család alatt történt üldözésekből kimenekedtek. Különben a keresztyén hatalmaknak szerződésszerüleg nem volt szabad keresztyén missiókat Japánba küldeni, jóllehet a japáni kormány semmi kifogást sem tett, hogy az európaiak előtt megnyitott kikötő városokban keresz-