Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-16 / 24. szám

stylislicai, orthographiai s harmóniai tisztaság van; s hogy mégis miért használhatatlan ? már fentebb emlitém, most még csak azt említem fel, hogy ezek is oly változtatáson, módosításon s kihagyáson mentek keresztül, hogy ez által nemcsak templomi elő-utójátékok gyanánt, de zongora gyakorlati darabokul sem használhatók. A munka berendezése is említésre méltó, miután benne sorszám szorént nincsenek elrendezve a darabok, s ez által mintegy Chaossá válik az egész munka; szükséges söt ildomos lett volna, ha az egyes darabok szerzőinek nevei is munkájok felett kiírattak volna; ez szerzőnek csak tapintatlan eljárására mutat. Az egyházi zeneirodalom terén való járatlanságát bizonyította be jelenleg szerző, a midőn egy oly munkát bocsátott pályatársai kezébe, kik azt sem a kivánt célra, sem egyéb tekintetben sikeresen nem használhatják. Szerző előfizetési felhívásában panaszt emel a végett, hogy mily nagy hiányát szenvedik magy. országi prot. egyházaink orgonistái a célszerű Choralis elő-utójátékoknak ; ezt merően tagadom, ez nem áll; — a külföld ezer meg ezer, szebbnél szebb, alkalmasabbnál alkalmasabb, s a legjelesebb zeneszerzők munkáival kínálkozik e téren; tessék komolyan tanulmányozni s megtanulni azokat; ott van Hesse, Hiller, Höpner, Kümstedt, Künster, Schneider, Schöpfer, Toepfer, Ritter, Volkmár s még számtalan külföldi jeles zeneszerzők, kiknek müvei mind meg annyi tanulmány tárgyai lehetnok még hazai prot. organistáinknak. — De hazánk is felmutat már e téren egyeseket, igy nevezetesen a prot. egyházi zenetéren Sz. Nagy Károlyt kinek több jeles dolgozatával találkozhattunk már; jelesül, az általa szerkesztett : Templomi és Halotti kar énekes könyvvel, melynek épen egyik részét „Elő Utójátékok s záradékok" tartalmazzák, s mely berendezésénél s tartalmánál fogva teljesen nélkiilozhetövé, söt szükségtelenné teszi ezen „Templomi Szent Hangzat" cimü munkát. Említésre méltó a róm. cath. részről a Zsaszkovszky testvérek által kiadott orgonaiskola is; méltó hogy ref. orgonistáink, kik külföldre nem akarnak szorulni, megszerezzék; szép tartalommal bir, s addig is, mig a hazai prot. egyházi zenetéren egy ily munka megjelenhetik, a hézagot pótolja; sok szép s magasztos, ugy rövidebb mint hosszabb elő s utójátékot szemelhet ki belőle a tanulmányozni akaró. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül szerző azon elvét, mit előszavában fejez ki, jelesül „hogy nálunk protestánsoknál, az elő-utójátékok hosszak nem lehetnek" az én nézetem szerint ez az egyéni képességtől függ; inert nálunk reformátusoknál a legalkalmasabb és legszebb tér nyilik e tekintetben, hogy az orgonista művészi kerekdedséggel kidolgozott zenemüvet adhasson elő; de nem három vagy négy külömböző alapeszmékre írottat, mit szerző előszavában teljesen megenged; az ilyenekből származik aztán, hogy semmi fontosságot nem tulajdonítva az elő- s utójátékoknak gyakran botránynyá válik. Játszék minden orgonista annyit, oly hosszú vagy rövidet, mennyit a körülmények s a képessége megenged, de mindenesetre jól kidolgozottat s protestáns szelleműt, nem pedig olyakat, mint a milyenekkel e füzetben találkozunk s a melyek semmi tekintetben a prot. egyh. szellemének meg nem felelnek s annak csak elferditésére szolgálnak. Ennyit kívántam ezen munkáról röviden elmondani, s óhajtandó volna, hogy aki egy ily gyűjteményt szándékozik a közönség elé bocsátani, nagyon is szem előtt tartsa az irányt s a körülményt; meggondolatlan változtatásokat az egyes zeneszerzők müvein ne tegyen; mert az által, a midőn azt érthetlenné tette, ugy dolgozata használhatlanná is vált. — Végül azt az óhajtásomat fejezem még ki, vajha prot. egyházkerületeink egyesülten az egyházi zeneügy előmozdítására megtennék már a szükséges reformokat; mert egyesek ezt nem kezdhetik s ha pedig „nem kezdünk nem is végzünkOláh Károly m. k., képezdei zenetanár. B E l F (i L l». % Egy nagyszerű végrendelet. Miskolc, jun. 1. 1867. Ugy vélem hogy a hála 8 kegyelet legszentebb kötelmét teljesítem az által, ha e néhány sorral áldozom azon áldott nő emlékezetének, ki mig élt nemtője volt a maga körének, lelkes és jótéteiben fáradhatlan kegyasszonya a prot. egyházak, iskolák és minden jótékony intézeteknek, ki nem magának élte át a gondviselés által neki engedett szép hosszú életet, hanem a közjónak gyűjtögetvén hangyaszorgalommal, a földi javakat, csak azért hogy maradandó mennyei kincseket szerezzen azokért, magának. E nő Pálóczy Horváth Mária kisasszony volt, a prot. ref. egyháznak, különösen a sárospataki főiskolánk második Lorantji Susannája, ki életében is bőkeztileg osztogatván Ja szeretet, és vallásos lelkesedés nemes adományait, nemcsak ismertté, de tiszteltté tette nevét az egész hazában, különösen pedig halála után lévén nagygyá, a gondviselés altal birtokába adott javak feletti bölcs és nagylelkű rendelkezésében, — a történet múzsájának marad feladatul, hogy lapjain, e nemes, és magát magasabb célokért megtagadó egyéniség nevét örökítse. A t. c. közönség értesítve volt már, e vallásos érzületében, — kora felett magasan kiemelkedett nő folyó évi april hó 3-án történt gyászos haláláról, kinek koporsója felett a mig jelen nemzedék sír, könnyekkel áldozik, mert Őt halni látta, a jövő kornak feladata leend örülni azon, hogy 48 *