Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-08-04 / 31. szám

kálódni. A zsidó városrész irányában, a keresztyén lakosság miatt nem tehetett oly kedvezményeket, mint óhajtotta volna. A papság egy része őszintén csatlakozott a pápához, ennek tüzes szónoka V e n t u r a lelkesedve prédikálá a valódi katholikus kegyességnek a politikai szabadsággal való Összebékülését, sőt még a jezsuiták is a haladás barátainak nyilvániták magukat. Azonban Piusnak ezen intézkedései s reformáló szelleme sok olyanoknak érdekeit sértették s fenyegették, kik a visszaélésekből éltek, mint p. o. a régi hivatalnokok. Sokakat pedig megbotránkoztatott az, hogy Pius a politikai pártok irányába egészen más álláspontot foglalt el, mint az eddigi modern pápaság. Miért is az „ifjú Olaszország ezen megemésztő csirája és feje" ellen egy félig nyilvános, félig titkos ellenzék keletkezett, mely az egyházi állam két ellentétes határán levő politikai hatalomra t. i. az uj szellem által fenyegetett Ausztriára és Nápolyra támaszkodott. Ezen oppositio ellenében, mely a nép képzelőde'sében már gyilkos összeesküvéssé fokozódott, a polgárság felfegyvereztetek (quardia civica Jul. 6. 847.). Ekként Pius az olasz nemzeti mozgalom élére állt, Ferrarának az osztrákok által való megszállása ellen nyomatékkal protestálhatott, s ugy látszott benne teljesülést nyerend a tudós G i o b e r t i Abbásnak a pápaság iránt táplált azon reménye, hogy ez fejévé leend az Olaszország egysége, nemzeti önállósága, polgári szabadsága érdekében kötendő olasz fejedelmi szövetségnek, hogy a hit kibékittetvén a műveltséggel, a pápa ismét a népek békebirája, s a kereszt újból a szabadság lobogója leend. Az egyház irányába Pius szigorú katholikus állást foglalt el. Főpásztori levele (1846. nov. 9.) utóhangja a Gergelyének, csakhogy Pius a sajtó- és népszabadság elleni panaszokat csupán a bűnre vezető könyvek és a communismus ellen intézte. Személyesen megvizsgálta a kolostorokat, kórházakat és intézkedéseket tett, hogy azokban a kánoni rend, a kegyes életmód s tudományos munkásság visszaállíttassák. Rómából kiindult mozgalom Olaszország összes államait áthatotta már, midőn a francia forradalom a népek minden óhajtásainak és szenvedélyeinek szabad utat nyitott. Pius a nép sürgetésére alkotmányt adott, két kamarával, az első tagjait maga a pápa, a másodikét a nép választva (1848 márc. 14). Miniszteréül egy száműzetésből visszatért laikust nevezett ki. G-ioberti a kathol. népek minden nyomorát és gyalázatát a jezsuiták nyakára tolta: a nép mindenütt elűzte őket. és a pápa, ki a rend ismételt eltöröltetését határozottan megtagadta, kénytelen volt elnézni az egyházi államból való kikergettetésüket. Midőn Lombardia az osztrák uralom ellen felkelt, és Károly-Albert — Olaszország kardja — a felkelés élére állott, Pius vonakodott ezen nemzeti háborúban részt venni: de az ő akarata ellenére 12,000 uj keresztes (crociati) vállalkozott a szent, de reájuk nézve babértalan háborúra. A pápa kijelentette, hogy a keresztyénség atyja soha nem fog a kathol. népek testvérháborujában résztvenni. Ez idő óta a nép, mely oly gyakran Hozsánnákkal üdvözlé, elfordult Piustól, és a köztársasági párt került felül M a z i n n i alatt, ki ekkor még olyasmit forgatott eszében, hogy Olaszországnak mint egységes köztársaságnak az elnöksége a pápára ruháztassék. Lombardiában a nemzeti önállóság, Nápolyban a polgári szabadság leágyuztatott, Rómában egy Clubb (circolo popolare) uralkodott, a tartományokban pedig féktelenség, midőn gr. R o s s i — egykor mint bolognai tanár mivel Olaszország szabadságát reménylte menekülő, azután pedig Filep Lajosnak római követe, — a minisztériumot átvette és a pártokat szoros féken tartva, erélyes kormányzását megkezdte. Ez azonban a követek házának megnyitásakor (1848 nov. 15 ) a lépcsőkön meggyilkoltatott, a következő nap a néptömeg demokratikus minisztériumot követelt, továbbá az egyházi állam és Olaszország részére egy alkotmányozó nemzeti gyűlést, és a nemzeti harcban való részrételt. A pápa, ki a Quirinában ostromoltatoít és ágyuztatott, végre engedett, de csakhamar nápolyi területre menekült. Ekkor az ideiglenes kormányozó nemzeti gyűlést hirdetett, ellenben a pápa Gaetából excommunicatiot mondott az ebben közreműködőkre, de a nép mégis megválasztá követeit, és a nemzetgyűlés 1849. febr. 9-én határozatilag kimondotta, a római államnak demokratikus alapon leendő szervezését, a pápa világi hatalmának eltörlését, és az egyházi javaknak nemzeti vagyonúi elfoglaltatását. Azonban az európai hatalmak felajánlák segélyüket a sz, atyának, egy francia sereg, azon cim alatt, hogy ő a római köztársaság szövetségese, a város hős védelmezőinek legyőzése után bevonult Rómába, az osztrákok pedig a legatiokba. A pápa megbízásából egy bíbornoki bizottság vette át a kormányt, és megkezdődött a bosszú hivatala. A papok egyeduralma vissza lett állítva, a kihirdetett amnestiához annyi kivétel kapcsoltatott, hogy az üldözések előtt egészen szabad tér nyilt. Midőn végre 1850 April 12-én visszatért Pius Rómába, szivében megkeserítve, patriotikus reményeiben megcsalatkozva, komor hallgatás fogadta. Ez idő óta a pápa világi fejedelemségét, melynek élén az erélyes Antonelli bibornok s államtitkár áll, a francia helyőrségek szuronyai tartották fenn egész a közelebbi időkig. A közoktatást Pius a jezsuitákra bizta, kik az egyházi államban uralkodó párttá lettek, 1850 végére jubiláumot hirdetett, 1854 Dec. 8-án pedig isteni kijelentett hitcikként hirdette ki a Rómába összehítt püspökök tanácsának meghallgatása után, a szűz istenanyának szeplőtlen fogantatását Piemontba a jezsuitákat, honnan azok 1848 Márc. 3-án nem csak a nép, de a király által is kiűzettek, a nemzeti harc legyőzése után sem bocsáták be, miután Károly Albert utóda Viktor Emánuel is, a nemzet művelt részével egyetértésben, az állam szabad fejlődéséhez s alkotmányához szilárdul ragaszkodott, ebben keresvén vigaszt a csatatér szerencsétlenségei ellenében. Hogy az alkotmány értelmében a polgároknak a törvény előtti egyenlősége, és az államnak a papság ellenében függetlensége teljesedésbe menjen, a Sic-