Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

tanulmányait. — Ezt akartam én kifejezni, erre nézve akartam némileg hatni, mert ujabb időben is ép ugy zöngenek templomainkban Szoboszlai Pap István, s a másik Pap István s Apostol többi kortársainak beszédei, mintha ez az ídö nem is volna alkalmas arra, hogy benne az emberek gondolkozzanak, és ha ezt teszik, azt meg is mutassák. A jövő — jegyezze meg Nyilas Samu — a mult következménye ugyan, de legtöbbször elnyomorodott fejlődés az, ha a múltnak fölé nem emelkedik. Ennélfogva, ha én eszmeszegénynek neveztem Apostol Pált, azt tettem azért, mert ö oly kor embere, mely általán véve szegény volt eszmékben Magyarországon, mert az ébredés legelső mozzanata volt, s ha tán akadnak, akik öt a mai korban is eszmegazdagnak tartják, azok vagy hamis tömjént égetnek számára Clio oltárán (pedig Nyilas olvashatta Aranynál minő bün a múzsák oltárán hamis tömjént áldozni) vagy azt mutatják, hogy ök oly ponton állnak még, a honnan Apostol eszmegazdagnak látszik. — S hogy én kiszórom szent hamvait? s nem hagyok békét a halottnak? — valóban difficile est satyram non scribere. Tehát a mai korban, mely minden haladását annak köszönheti, hogy az elődök legcsekélyebb hibáit, tévedéseit, botlásait is registrálta, hogy elkerülhesse, a mai korban a „de mortuis nil nisi bonum" elvét, e rothadt phrazist válaszszuk jelszavunkká? — Tegye Nyilas Samu, de én még Don Quixotte-tól is inkább fogadok el tanácsot, mint tőle, mert e hidalgó tudja, hogy „a történelem a múltnak biró, a jelennek tükör, a jövőnek szövétnek." De elég; nem akarok ugy tűnni föl, mintha együgyüen nevemet csakugyan halhatatlanitani vélném t. Nyilas Samutír által; nem is szoktak ily üres hiúságok bántani, s mikor ama gondolatokat a „Ker. Magvetö"-nél elmondtam, cikkemet minden név nélkül adtam át a nagytiszteletü szerkesztő űrnak, s az az ö dolga, hogy nevemet alátette. Ha nem volnék állításaim igazságáról meggyőződve, haragudhatnám érte, de igy semmi okom sincs, mert, ami igazság volna, ha nem tudnák kitől ered : az igazság marad akkor is, ha „Dömötör" mondja ki. Hogy egyházunkat s összes lelkipásztorainkat akarom leszállítani, azt nem mondhatja Nyilas Samu, mert én világosan „legnagyobb részéről" szólok, vagy pedig — csekély stilistai tehetségem szerint — határozatlan kifejezéssel élek. — Hogy nem vagyok egyházi állapotaink által elragadtatva örömemben, annak kulcsa ott van, hogy Nyilason kivül senki sincs. Amely egyházak collegiumaiban csábítgatni kell a végzett theologusokat, hogy lépjenek a papi pályára, vagy foglalkozzanak theologiával, — amely egyházban az akadémikus rectorok szerzeményükkel nem akadémiákra, hanem világi pályára mennek; amely egyházban, midőn három, az érettségi vizsgát legkitűnőbben kiállott ifjú a papi pályára lépett, azt jegyezték meg, hogy meg vannak zavarodva-, amely egyházban papi férfiú, egy görögül nem tudó tanítványának azt mondhatta, „ennyi még a papi pályán is kevés lesz;" amely egyházban az elmúlt időben, ha megkérdezte valaki az ifjakat, hogy micsoda pályára lépnek? azt felelték, hogy „ha az érettségi vizsgát letehetem, akkor jogász, orvosnövendék stb. leszek, ha megbukom : akkor theologus" stb. stb.: az ilyen egyházban valóban kell annyi javítandónak lenni, amennyi épen lehűtheti az ember lelkesedését a fagypontig. S most zárom szavaimat azon ígérettel, hogyha t. Nyilas Samu űr gondolkozni akar egyházi állapotainkról, efféle adatokkal bőven szolgálhatok neki. Dömötör János. Nyilatkozat. Lehetlen volt a legnagyobb elszomorodás nélkül olvasnom a „Prot. Egyh. és Isk. lap" folyó évi 10-ik számában a hegyközi papok — állítólag—Abaujváron tartott kis gyűlésének határozatából „Észrevételek" cim alatt megjelent közleménynek végpontjait, melyekben a „testvér" és „segédlelkész"re vonatkozással, jónak láttatott alulirtról is megemlékezni a következőkben : „tudjuk, hogy ott az előtérben van egy rejtélyes setét bokor s lappang abban egy fiatalka vad, melynek ki kell ugrania, — s ha szökik, bizonyosan hálóba szökik. Mi ugyan elfordított figyelemmel szívesen engedünk tért és idöalkalmat neki a menekülésre, — . mit ha föl nem használ, tőrbe akad vagy lövésre jő, — s mindenikünk sajnálatára áldozatul eshetik—a bamba." Valóban sötét rémkép egy ref. káplán parányiságához mérve, kivált midőn azok vázolják elömbe, kiktől az épen nem irigylendő nehéz pálya küzdelmeiben csak buzdítást kellene várnom; midőn azok állnak lesbe tőrrel és lövésre kész felvont fegyverrel, kikhez, mint a szeretet fegyverviselöihez s az evangyéliom mezején a lelkivilág terjesztésében a szelídség megnyerő s hódító erejével vívó szellemi harcosokhoz, egészen gyanútlanul, teljes bizalommal kell nekem is közelednem; midőn azok intnek menekülésre, s az ebből minden sophisma nélkül lehúzható következtetés fonalán — a segédlelkészi testületből mintegy önkénytes száműzésre, kik még a mult hónap utó felében, egy barátságos összejövetel alkalmával, irányomba a legleereszkedöbb nyájasságnak, nyíltságnak és őszinteségnek adák félreismerhetlen jeleit s engedének egyenlő osztályosává lenni társas örömüknek; midőn azok neveznek „bambá"nak, kiknek multamat, jellememet ösmerve, erre legkevesebb okuk lehet. S minthogy a bambaság az elmegyönge butáknak és bárgyúknak szokott sajátja lenni, kik nem csak hogy a dolgok viszonyait, következéseit átlátni nem képesek, de még a mindennapi ösmereteket is nehezen bírják fölfogni, tudományos elöhaladást tenni egyátalán ügyetlenek, vakon mennek mindennek, oktalanul tesznek mindent,ilyenek pedig nálunk, ugy az első vagy bekeblezési, mint a második vagy vocatiora följogosító „minden tekintetben szigorúvá tett" vizsga következtében segédlelkészekül föl nem vétethetnek, ama kemény kifejezés közbeszúrása a főt. egyházkerületi lelkészvizsgáló választmány tudós tényezőinek compromissiója nélkül aligha történhetett; s meg fognak nekem bocsátani amaz abaujvári állítólagos kis gyűlést alkotó tdö. lelkész urak, ha a lelkemet oly érzékenyen s fájdalmasan érintő, s önérzetemet oly mélyen sértő nekem szánt „bamba" cimet, magamra alkalmazni soha nem fogom. Az mondatik továbbá az észrevételekben : „Nagy kár lesz, ha egy ifjú lelkészi segéd úr jól meg nem magyarázza