Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-16 / 24. szám

elő akarják készitni a népeket vak engedelmes­ségre a polgári életben. Maga az absolutismus is tehát a concordatu­mot csak szükséges rosznak tekinti, inkább kész a hierarchia telhetlen jogigényeivel alkura lépni, mint meghasonlani oly testülettel, mely nézete szerint egyedül képes föltétlen uralmát az embe­rek sziveiben meggyökereztetni az által, hogy a legfőbb hatalom hibázhatlanságát hitágazattá teszi. De épen azon okok. melyek a concordatu­mot az absolutismusra nézve szükségessé teszik, in­tik a szabad népeket parancsolólag, hogy minden­től óvakodjanak, a mi a hierarchiával, mint hata­lommal, való alkudozásnak még csak színét is viseli. A birodalmi tanács is jobban tette volna, ha ahelyett, hogy a concordatumnak revidealtatását, követeli, a törvénytelen kormány által a népsza­badság elnyomására tett gyászos emlékű kísérle­tet kereken non-avenunak jelenti ki. De utoljára — halljuk a közbeszólást — mégis csak határozni kell azon kérdésekre nézve, me­lyek a concordatumban tárgyalva vannak; — mily állást foglaljon tehát azokkal szemben a törvény­hozás ? Megmondjuk e részbeni nézetünket rövi­den, érthetően és határozottan amint a tárgy fontossága megkívánja. Elmondjuk annál örö­mestebben most, midőn a mint tapasztaljuk, a ke­délyek hangulata is olyan, hogy az okadatolt, higgadt nézet mindkét részről méltánylásra szá­mithat. Mert, mig a századok óta jogaiban megrövi­dített rész, az 1848-ban kimondott jogegyenlőség folytán, a később rásulyosodott nyomást annál érzékenyebben vévén, elnyomatásának okát nem az ellenfélben, hanem az akkori törvénytelen kor­mányban keresi és elkeseredettségét csakis ez el­len fordítja; addig a másik fél, követelések és vá­dak által nem zaklattatva, abban a helyzetben van, hogy a méltányosság benső szózatának ön­kényt engedhet; és követve „a jobb megelőzni mint megelőztetni" bölcs maximát, hajlandó le­szen az ország egygyé-lételét és megszilárdulását ezen az uton is eszközölni. Az ember hite az ember mennyországa. Az embert hitében bolygatni, annyi mint elzárni, vagy legalább is nehezíteni az utat, melyen ő az üdvösséget elnyerni reményli. Ez, valamint erköl­csileg bün, ugy politikai szempontból megbocsát­hatatlan hiba, mert oly dologban rendelkezni, melynek kivitele utoljára sem áll a rendelkezőnek hatalmában, mindég a hatalom compromissiojával jár, és annak tekintélyét csökkenti. Maga ez az egy tekintet is elég volna, hogy a törvényhozást e téren a legnagyobb óvatos­ságra és körültekintésre intse. A feladat megfejtésének egész titka abban rejlik, hogy jól külömböztessük meg azt, ami iga­zán vallás dolga, attól, amit annak szolgái szeret­nének olyannak tekintetni, hogy azt ne nyulj­hozzám természetűvé tegyék. Ne tévesszük szem elől, hogy a vallás, mint a hit tettleges nyilatkozata soha sem kívánja, hogy miatta a polgári jog megcsonkittassék. Az alázatosságot, könyörületességet, kölcsönös szere­tetet hirdető vallás nem képez magának jogi igé­nyeket és ennélfogva más életkör jog-igényeivel nem is jöhet összeütközésbe. A jogi kérdés a vallás terén ott kezdődik, a hol a papság lép előtérbe, s ha ezt, mint a val­lás dolgában buzgón fáradozót, illő tiszteletben részesítjük is, de annak, mint rendnek, a polgári jog rovására áldozatot hozni, inai időben senki sem hajlandó, mihelyt a jelennek nagyszerű tár­sadalmi feladatairól komolyan tud gondolkodni. Valamint a nemesség kiváltságainek érdeké­ben, napjainkban bizonyosan senki még csak kis ujját sem mozdítaná meg, ugy a hierarchia sem számithat kasztérdekeinek komoly támogatására, * mihelyt a népakarat szabadon nyilatkozhatik. A törvényhozás tehát semmit sem kockáztat, ha, teljes tisztelettel mindennemű vallásos meg­győződés iránt, a hierarchiának a polgári ügyekbe való bármiféle beavatkozását határozottan visz­szautasitja. De concordato vero, quod non est, nulla quaestio fiat. A concordatum, törvénytelenkor-* mány által oly tárgyak felett megkötve, melyek hez mint az ország belügyeihez, egy külhatalom­nak sincs semmi szólója, tekintetbe sem jöhet. De tisztába jővén a felől, hogy az abban tár­gyalt kérdések közöl, melyek és mely határig tar­toznak a törvényhozás körébe, alkottassanak azokra nézve világos, határozottan formulázott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom