Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-18 / 33. szám

uri lakások, fájok és olajuk amennyit elégetnek, lisztjök amennyit felhasználnak. Melyik lyceumi, gymnasiumi tanár, hogy ne mondjuk néptanitó dicsekedhetik ily ellátással? Mit érünk tehát minden tervezgetéseinkkel, minden tanrendszerjavitgatásainkkal, lia nem lesz képzett, tehetséges ember, ki terveinket létesitse, javitásainkat életbeléptesse; pedig ha viszonyaink ugy fejlődnek, amint indultak, prófétai lélek nélkül mondhatjuk, hogy nem lesz; mert kinek volna kedve 20 — 24 éves koráig apai-anyai örökségének feláldozásával készülgetni oly pályára, mely a mellett, hogy a mindennapi kenyeret sem biztosítja, a néptanítóknál azonfelül még társadalmi állást sem kölcsönöz, mely becsültetéssel kárpótolná a nélkülözést. Es még ez mind hagyján, ha legalább nyugdíjak által gondoskodva volna az elbetegesedés, elöregedés vagy halál esetében a netalán hátrahagyott család fenntartásáról; akkor legalább oly emberek, akik nem annyira a jelennek mint a jövendőnek élnek, ennek biztosítása fejében, készek volnának tán szenvedni a jelenben. De fájdalom nyugdíjintézeteknek nálunk még csak híre sincsen. Ily körülmények között nem méltán szállja-e meg aggodalom a honfi kebelét, hogy eljő az idő és talán igen-igen közel van, amidőn csak az szánandja el magát tanpályára lépni, aki vagy tehetetlenség miatt, vagy más kényszerítő okoknál fogva épen semmire nem való, s mindenből kikopott? Ne biztassa pedig magát senki azzal, hogy az ifjúság valamint régi időben ugy ma is merő lelkesedésből, mellőzve a gazdag jövedelmű életpályákat, avval az elhatározással lépend tanpályára, hogy szükséggel s nélkülözésekkel is meg fog küzdeni. Ily lelkesültségre számolni két okból nem lehet: először, mert rendes társadalmi viszonyokat a lélek rendkívüli és csak ideig-óráig tartó fellángolásaira nem építhetni, másodszor azért, mert mindinkább enyésznek a motívumok, melyek felekezetünk kebelében az embereket rendkívüli buzgóságra gyulasztották. Mig hitfelekezetünk üldözve és elnyomva volt, az ellenhatás törvénye szerint a nemesebb lelkek ambitiójokat helyezték abba, hogy felekezetük ügye védelmezésében, annak fejlesztésében és virágoztatásában erejöket, sőt ha kellett életöket is feláldozzák. Korunk felvilágosodottabb iránya mellett azonban mindinkább remélhető, hogy a vallásos jogegyenlőség szent elve testté válandik, s azon mértékben a nevezett rugók is mind jobban-jobban el veszten dik ható erejöket. Mi, régibb kornak szülöttjei, kik magunk is munkás tényezői voltunk a közszellemejobbra fordultának; mi,kik ismerjük a küzdelmeket, melyekbe a csak eddig kinyert vívmányok is kerültek, jól ismerjük azon magasztos lelki örömöket is, melyek küzdelemteljes pályánkon szenvedéseinket édesítették; de épen azért nem merjük remélni, hogy rendezettebb viszonyok között, midőn oly nemű hatásnak és ellenhatásnak helye nincs, számosak legyenek azon ifjak, kik csupa ügyszeretetből készek legyenek a tövises tanpályát választani, s azon lelkesedve tovahaladni még akkor is, ha nélkülözésnél egyebet várniok nem lehet, s még csak a méltatás egyes eltévedt örömsugaraival sem találkoznak. Még arról nem is szólottunk, hogy mai időben valamint az élet többi viszonyaiban ugy a tanpályán is aránytalanul nagyobbak az igények, mint régente voltak. Hogy valaki ma szaktudománya szinvonalán megmaradhasson, ehhez ama rohanó előhaladás mellett, mely korunkat jellemzi, mellőzhetlen szüksége van szaktudományi folyóiratokra, könyvekre és egyéb segédeszközökre, melyek mind tetemes kiadásokat igényelnek. Mindezek után azt kérdi a kegyes olvasó, mi volna hát szerintünk legközelebb a teendő? Elmondjuk röviden. Vagy az állammal szövetkezve, az 1848-iki XX. törvénycikk értelmében, arra bízzuk tanügyünk rendezését és ennek folytán segélyezését, föntartását és felvirágoztatását, vagy autonómiánkat tovább is fentartva magunk gondoskodjunk uj kútfőkről, melyekből merítve, hanyatló iskolaügyünket uj életre támasszuk. Tertium non datur. A mi az alternatíva első felét illeti, az mai nap nem oly félelmes, amint első tekintetre Játszik. Ama fordulat, melyet közügyeink legújabb időben vettek, öndicsekvés nélkül mondhatjuk, ha nem is merőben a protestantismus műve, de mindenesetre az, amire a protestáns szellem hazánkban századok óta törekedett. Egyházi küzdelmeink, karöltve a politikai harcokkal, folyvást