Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-07-14 / 28. szám

leglényegesebb kérdés a bölcsészetben, s a mely az erkölcsbölcsészetnek sarkpontja, s ennél fogva elmellözhetlen, — menjünk át az erkölcsi alapelv vizsgálatára és körvonalozására, kapcsolatban, természetesen azon eszmékkel, melyek ezzel szerves összefüggésben vannak. „Minden ethicánál nagyon jelentékeny a gyönyör vagy élvezet (fóovq) felfogása, mert ebben fekszik a válaszfal a különböző irányok közt" — mondja a már emiitettem kitűnő német tudós Trendelenburg — s igy Vandráknál is ezt tekintjük meg először. A szerint, a mint a gyönyör vagy élvezet egy vagy más módon fogatik fel, s egy vagy más viszonyba tétetik az akarattal, a szerint emelkedik az erkölcstan is fölfelé vagy száll alá, s amaz egész az üres légben kapkodásig, emez egész a sárban fetrengésig mehet. Mondanom is szükségtelen, hogy a mi bölcsészünkkel az egyik sem történik, amattól megőrzi tapasztalati módszere, emettől subjectiv-idealisticus álláspontja. E kettő közt a középútat megtartani, s a felületességet mégis kikerülni meg is kisérti, sikerül is neki. „Homo sum, nihil humani a me alienum putoa választja jelszavául e kérdésben, s a gyönyör- élet ethicai méltánylásától nem idegen, de azt csak mintegy alsóbb fokot jeleli meg, s a morális működési folyamra nézve, hogy ez hedonismusban megelégülést találó eudaemonismussá ne fajulhasson : azonnal megjegyzi, hogy az ethicában nem az jön tekintetbe, hogy mi történik velünk, vagy mit szenvedünk, hanem az, miként viseljük magunkat cselekvésünkben ? — Ezen csakis az a módositás volna talán teendő, hogy igy állana „nemcsak az jön tekintetbe" stb. mert, hogy az is tekintetbe jön: mi történik velünk, s miként hatnak ránk a körülmények és viszonyok, az kétségtelen, mert ha ezt nem tudjuk és nem látjuk tisztán, a visszahatás (azaz a mi cselekvésünk ezek folytán) sok részben homályos marad előttünk. Ezt példával sem nehéz világosítani, mert ime,ha valakivel egy és ugyanazon kellemetlen dolog történik, de egyszer öntudatos lény részéről szántszándékosan, másszor pedig egy Öntudattalan ok és okozati viszony folytán s mindkettőt egyenlő türelemmel fogadná az illető: nemde az ö működése egy és ugyanaz mindkettőben, s a ható ok tekintetbe vétele után mégis más-más fokú méltánylást érdemel erkölcsi tekintetben. A fődolog tehát a mi cselekvésünk, de hogy ezt megértsük, alapul szükségünk van a reánk tett hatásokra is, mert az erkölcsi elvek aligha vannak oly befolyással tetteink rugóira, mint ama hatások. — Igaz ugyan, hogy ha ezt igy veszszük, akkor, az Epicur-féle nem esebb eudaemonisticus hedonismus (a „greatest happiness-principle" mint az angolok mondják) sokkal könnyebben ide gyökerezteti magát, de ha még az igazság látszatát szolgáltatnók is egy, nehezen megbizonyítható nézetnek, mégis ki kell mondanunk, mert a szabatosság a gondolatok és cselekményeink okviszonyában egyformán követelők. — Igaz hogy a Vandrák utján e nézet *) kérdésbe sem igen jöhet, de nem azért *) Az angol Mill Stuart János egyik, ha nem is legkitűnőbb, de minden esetre legszebb, s szembetünőleg legtöbb előszeretettel mintha megoldotta, vagy egy más kérdés melléállitásával paralysálta volna, csakis azért, mert megkerülte, a mi pedig száz esetben egyszer ha célra vezet a tudománynál. Az ethica vezéreszméje két kérdésbe foglalható s foglaltatik is nála t. i. (L. Bölcsészeti erkölcstan 9. §. 