Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-20 / 42. szám
a puszta józan ész, hanem ahhoz sokféle dolog ismeretén alapuló számitás szükséges. Növeljük és terjesszük tehát népünk között a tanultságot, nyujtsunk neki ismereteket. E feladatnak népiskoláink egyáltalában nem tehetnének eleget még akkor sem, ha általában olyan jó karban volnának, mint a minő' hiányosak. Először, mert a népiskolai tanfolyam nagyon rövid. Három-négy év alatt (mikor még hozzá évenkint összesen alig járnak 6 hónapot iskolába) kezdő gyermekekkel korántsem lehet annyit megtanultatni, mennyit a nép fiának is egész életén át tudnia kell; — Másodszor, mert a gyermekek 12 vagy 14 éves korukban már kilépnek az iskolából s az ott tanult csrkély ismeretnek legnagyobb részét el is felejtik, mire akkorára nőnek, hogy hasznát vehetnék. Sok majdnem az olvasást is elfeledi mire 20 éves lesz. Népiskolai tanitásunk emiitett hiányain az által segithetnénk, ha népünket az önművelésre tudnánk annyira rászoktatni, hogy az iskolában megkezdett oktatását onnét kilépése után kiki önmaga folytatná. — E célra legalkalmasabb módnak azt tartanám, hogy a népiskolákban állítsunk fel oly könyvtárakat, melyekből a gyermekek a tanitó felügyelete alatt haza vihetnének könyveket olvasni. E könyveknek nem az lenne a főfeladata, hogy a gyermek belőlük tanuljon, hanem hogy az olvasást annyira megszeresse s annyira rászokjék, hogy az életszükségévé váljék, s midőn felnövekedik is, esténként szivesebben olvasson, mint a korcsmában verekedjék. A népiskolai könyvtárak után állithatnánk majdan községi könyvtárakat. Minő áldásos hatásuk lenne a könyvtáraknak népünk erkölcseinek szeliditésére már csak az által is, hogy ifjúságunknak nemesebb időtöltést nyújtva, azt elvonnák sok gonosz és vad mulatságoktól 1 Hát még a közértelmesség emelésére mily befolyásuk volna! Jelenleg az egész országban összesen rnintegy 15 ezer népiskolánk van. Tömeges pártfogolás mellett egy-egy iskolában évenkint alig néhány garasba kerülne ily könyvtárak felállítása. A jelen év a kezdeményezésre igen alkalmas volna. — A közfigyelem meglehetősen felébredt a népnevelés ügye iránt. E célra mindenfelé egyletek kezdenek alakulni, s ezek legtöbbet tehetnének ily könyvtárak állítására. Isten jó terméssel áldotta meg gazdáinkat. — A nép munkájának segélyével szerzett nyereségből adjatok néhány fillért e nép művelésére, higyétek el, a mit ez teremni fog, abból nektek is áldott és gazdagaratástok leend. Molnár Aladár. E lelkes szózat hazánk összes magyar lakosságához vagyon ugyan intézve, de minket, protestánsokat , kiválólag érdekel. Mert a protestáns ember, úgyis mint polgár, de úgyis mint egyháztag oda van utalva, hogy az évezredek óta összehalmozott ismeret-tőkéből mentül többet elsajátítson, s igy leginkább a mi érdekünkben áll minden alkalmat megragadni, mely népünkkel az ismeretszerzés legfőbb eszközét, az olvasást megkedvelteti. Midőn tavai III. Napoleon a kényszeriskolázást akarta életbe léptetni, egy francia ultrámontán lap, a kormány ebbeli törekvése ellen azt hozta fel, hogy valamint történelmileg kimutatható, miszerint a népoktatás eszméje merőben protestáns találmány, ugy csakis a prot. népnek van szüksége oktatásra, mig a katholicus népnek semmi szüksége, hogy irni olvasni tudjon, miután a traditionalis igazságoknak teljes birtokában levén, anélkül is üdvözülhet. A romai kath. egyház a híveknek az üdvözülés eszközeit készen nyújtja, és semmi szükség, hogy a számos tévedésekre is alkalmat nyújtó bibliaolvasás által törekedjenek az öröküdv után. Távol legyen tőlünk, hogy az ultra montanismusnak a középkor legsötétebb szakára emlékeztető e nézetét romai kath. testvéreinkre nézve is aláírjuk; mert, ha áll a biblia eme szava: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából jő," ugy megfordítva is áll, hogy nemcsak a túlvilági üdvhöz tartozókkal él az ember, hanem kenyér is kell; ennek megszerzéséhez pedig korunkban még egyéb is szükséges, mint a pap szájából jövő traditionalis igazság. Annyi azonban tény, hogy a nép szellemi életének legkiváltképen az egyház adja meg az irányt. A katholikus egyház institutiója szerint a népnek csak az engedelmesség szerepe jutott, s 83*