Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-16 / 24. szám

szeretetnek, hálának, bizodalomnak és engedelmességnek. A szeretet, hála, bizodalom, és engedelmesség elsö csirái tehát az anyai keblen, az édes anya ölén fogamzanak meg, s ezekből fejlődik ki aztán, a lelkiismeret abbeli első megmozdulása, hogy nincs rendin, a jó édes anya ellen pártot ütni stb. Ugyanazon csirából, melyből a gyá­moltalan kisdednek anyja iránti ragaszkodása fakad, hajt ki az Isten iránti ragaszkodás érzelme is, még pedig épen azon a módon, ami képen, az anya iránti érzelem. „A gyámoltalan gyermek< £ ugy mond a növelésnek nagy re­formátora „mind a két esetben hall, hisz, és engedelmes­kedik, de ezen életkorban, egyik esetre vonatkozólag sem tudja, hogy mit hisz, és mit tesz. Azonban hitének és cselekvésének elsö indokai ezen időszakban csakhamar el kezdenek enyészni. A fejlődő önakarat azt súgja a gyermeknek, bocsásd el az anya kezét. Es kezd érezni valamit magában, lassankint olyasmi érzelem fejlődik keblében: nekem nincs már szükségem az anyámra. Ez pedig kiolvassa a gyermeke szemeiből a fogamzó gondo­latot, szerelmét kebléhez szoritja erősebben mint valaha, és oly hangon, minőt az még soha uem hallott, ezt mondja neki: „Gyermekem, van Isten, ki téged karjaiba vesz, ha reám nem szorulsz, van Isten, ki téged karjaiba vesz, ha én nem lennék többé képes megóvni tégedet, van Is­ten, ki neked szerencsét és örömet ád, mikor én neked nem nyújthatok örömet és szerencsét," S ekkor a gyer­mek keblében megbuzdul valami kimondhatatlan, a gyer­mek keblében valami szent buzdul meg, a gyermek keb­lében megbuzdul a hit felé való hajlam, mely őt önmaga fölébe emeli; örül az ő Istene nevének, mihelyt az anya megemlíti. A szeretet, hála, és bizodalom érzelmei, me­lyek keblében kifejlődtek, kiszélesednek, és magukba zárják Istent ugy mintáz atyát, Istent ugy mint az anyát, Az engedelmességbeli készség nagyobb tért nyer; a gyer­mek, ki ettől fogva hiszi, hogy látják őt az Isten szemei, ép ugy, mint az anya szemei, most jól viseli magát az Is­tenért, a mint eddig jól viselte magát az anyáért." Az anya pedig bizonyságot tesz előtte Istenről minden sza­vával, tettével, és egész életével stb. Ítélje meg bárki, micsoda összhangzatban áll e vég­hetlenül óvatos és gyöngéd eljárással, melyet Pestalozzi parancsol, a kisded gyermekeknek tömegesen templomba kényszerítése ? Hát gyermekek számára van-e beren­dezve a mi közistenitszteletünk ? Az egyházi beszéd nem előre főlteszi-e, hogy a kik hallgatják, bizonyos értelmi fejlettséggel birnak, s túl vannak a gyermeki kor ártat­lanságán ? Van-e a gyermeknek szüksége tized részére is azon parancsoknak, melyek a szószékből hangzanak ie ? Van-e abban valami jó, hogy a gyermek oly beszéde­ket hall, melyekből ha megérti, a felnőtteknek s szülei­nek sokszor kárhoztatását tanulja meg, s ha nem érti, épen semmit sem tanul? De általában lehetséges-e a gyer­mek figyelmét egy prédikátio egész hossza alatt ébren tartani? Ez utolsó kérdésre sokat tudnának válaszolni g*zok, kiknek alkalmuk van folytonosan figyelemben tar­tani egy összezsúfolt iskolásgyermek-esoport magpyisele­tét a közisteni tiszteletek alatt. Emlékezem gyermekko­romból, mennyi mindenféle szórakozási és játékneraet ki­gondol és végig gyakorol, egy ily összepréselt gyer­meksereg, még a leggondosabb felügyelet alatt is. Azóta pedig hogy a gyakorlati lelkészi pályán forgom, (hat éve ennek) valahányszor csak elhatároztam magamat, hogy a gyermekek padját az isteni tisztelet alatt folyvást szem­mel kisérendem, mindig vagy az átalános unalom, vagy a gyermeki időtöltés és mulatozás oly jeleit kellett tapasz­talnom, melyek nem ritkán valódi lármává és szílajsággá fajultak, a mi aztán mind a szolgáló lelkészt mind a gyü­lekezetet nem kis mértékben megzavará. Rám nézve alig van szomoritóbb látvány , mint egy templomi kar, tele gyermekkel, hol 50 — 100 vagy több ifjú lélek, melyet Isten ugy alkotott, hogy szokott kedélyét és elevenségét semmiféle rendszabály kedvéért sem vetkőzheti le, mely nem az ő korához van mérve, egy szerencsétlen felfogás következtében arra kényszeríttetik, hagy önmagát befer­tőztesse .e szellemi kinzás alatt. Érdemes őrei a őionnak kik oly sokat adtok arra, hogy az együgyű nép előtt, szent buzgóságtok által tündököljetek, vegyetek erőt már magatokon, és szüntessétek meg a középkori barbárság e maradványát. Ne keressetek dicsőséget oly rendszabály fenntartartásában, mely az avatatlanok előtt ugyan a val­lásosság tölcsérezéseül tűnhetik fel, de a mely voltaképen gyermekeink vallásos nevelését gyökerében megrontja. Kockástassatok valamit az értelmetlen tömeg előtt való tekintetek dolgában, mint kockáztatott a Krisztus min­dent, még életét is. Lelkiismeretes dolog-e, minden héten, vagy néhol minden nap, a gyermeket azon pontig kény­szeríteni, hol neki okvetlen választania kell, vagy az is­teni tisztelet vagy a szórakozás között, holott egymás­után, és a maga módja szerint, mindeniknek eleget le­hetne tenni a másik sérelme nélkül ? Lelkiismeretes do­log-e, mulatsági alkalmul kitüzetni engedni a templomba járást, vagy robottá sülyesztetni, olyanná,melynek elmu­lasztásáért még meg is büntetitek a gyermeket ? Kivánja-e ezt tőletek a vallás és a kegyesség érdeke ? De hát én mit kívánok? Azt-e, hogy ezután egyál­talában ne engedjük menni gyermekeinket a temp­lomba ? Távol legyen. Söt inkább, engedjük olykor-oly­kor, de soha ne kényszeritsük, külöuösen ne egy tö­megben, mert egy rakás gyermek, melynek figyelme egy prédikáció által kellően foglalkodtatva nincs, vele szüle­tett élénkségénél fogva okvetlen az ellenkező oldalon ta­git magán s huzamosabb időre összezsúfolva, képtelen az áhítatra, „Engedjétek, hogy jöjjenek énhozzám a kis gyer­mekekeme kifejezéssel él Jézus is. Vezesse mindenik szüle a maga gyermekét templomba, főleg a könyörgésre, mely uem tart oly hosszan mint egy prédikáció, ültssse vagy állítsa maga mellé; és ha látni fogja, hogy a lelkész szava, a templomi áhítatos gyülekezét szemlélése, s a szü­lének buzgósága a gyermek lelkét is szent érzelemre hangolja, s kedélyét az isteni tisztelet alatt az unalom és a szórakozási vágy meg nem lepi, vigye el magával más­kor is, mindannyiszor valahányszor a gyermek az Isten

Next

/
Oldalképek
Tartalom