Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-01 / 48. szám

tetlen fenyegetést, nem akarván henye szóvitába ereszkedni oly kérdés fölött, melyben utoljára is nem szó, hanem tettek fognak dönteni. Annyi eredménye azonban mégis volt az encyklikának, hogy azóta minden ember érzi, hogy a pápaság, mint világi hatalom és a modern civilisatió, mint homlokegyenest! ellentétek, együtt meg nem állhatnak. A pápa míveltségünk összes törekvéseit nyilvánította gonosztól valóknak, a mívelt világ pedig, a pápai állam mély sülyedtségéből ítélve, joggal tartja amaz elveket gonosztól valóknak, melyek a pápa szájába e kárhoztatást adták. Melyiknek van igaza? Lássuk! Azon idő. hála az égnek! rég elmúlt, micló'n vallásos buzgóság és türelmetlenség azonos fogalmaknak tekintettek, midőn Pázmány Péter egész komolysággal fejtegette, és tanukra hivatkozva bizonyítgatta, hogy Luther anyja a megtestesült ördöggel közösült, és igy Luther az ördögtől fogantatott, ördög fia; viszont M elius Péter a szeretet szent vendégségét nem vélte méltóan megülhetni, ha annak agendájába e szókat nem szövi: „gyermeknek, bolondnak, némának, siketnek, hitlen pápistának, a ki eb és disznó, cégéres bűnben élőnek ne add." — Mai nap senkinek sem jut eszébe valakit csupán vallásaért ebnek és disznónak címezni, és senkit sem kárhoztatunk azért, amit hisz, és őszintén vall, legfőlebb azért, amit hinni állit, de valdójában nem hisz. mert nem hihet, mint pl. hogy valaki a megtestesült ördögtől fogantatott volna. — Mai nap okos ember hit felett, mely merőben egyéni dolog, és szivünk benső sajátja, nem is disputál; ami felett vitatkozunk, nem maga a hit, hanem az annak kifejezésére szerzett külső intézmények, amennyiben ezek az emberiségi társas léttel szoros kapcsolatban állanak, s az emberi céloknak vagv előmozdítására vagy hátráltatására szolgálnak. Hogy azonban azok. kik amaz intézmények fenmaradása mellett közelebbről érdekelve vannak, e megkülönböztetést elismerni nem hajlandók, igen természetes; ők még akkor is a vallás megtámadásáról panaszkodnak, midőn oly intézmények eltörlése vétetik eszközlésbe, melyek, mint pl. az inquisitio, idők folytán a vallásnak gyalázatára, prostitutiójára váltak. A történelem tanúsága szerint közös baja volt mindig minden vallásnak az, hogy szolgái legtöbb hasznot maguk részére abból láttak, ha isteni titkoknak elnevezett érthetetlenségek elhivésébe helyezik a kegyességet; mi által a tömeget maguktól, mint ama titkok fejtegetőitől, függésben tartani tudták; mihezképest arra legkevesebb súlyt fektettek, a mi a vallásban leglényegesebb: felebaráti szeretetre és Istennek lélekben és igazságban való imádására. Azonban a keresztységnek fejlődési életképessége s világ-átalakító hatalma mind elejétől fogva oly erősen nyilatkozott, hogy dacára mindazon elferditéseknek, melyeket hivatalos ügykezelői részéről szenvednie kellett, a lényegét képező valláserkölcsi nagy eszmék és örök igazságú humanitási elvek mind jobban-jobban elterjedtek és a társas lét alakulásánál irányadókká lettek, ugy hogy a mi fönséges és jó a keresztyénység megindulásakor csak egyes választottaknak volt sajátja, az, idők folytával, a társadalomnak létezési feltétele s az emberi együttlét életelemévé vált. Mig eleinte az egyén magán erénye küzdött a társadalom pogány romlottsága ellen és csakafanatismusig fokozódott lelkesülés önthetett elég erélyt és bátorságot az egyénbe, hogy a közromlottsággal szemben a felismert valláserkölcsi nagy elveket védelmezze: addig most megfordítva a minden ízig át meg át christianisált társadalom az egyénnel kénytelen megküzdeni, a ki keble kincsét fenyegetve nem látván s ellenhatásra felhiva nem lévén, ama nagy erkölcsi elvek iránt hideg közönyössé lett. De bár mennyire látszassanak is némelyek a vallás, mint isteni kijelentés, iránt hidegeknek lenni, sőt attól pláne idegenkedni, a társadalmi viszonyokat mégis azon örökigazságu alapokra óhajtják fektetve látni, melyek a keresztyén vallásnak legközvetlenebb kifolyásai, és utoljára is az evangelium által hirdetett Isten országának valósulása itt a földön még a hitközönyöseknek is leghőbb kívánságok. Bizonyára nem a szabadság emberei az okai, ha a keresztyén vallás boldogító, nagy elvei és igazságai, csak nagy küzdelmek és véres forradalmak utján vergődhettek az őket megillető irányadó szprepre és világuralomra. Avagy nem Krisztusi elvek-e még azok is? melyeket korunk legnagyobb forradalmára, a legbőszültebb társadalom közepett im e. szavak-