Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-29 / 52. szám

kezet egyenkint megy át egy másik vallásra, akkor ha csak két egyén maradna is, azt illetné a vagyon. A templom nem az egyéni, hanem a felekezeti egyházé, mely a legtöbb esetben közösen befoly az építkezésekre. Tisza Kálmán ura tapasztalatra hivatkozva, e tárgyat nagyon megfontolandónak tartja. Biharban történt, hogy egy egész gyülekezet óhitű unitussá lett, s magával vitte vagyonát is, azonban csakhamar megbánva tettét, az egész község visszatért a keleti orthodox egyházba, két oly egyén kivételével, kik időközben költöztek oda. Most a vármegye Ítélete szerint az egyházi vagyon, a templom, a paplak stb. a két megmaradóit családé lett. Megvallja ugyan, hogy a vármegye a létező törvény nyel megegyezöleg itélt; de ezen ítélet, eltekintve a reá vonatkozó törvénytől, nem igazságos; itt már különbséget kell tenni az alapítványok természete között. Ha valaki határozottan felekezeti egyház javára tett alapítványt, ezen vagyon marad a maradóknál; de amit közösen szereztek, az megosztandó; mert a kisebbség sem zárható ki mindenből. Uj falusi Miklós ur szerint törvényes szempontból igaza van Tisza Kálmánnak ; azonban, ha egyházi álláspontról tekintjük a dolgot, a vagyon az összes felekezeti egyházé, fidei commissum, következőleg ha csak egy egyén marad is az egyházban, a vagyon az egyháztól nem vonható el. (Habár csaknem az egész convent helyeselte is e nézetet, mi ez ellen protestálni vagyunk kénytelenek; mert a községi vagyon nem az „összes felekezeti egyházé," hanem azon egyházközségé, mely birtokolja. Ujfalusi Miklós ur nézete szerint, még ha az egész község, minden kivétel nélkül, áttérne is más vallásra, a vagyonnak az előbbi felekezetnél kellene maradni, amit, ugy hisszük, senki sem helyeselhet.). A tárgy minden oldalról megvitattatván, elnök főgondnok ur határozatilag kimondá a többség véleményét, mely szerint, miután az áttérés csak az egyénnek és nem a testületnek cselekménye, s az egyház közvagyona nem az egyes egyházközségi tagok közt elosztható, hanem magának az egyházi testületnek oszthatlan birtoka: ennélfogva tömeges áttérés esetén is az egyház közvagyona marad továbbra is az előbbi hitfelekezet tulajdona, s abból magukkal a tömegesen áttérők sem vihetnek át aemrv.i részletet a másik felekezetbe. Ezután a vegyes házasságok ügye kerülvén tárgyalás alá, Révész Imre ur felolvasá a tiszántúli egyházkerület memorandumának azon részét, mely a vegyes házasok egybekeléséről szól. Az említett memorandum szerint a háromszori kihirdetést egy felekezet papjának sem szabad megtagadni, de ha az mégis megtagadtatnék, a világi hatóság hatalmaztatik fel a felmentvény kiadására, mely felmentvény mellett a jegyesek törvényesen összeadhatók. A memorandum felhozza azon esetet is, ha a háromszori kihirdetés megtörtént, de valamelyik felekezet lelkésze nem akarja az u. n. elbocsátó levelet kiadni; ily esetre nézve a memorandum azt javasolja, hogy a lelkészt az elbocsátó levél kiadására felszólító két tanú adjon bizonyitványt a lelkész válaszáról és ez az elbocsátó levelet teljesen kipótolja. Miután ezen pontra nézve a négy egyházkerület véleménye egészen megegyezett, az egyetemes értekezlet a t.túli egyházkerület memorandumában kifejezett nézetet magáévá téve, a következőben állapodott meg; 1. a vegyes házasságokat egyik felekezetnek sincs joga meggátolni. 2. a vegyes házasságoknál egyik fél lelkészének *ein szabad csupán felekezeti különbözőség s abból származható következmények miatt, a kihirdetést megtagadnia; de ha mégis hitelvi szempontból megtagadná, azon esetben a helybeli polgári hatóság adjon az illető házasuló félre nézve felmentvényt, mely az egybekelésnél az elbocsátó-levél helyét pótolja; 3. a vegyes házassagok akármelyik fél lelkésze előtt érvényesen köttethetnek; 4. a háromszori kihirdetés után, ha semmi törvényes akadály nem forog fenn, a felek kívánatára az elbocsátólevél kiadandó, mi ha valamely fél lelkésze által megtagadtatnék, az illető fél részéről két tanú menjen az elbocsátó levelet megtagadó lelkészhez; ezek az illető lelkésztől mindenek előtt kérdezzék meg, hogy a háromszori kihirdetés után jelentetett-e be nála házassági aka dály ? mely kérdésre adott vagy megtagadott feleletről a tanuk bizonyitványt állítanak ki, s e bizonyítvány, ha a háromszori kihirdetés után sem jő tudomásra semmiféle törvényes akadály, az elbocsátó levél erejével fog birni, a netalán bejelentett, de eltitkolt akadályból szárható bajokért az eltitkoló lelkészx-e hárulván s felelősség terhe. Itt meg kell még a t.túli kerület memorandumának egy pontját említenünk, mely az egyetemes értekezlet rövid vitatkozási tárgyát képezte, de amelynek az itt következők által könnyen megfejthető okokból a jegyzőkönyvben semmi nyoma sincs. A t.túli e.kerület memoranduma ugyanis felhozza azon esetet is, ha a jegyesek egybeadását mindenik fél lelkésze valláskülönbségi okokból meg fogná tagadni, ami minden oly esetben megtörténik, midőn keleti görög felekezetű férfi katholikus nőt akar feleségül venni. A memorandum a törvényhozás által kimondatni javasolja, hogy a házasulandókat ily esetben akármelyik vallásfelekezet lelkésze törvényesen összeadhatja. E tárgy fölötti rövid discussiót dr. F e r e n c z y ur kezdé meg, s az ő véleménye szerint e pont sok zavart idézhet elő, mivel nemcsak az emiitett, hanem valóban helyeselhető okokból is megtagadhatja a lelkész az eaketést, pl. ha házassági akadály forog fenn. Tisza Kálmán ur véleménye oda megy ki, hogy az ilyen elkerülhetlen bajokon csak a polgári házasság segíthet. Ballagi Mór e pontot, mint nem protestáns egyházi testület elé tartozót, kihagyandónak véli; hasonló szellemben nyilatkoztak Fördős és Filó L »-