Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-22 / 38. szám

pöki tekintélyét latba vetni, sem királyi tanácsosi méltóságát érvényesíteni nem szándéka, s igy védelmemben a logika fegyvereivel bátran élhetvén, föl leszek mentve azon mellék tekintetek alól, melyekkel hivatalos magas állásánál fogva nekem imponálhatna. Jogosit engem e föltevésre ellenfelemnek nemcsak ismert nagy talentuma, mely, mint mindég volt és lesz, a rang nyújtotta tekintély mankójára nem szorul, hranem még inkább azon meggyőződés, hogy őt felszólalásában nem személyes érdek, hanem az egyház jövendőjeért aggódó lelke vezette; s azért ha sikerülne megmutatnom, hogy nézetei a társadalmi bölcseség latoló mérlegét ki nem állják, — h°gy a

miben ö veszedelmet lát, épen ellenkezőleg mindnyájunk ügyének erősbödésére fogna szolgálni: Ő lesz bizonyára az, ki életének vezércsillagát meg nem tagadva, szívesen felkarolandja az ügyet, mely egyedül népünk szellemi haladásának előmozdítása végett hozatván szőnyegre, a protestáns egyház célzatával nem ellenkezlietik. Felszólalásomban én két tényt hoztam fel, melyeket sem a társulási szabadság eszméjével sem egyházunk jól értett érdekével és szellemével rnegegyeztethetőknek nem találván, kötelességemnek tartottam azok ellen tőlem telhetőleg kikelni. Az első az, hogy egyik superintendentiánk -ban az egyházi felsőség hivatalos körlevelet intézett papságához, melyben az letiltja a netalán keletkezendő népnevelési egyletekben való részvételtől ; a második a tiszántúli superintendentia e tárgyban hozott amaz ismeretes határozatát illeti, mely a népnevelési egyletek megalakulását sem kivihetőnek, sem célszerűnek, sem kívánatosnak nem tartja. Jól tudtam én hogy merész, mert nagy tekintélyek ellen intézett felszólalásomat, szó nélkül hagyni nem fogják. A dolog logikája szerint azonban a visszatorlást a tiszántúli egyházkerületből kellett várnom, melyet megneveztem; de azt soha megsem álmodtam, hogy akadjon olyan is, ki igy szóljon: én azt, ami itten vádképen felhozatik, nem cselekedtem ugyan, de azért mégis magamra veszem s téged vádollak be a közvélemény előtt, hogy független laphoz nem illőleg ledorongolsz „mindent, a ki merészel ellenkező nézetben lenni a magas bureaukban megállított nézettől.'' A magyar ember az ilyféle túlzott susceptibilitásokat igen találón e szavakkal szokta visszautasítani: ha nem subád, minek vetted magadra. Mert hát ha én csak irói fictióval éltem, és a lehetőséget concret, történt dologképen csak azért állítottam fel, hogy azáltal az ügy mellett felhozandó érveimnek az ellenkező nézettel szemben, annál nagyobb súlyt kölcsönözzek, azon ismeretes szabály szerint: hogy „contraria juxta se posita, magis elucescunthátha én azon általánosságban felemlített eset felhozatala és hozzá kapcsolt észrevételeim által, csak azt akartam elérni, hogy a kérdéses ügyben, még talán ingadozó egyházi hatóságok, a társulási szabadság ellen intézendő ilyetén gyámkodó lépéstől, eleve megóvassanak? — S jegyezzük meg jól, én nem nézet ellen, hanem hivatalos cselekvény ellen keltem ki, védelmezni akarván azt, a mi minden ujabb társadalmi emelkedésnek egyik főtényezöje, a társulási szabadságot, a hivatalos tekintély zsibbasztó hatása ellen. Egyúttal arra is akartam figyelmeztetni egyházi hatóságainkat, hogy valamikép a hivatalos tekintély buzogányával ne menjenek oly harcos ellen, kinek legjobb esetben is egyéb fegyvere nincsen a szabad szónak kétélű ugyan, de senkit nem kényszerítő fegyverénél. Azt mondja t. ellenfelem, hogy nekem, mint független lap szerkesztőjének, nem azt lett volna feladatom, hogy a mester szavaira esküdve, az ellennézetüeket ledorongoljam s a cultusminiszter személyiségét előtérbe toljam, hanem, hogy a fenforgó ügyhöz teljes tárgyilagossággal szólván, kimutassam a tervezett egyletek életrevalóságát, mindenekfelett pedig bebizonyítsam, hogy azok, ugy a mint tervezve vannak, a prot. anyaszentegyház autonómiáját nem sértik • mert „mi protestánsok capacitálhatók vagyunk, de magunkat terrorizáltatni nem engedjük." Vessük latra, ha ugy tetszik, e súlyosoknak, igen súlyosoknak tetsző vádakat egyenkint. Legelőször is, a mi a függetlenséget illeti: nézetem szerint, bármely lap függetlenségének két oldala van; először függetlennek kell lennie felülről, a mennyiben semmiféle kormányi inspirationak meggyőződésére befolyást nem enged-