Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-16 / 24. szám
egyenes érvényű törvények, semmit nem tekintve arra, mit mondanak azokhoz a különböző egyházak papjai. A dolog felvilágosítására lássunk egy-két coneret esetet. Ha a kath. püspök azt vitatja, hogy neki a pápával, mint egyháza fejével szabadon és akadálytalanul kell közlekedhetni, az országos törvény ezt nem tilthatja, nem is korlátozhatja; mert ez tisztán az egyéni szabadság körébe tartozik és vele semmi polgári jog nem sértetik. De viszont semmi sem természetesebb mint az, hogy mikor a pápa közegei uj rendeleteketakarnak hivatalosan közzé tenni, e közzététel, miután egy államban két souverain hatalom nem rendelkezhetik, csak a kormányhatalom tudtával és beleegyeztével történhetik meg (jus supremae inspectionis). Igy meg van adva az egyháznak a szabad mozoghatás, s meg van adva az államnak a maga jogos souverainitása. Epen igy járhat el a törvényhozás a nevelésügyi kérdésben. A szabad állam nem vonhatja kétségbe valamint az egyesnek abeli jogát, hogy gyermekeit maga legjobb belátása szerint nevelhesse, ugy még kevésbé akadályozhatja az egyes felekezeteket, hogy a jövő nemzedék neveltetéséről a maguk hitelvei és nézetei szerint rendelkezhessenek. De a mennyiben és a hol az államhatalomra néz a kötelesség gondoskodni a leendő polgárok neveltetéséről, minthogy e gondoskodás csak közvagyonból történhetik meg, az állam csak közös iskolákat állíthat és tarthat fen, meghagyván, természetesen az illető felekezetek papjain ak a jogot és illetőleg a kötelességet, hogy a tanulók valláserkölcsi neveléséről gondoskodjanak. Magától értetik, hogy mindazon szabályozó rendeletek, melyeket az államhatalom a leendő államhívatalnokok kellő kiképeztetése tekintetéből lát szükségeseknek, minden felekezetet egyiránt köte, leznek. Hasonlóképen kell eljárni minden más ilynemű kérdéseknél. Tiszteletben kell tartania az egyes felekezetek tisztán vallásos jogait, de az állam jogos érdekeinek legkisebb csorbítását sem engedvén meg. Fődolog, hogy elvalahára vége szakittassék politikai vitatkozásoknak oly ügyek felett, melyekben a végeldöntés utóljára is csak az egyént illeti; s hogy a vallásügy politikai oldala, mint tökéletesen bevégzett tény állíttassák a nemzet elé. Mert — mint Kossuth Lajos szokott genialitásával megjegyzi — „e szóban „bevégzett fény\ kimondhatatlan erö rejtezik, megszüntetteti az a még következhető dolgok miatti aggodalmat; véget vet a kebelszoritó bizonytalanságnak, melylyel a kétes jövendő, mint az alkonyat árnyóriása, sötétül nyúlik be az életbe; határt szab az átalakulás crisisének, s a tisztába hozott számadásnak mindazon hatalmat átkölcsönzi, mely e nagy szóban ^elvégeztetett' (consummatum est) benfoglaltatik." Ballagi Mór. ISKOLAÜGY. Külföldi utazásomból. B. P á r i s. XV. Az Oratoire leírása. Kátézó gyermekek. Palais du Louvre. A ref. templomok száma s elkülönzött parókhiák Párisban. Mennyi üdvös van abban, mikor a magyar iskolás gyermekeket csapatostul hajtják a templomba ? A szoktatás hatalma. Pestalozzi nézetei a vallásosság meggyökereztetése felől. Hogyan kellene a gyermekek templomba járását berendezni ? Ülési rendetlenség az Oratoire-ban. Szalacsi szalmaszékek Párisban. Templom kerülő intelligencia Magyarországon. Zsebkiadásu zsoltárok. Az istenitisztelet lefolyása, miközben az olvasó egy minta szónokkal és szavalóval ismerkedik meg. Az itteni magyar egylet egyik tagja szíveskedett engem nov. 18-án vasárnap a reformátusok egyik templomába, mely VOratoire-nak neveztetik, s a Palais du Louvre-rel átellenben a Rue ele Rivoli egyik szögletén fekszik, istenitiszteletre elkísérni, s illetőleg elkalauzolni. D. e. 9 óra volt, midőn a quartier latinban lévő szállásomról a színhelyre érkeztünk. Miután a főbejárás ajtaját zárva találtuk, egy folyosón iparkodtunk az imaház belsejébe hatolni, melynek nyitva lévő ajtaját egy angol utazó födözte fel, ki kevéssel hamarább jött mint mi, s hogy a templomba bejuthasson, annak mindenik ajtaját már előttünk példás szívóssággal sorra próbálgatá. Betekintve a templomba, itt iskolásgyermekeket pillantottunk meg, kiket egy tanitó énekre tanítgatott. Ekkor, észrevéve, hogy időn kivül jöttünk, visszahúzódtunk, s egy kivül álló templomajtóban almát árult férfitól megkérdezők, hogy hány órakor kezdődik a prédikáció'? „Tizenegy után, uram/' úgymond," Tudja ön ezt, uram, bizonyosan — bátorkodék társam megjegyezni. „Hogy ne tudnám, uraim, mikor harminc esztendeje, már, hogy mindig itt árulok. Vegyenek önök almáimból, ha ugy tetszik." Egy párt zsebre dugtam, hogy a magyar egylet tagjainak skepticismusa által megsértettnek látszó urat kiengeszteljem, s azzal megfordultunk és szétoszlottunk, hogy a közben eső időt kiki saját tetszése sze-