10.1.) hogy mely forrásokból származtak cselekvényeink s másodszor hogy mi által nyernek érvényt ? s az első kérdésre a lélektanban bővebben mutogatott ösvágyak, ösztönök vétetnek fel a tettek rugóiul, s érvényt az által nyernek ha a jó elérésére irányoztatnak a cselekvények, s itt az a kérdés mi a jó '? Kant e kérdésre nézve az egész addigi bölcsészettel ellenkezőleg, mely a boldogságot mondta jónak, (tehát egy bizonyos működési folyam eredményét) azt mondja, hogy semmi egyéb jó nincs, mint pusztán a a tiszta akarat. S e jó akaratra nézve azt mondja, hogy az az akarat jó, a melynek tartalma is, rugója is, valamely általánosságában föltétlen törvény, s ennek alapján történő cselekedetek az erkölcsiek. — Ez valóban oly magas elv, hogy ez irányban magasabbat találni csakugyan nem lehet, csakhogy mig íawrésze ily kitűnő, addig cselekvésre indító oldala csupán alaki, csupán mintaszerű, s ennek hiányossága még nagyobb lesz, ha látjuk hogy az e/enek még az a hiánya is megvan, hogy nincs meg benne az ösztönző erő, s — Trendelenburg — szerint ennek megmutatását Kant meg sem kisértette,*) söt — az hiszem én — nem is tartotta szükségesnek, mert szerinte a kötelesség szózata belül, a cselekvőben nyilatkozik, s a tudatnak csak annyi hatása van, hogy alkalmat szolgáltat a kategoricus imperativus nyilatkozására. Csak ennyiből is látható, hogy — a különben minden tiszteletre méltó — Appeltnek nincs igaza, mikor nagyon szép vallásphilosophiája előszavában azt mutogatja, legalább czélzólag, hogy Kant utódai csakis eredetiség — hajhászásból alkottak új rendszereket,**) mert hisz külömben Friesre is épen azt lehetne mondani, mert hisz Kanttól elirt „Utilitarianism." czimü dolgozatában épen ezt tárgyalja (szinte ilyen nézeteket nyilvánít George Henry Lewes is ,,Bio^ graphical history of philosophy" czimü, kitűnő szépen írt munkájában, midőn Epicur morálját elemzi) s annyi dialecticai erővel és élességgel, hogy dolgot ad ellenfeleinek ha meg akarják czáfolni. — Azt hallottam, hogy egyik külföldről hazatért hazánk fia (alkalmasint Pulszky) fordításában meg fogna jelenni. Adná isten ! tán ez majd költene egy kis eszmecserét, ha látnák ellenfelei, hogy a benne fejtegetett nézetek oly gyorsan terjednek, s oly mohón olvastatnak, mint Angliában. *) Lásd Trendelenburg ,,Historische Beitráge zur Philosophie." 3-tnr Band 2131. „Der Wiedestreit zwischen Kant und Aristoteles in der Ethik" cimü értekezésben. **) Appelt „Religionsphisolophie" Leipzig 1860. Vorrede, YI. 1. ,,Ein Schwíndel nach Originalitgt ergriff gie Geister nach Kant" — kezdi és folytatja, hogy „elfeledték, hogy a tudomány időnkénti javítások — improvements, mint az angolok mondják — által halad előre. Sőt inkább azt hitték, hogy minden philosophnak tulajdon bölcsészetet kell föltalálni, mint a poétának tulajdon mesét." stb. Hogy e nézet Fichtére, Schellingre nézve nem áll, azt Friesnek egy jó embere s sok nézetetiben társa, Jakobi többször kimutatja Frieshez irt leveleiben (L. Henke „J. F. Fries" több helyén) s ezek alapján adtam Jakobi szájába azt, a mi van „Prot. E. és I. Lap." 724 1.