Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-18 / 33. szám

hatnók vég-elsülyedését, meggátolni, és a jövő nemzedéknek a változott körülményekhez mért mivelödési tért biztositni akarjuk. E válság érze­tében már jó idő óta számosan foglalkoznak e kérdéssel; cifrábbnál cifrább tervjavaslatok té­tettek iskoláink átalakítása s tanrendszerünk mó­dosítása ügyében. Valamint politikai téren min­dent a papiroson levő alkotmánytól várunk, ugy a tanügy terén is azt hisszük, hogy a jó tanrend­szerrel már meg lesz téve minden. Azonban vala­mint a legüdvösebb alkotmányt áldásossá csak a polgárok erénye teszi, ugy a legcélszerűbb tan­rendszer üdvössé csak ugy és akkor válhatík, ha a tanítást vezetők képzettsége, akaratereje és lel­kes hozzálátás a a sikert biztosítják. Huszonöt évi tanárkodásom tapasztalataiból tanultam, hogy kedvvel működő, képzett, ügyes tanár akármily tanrendszer mellett sikerrel mű­ködhetik, mig hiányos képzettségű, immel-ámmal dolgozó, kedveszegett tanitó keze alatt a legjobb tanrendszer mellett is veszélyeztetve van az ifjú­ság jövendője. Hogy nagy a baj tanügyünk terén, azt min­den ember tudja, ki e fontos nemzeti ügyet figye­lemmel kisérte; hogy ugy amint vagyunk, isko­láink vezetését tovább nem folytathatjuk, min­denki előtt világos, de hogy miért? hol fekszik a baj leglényegesebb gyökere? megmondjuk. A lefolyt keserves tizennyolc év elején, mi­dőn a Bach-Thun féle rendszer nyomán iskoláin­kat átalakítani kellett, a hazafiak nagy többsége abban a helyzetben volt, hogy nem talált műkö­dési kört, melyben szerzett ismereteit maga és a köz javára becsülettel érvényesíthesse. Akkor tör­tént, hogy kiváló tehetségű férfiak, mint Csen­geri Antal, Arany Ján os, Szász K á r o 1 y; Lévay József stb. siettek tehetségüket és munkásságukat azon ügynek felajánlani, melynek terén a nemzet jövendőjének használhatni, s ma­guknak a mindennapi kenyeret megszerezhetni hitték. Igy történt, hogy midőn tanerőnket oly aránytalanul kellett megszaporítanunk, még sem éreztük hiányát az arravaló embereknek. Amint azonban a viszonyok tágulni kezdet­tek, és a tehetségnek uj tere nyilt, melyen mind magának jobblétet biztosithatott, mind a hazának tágabb mérvben használhatott, nemcsak a nevezett férfiak, hanem a jóravaló tehetségek legnagyobb része mindinkább elhagyni kezdé tanügyünk roz­zant hajóját, s más téren keresett munkakört; mert senkinek sincs kedve oly életmódhoz, mely a jelen Ínségét csak a jövő nyomorának kilátásá­val sulyosbitja. Ha már most felelelos nemzeti kormány­rendszerünk megszilárdul, ha nemzetünk mind­inkább belehelyezkedik alkotmányos jogaink épü­letébe, és ha ehezképes társadalmi életünk is uj lendületet vesz, s azon az alapon, melyre kedve­zőbb politikai fordulat a nemzetet állította, termé­szetszerű tova fejlődést nyer, akkor a jóravaló tehetségnek módjában lesz válogatni a polgári becsülést szintúgy, mint gazdag jövedelmet biz­tosító pályák között, s háromszor is meggon­dolja majd a fiatal ember, hogy oly életmódot válasszon, mely sem dicsvágyának tért nem nyit, sem jövendőjét csak az inség ellen is biztositni nem képes. Napjainkban a non scholae sed vitae abban az értelemben is érvényesült, hogy az em­ber, ha valamit tanult, ami a társaságnak javára szolgál, nem csak szellemi képzettségéhez mért állást kíván magának a társadalomban biztositni, hanem jogg-al követeli, hogy a polgárzat, melynek ő tehetségét szenteli, életszükségeiről tisztessége­sen gondoskodjék. Meg is nyeri ezt a képzett em­ber akármily életmódot választ magának, csak az emberképző tanitópálya az, melyről legmosto­hábban van gondoskodva. A sok közöl csak egyetlen példát hozunk fel. Bármily lendületet is vett ujabb időben gyár­iparunk, de azért a legkonokabb önhittség sem mondhatja azt, hogy csak távolról is megközelí­tette ama fokot, melyre helyzetünknél fogva emel­kednie kell és emelkedni fog. Ha tehát már most is sokan adják magokat ez életpályára, mennyi­vel többen lesznek majd a jövőben, kik hazánk anyagi jólétét eszökkel és kezeikkel épen e téren fogják előmozdítani, annál inkább, mert ez szá­mokra kényelmes, mondhatni uri életet biztosit. Ismerünk Buda-Pesten gőzmalmi főmolnárokat, akik az elemi iskoláknál többet nem végeztek, akiknek minden elméleti tudományok abban áll, hogy írni, olvasni s némileg számolni tudnak, s jövedelmök mégis oly nagy, hogy bizony akár­melyik főiskolai tanárunk öremest cserélhetne ve­lök. Van nekik legkevesebb 1500 forint fizetésök, 65 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom