Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-08 / 49. szám

terjesztette be észrevételeit. Az észrevételt magáévá tette a gyűlés, s ezt a legbuzgóbban pártolta Baines ur. Ez észrevételben a többek közt ezt olvassuk. ,,Ha az igen tisztelt közgyűlés előtt egyes eseteket kellene fölfedeznünk, melyekből kitűnjék, bogy a városi és mezei kerületünk elhanyagolt lakossága közt ugy az ifjak mint a felnőttek mennyire tudatlanok, s elaljasodtak, — nem lenne valami nehéz föladat. A közgyűlésnek közölt magántudósitások, a helyiségekben észlelt tapasztalatok, a közzétett népmozgalmi okmányok, az angol és walesi börtönök állásáróli értesitvény, melyet a képviselőház nyomatott ki, eléggé utasitnak bennünket, hogy ne beszéljünk oly fennhangon az alsóbb néposztálylyal közlött jótéteményekről. Elpirulhatunk, hogy Anglia gyermekei oly hosszú időn át csaknem egészen magokra voltak hagyatva, s a máshonnan érkezett idegen szeme elébe az elhanyagolt neveltetés értelmi korcsosultság s szellemi sülyedés komor látványát tárta." Mindezt én is aláirom. A közgyűlés előadása teljesen összehangzik az általam magán uton szerzett tudósításokkal. Azt hiszem, hogy ha azon társadalomban, melynek kebelén mi itt élünk, a legnagyobb rész tudatlan s elkorcsosult, a szégyenből reánk is hárul valami. Azt hiszem, hogy ha Uj Yorkból, Genfből, Berlinből érkező mivelt utas annyi jóllét, s polgáriasultság tövében észreveszi a vad neveletlenséget, szerfölött és méltán megbotránkozik. S hát nem különös-e az, hogy épen azon ur, ki az imént fennkölt hangon dörgé, hogy népünk szégyenletesen roszúl nevelt, most mégis vérig ragaszkodik ahoz, hogy az önkénytes tanitás által a nép bizonyosan kitűnően fog neveltetni! Csak ma reggel tervjavaslatunk ellenesei egy iratot köröztek, melyben bizakodva jósolgatják, hogy a szabad verseny megtesz mindent, ami szükséges, csak várjunk, várjunk türelmesen. Várjunk türelemmel ! Hiszen várakoztunk a Heptarchi óta! Meddig kell még várakoznunk ? (a 2848 vagy 3848-ik évig ?) Azt csak nem tagadják el, hogy még minden kísérlet megbukott. Talán kedvezőtlen körülmények gátolták ? Nem ? Európa legszabadabb, leggazdagabb, s legjótékonyabb országában kisérlették meg a kivitelt! Vagy talán nem volt elég erős alap? Korántsem. Milliókat áldoztak rá. Vagy talán kevés ideig volt foganatba véve? Oh, nem; századok óta állott fenn. E szerint, bukásának oka szemmel látható. Egész rendszerünk hiánya tarthatlan volt. A szabad verseny elvét oly esetre alkalmaztuk, hová az egyáltalában nem illett. De uraim, mig szigetünk déli részének helyzete egy igen erős érvvel fegyverzett föl, másfelől az északi rész egy másik olyan érvet nyújt, mely ha megállhat, sokkal döntőbb hatást eszközölhet. Anglia mintegy másfél századdal ezelőtt a földgömb legjobban kormányzott, s legboldogabb országa volt. Skóthon a polgáriasultságra némi igényttartó országok közt a legutolsó, s legárvább volt. A skót már azon időtájt a sziget ezen felén gúnynévnek tekintetett. A skót kitűnő államférfiak kétségbeesés érzeményével tekintettek alsóbb rendű honfitársaik elkorcsosult helyzetére. Tudjuk, hogy Saltonni Flescher, a bátor s valódi fétfiu, ki kardjával küzdött a szabadságért, ki elviselte a száműzetést a szabadságért, annyira megborzadt a köznép nyomorától, tudatlanságától, tétlenségétől, s féktelenségétől, hogy azt ajánlotta, miszerint közülök néhány ezeret rabszolgákká kellene tenni. Ugy hitte, hogy csak a cukorgyarmat szerecseneit rendben s folytonos munkában tartó fegyelem, csak a korbács és bot korlátozhatná meg a skótia vidékét ellepett kóborlókat, hogy fölhagyván tétlen s ragadozó hajlamaikkal becsületes munkálkodás által keressék élelmöket. A forradalom után kevés idő múlva egy röpiratot tett közzé, melyben az én nézetem szerint, felebaráti, s honfiúi szeretettől áthatva, eme hatályos gyógyszert ajánlja az országgyűlés komoly figyelmébe, s a mint kifejezi, csak ez távolithatja el a nemzet testben évődött rákot. — A röpirat közzététele után néhány hó múlva egészen másnemű orvosság alkalmaztatott. Az Edinbourghban összeült képviselőház népiskolák fölállítását határozta el. Mi lett a következmény ? Oly szellemi s erkölcsi átalakulás, minő e világon sohasem jött létre egy nép jellemében. Kevés időre a hideg égalju, terméketlen talajú Skótia versenyezhetett méltán a föld legvirágzóbb tájaival. Akármerre ment a skót, — pedig csaknem mindenütt megfordult, — magával vitte fensőbbségét. A közpályán felküzdötte magát a legmagasb fokig. Ha sörfőző, vagy bármi más gyárban alkalmaztatott: igazgatóvá lett. Ha boltot nyitott : azon az utcán az ő kerekedése volt látogatott. Ha valami gyarmaton települt meg: a legmódosabb ültetvényes lett. A 17-ik századbeli skótról ugy beszéltünk, mint az eszkimókról, a 18. század skótja már nem megvetés, hanem irigység tárgyává vált. — Tudjuk, hogy bármerre járt, mindenütt sikert aratott, ugy az angolok, mint írek közt fölemelkedett, mint az olaj fölszáll a viz fölszinére. S mi idézte elő eme rendkívüli fordulatot ? A skót égalj csak olyan hideg, a skót bércek csak olyan kopárak maradtak mint azelőtt. A skótok természeti hajlamai most is csak ugyanazok voltak, mint mikor tudós és nemeslelkii férfiak azt tanácsolták, hogy azokat teherhordó állatok módjára korbácsolni kell a napi munkára, — A kormány fogta föl a nevelés ügyét. A nevelés, igaz, jobb is lehetett volna, de az is többet tett a forthy-i s clydi kopár és sivár partokon, mint a mennyit a legbujább föld, s legkellemesb éghajlat Capuában, s Tarentumban eszközölhetett. Van e ezen házban csak egy tag is, bármennyire ragaszkodjék is azon elvhez, hogy a kormánynak nem szabad a népnevelésbe avatkoznia, ki azt állithatná, hogy nézete szerint a skótok most boldogabb s fölvilágosultabb nép volnának, ha a közelebbi öt nemzedék neveltetése szabad önkényre lett volna bizva. E szerint, ha tapasztalati tudomány az államtan: a kérdés meg van fejtve. Most már a Nóvum Orgánumban letett szabályok szerint levonhatjuk a következményt. Két nemzet áll előttünk, melyek egymással a legszorosabban egybekapcsolva, ugyanazon szigetet lakják, ugyanazon nyelven beszélnek, ugyanazon uralkodó,