Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-09 / 23. szám

tartási részt illeti, az majdnem teljesen illetetlen maradt; ámbár a szertartások közöl sok a katholikus cultus kísérete levén, lassankint mint fölösleges szintén a szokásból kiment ; de törvényesen soha el nem töröltetett. A puseisták vagy másként ritualisták ezen feledésbe ment kath. szertartásokat mind újra fölélesztik, s pedig teljesen törvényes téren. Eltekintve tehát attól, hogy kissé nevetségesnek tűnik fel kath. szertartásokat használni kath. tan nélkül, a jog mellettök van, s midÖn a yorki érsek, meg Shaftesbury lord azt követelték, hogy minden per nélkül a ritualisták megbüntettessenek, alkotmányellenes dolgot kívántak. A ritualistáknak az angol episcopatusban vannak pártfogóik, de nem nagy számmal. Elsö sorban áll köztök Salisbury püspöke, ki egyik conferentiájában, melyet nem rég tartott, az egyház tanát igy állapította meg: 1) Isten bizonyos embereknek, hogy őket müveikben segítse, természetfölötti hatalmat és kiváltságokat adott; — 2) igy például tetszett Istennek az ö szolgáit hatalommal felruházni a kenyér és bor megáldására olyképen, hogy ezen elemek azon csatornává váljanak, melyen át Jézus Krisztus teste- és vérének megújító ereje behat leikeinkbe ; — 3) valamint Krisztus az égben folytonosan saját áldozatának érdemeire hivatkozik, ugy Krisztus szolgái, kik az ö képviselői s vele szoros egyességben vannak, hatalommal birnak az áldozatot illetőleg tenni a földön azt, mit Krisztus az égben ; — 4) végre Isten, ki maga bocsáthatja meg a bűnöket, átruházott Krisztus szolgáira oly kiváltságot, melyet ez Atyjától kapott, t. i. hogy azoknak, kik arra méltók, megbocsáthassa bűneiket a szertartásos könyvben foglalt szavak használata mellett. S tételeit legnagyobbrészt kath. theologusokból bizonyította be. Végül, horrendum Angliában ! püspöki pálcával baljában, jobbjával megáldotta klérusát és a protestáns népet! A puseista törekvések ellensúlyozására alakult a nemzeti club, melynek feladata nem csak fentartani a protestáns constitutiót, hanem a kormányzat különféle ágaiban is érvényre emelni a protestantismus elveit. Ezen emberek szerint Isten nem adott vallási tekintetben az embereknek egyebet a bibliánál, a papoknak sincs más dolguk, mint a bibliát a hívek szükségeihez mérten magyarázni; a szertartások könyvében emiitett áldozás nem egyéb, mint az Úr halála emlékének megújítása. A bűnöket minden hivő angol megbocsáthatja! A régi két ó-párthoz (high és law church) ujabban a széles egyház (brood church) járult: ez utóbbinak főpártfogója az ismeretes Colenso, port-natali püspök. Ez az üri ember hasznavehető mathematikát irt; ezért tették püspökké s bizták meg a négerek megtérítésével. Utóbb a mathematikus püspök uj munkát adott ki, melyben azt ügyekszik bebizonyítani, hogy a szentírásnak igen csekély része alapszik isteni kinyilatkoztatáson, és egész tisztelettel tagadja Jézus istenségét. A t. olvasóközönség emlékezik, mily botrányt szült Colenso munkája Angliában. Gray ekkor pápát akarván játszani, Colensót maga elö idézte; de biz az meg nem jelent, s midőn letették, kimondotta, hogy ö jó lelkiismerettel megtartja püspökségét. S a világi hatóság Colenso mellett volt. A leginkább Colenso által képviselt széles egyház tanai, melyek nem egyebek, mint még eddig kissé eltakart rationalismus, azóta roppant elterjedést nyertek Angliában. Ez a scepticismus, mely a vallás iránt némi tiszteletet színlel s a külsőségekből is, amennyit, annyit megtart, nagyon megfelel az angoloknak. A világiak közt azért is talál népszerűségre, mert a suprematiát teljesen a világiak kezébe játszsza. Ellenben a (high) magas egyházban a klérus állása és befolyása olyan mint a katholikusoknál; e két egyház közt tehát a szakadás elkerülhetlen; mi a law (alacsony) egyházat illeti, ennek befolyása napról-napra kisebb lesz. Ha idevesszük még az apró sekták egész légióját : a methodistákat, baptistákat, anabaptistákat, quakereket stb. — elképzelhetni az angol protestáns egyházi szakadozottságot, mely bizonyára a katholikusoknak fogja számát nevelni. Sajátságosan vagyunk mi ellenfeleinkkel, midőn az anglikán államegyház ügyeiről szólanak; csaknem mindenkor igazat kell nekik adnunk. Teljes joggal rótta meg a ragyogó tollú, megboldogult Lonovics érsek az angol türelmetlenséget, mert valóban alig van ország, hol a vallásszabadságnak kevesebb tere lett volna, mint épen a szabad Angliában egész e század harmadik évtizedéig. S ha mi iszonyattal fordulunk el a spanyol inquisitio vérengzései elől, nem lehet kárhoztatásunkat ki nem mondanunk azon üldözések ellen sem, melyeket az anglikán egyház az államhatalom védnöksége alatt a protestáns és kath. nonconfirmisták ellen csaknem három századon át folytatott. A kath. egyház ha türelmetlen, legalább maga-magával nem jő ellenkezésbe; de az angol egyház, türelmetlenkedése által saját keletkezését kárhoztatja. Azonban jegyezzük meg jól, hogy ami az anglikán egyházban félszegség vagyon, az mind onnan származik, mert a protestantismus szabad szellemével össze nem férő institutiókat vett át a romanismusból. A reformatio korában az angol nép épen ugy át volt hatva a kor ujitó szellemétől, mint Európa többi mívelt nemzete. Csakhogy itt a fejedelmek, az egy kiskorú VI. Eduárd kivételével, nem csak hogy nem állottak a reformatio élére, hanem még üldözésekkel is elnyomni akarták az ujitás szellemét. A történelemből tudjuk, hogy VIII.