Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-09 / 23. szám
sincs beavatkozni a vallás dogmaticus részébe, ugy, ha csak saját lételét megsemmisülés veszélyének nem akarja kitenni, szükséges a vallás institutióját figyelemmel kisérnie s leginkább arra felügyelnie, hogy ez institutióban ne legyenek oly pontok, melyek a fennálló törvényekkel különösen az állam lételének alapjául szolgálókkal ellenkezésben vannak, S ha valamely vallás institutiójában ily elvek foglaltatnak, az állam nem csak jogosan léphet fel ezek ellen, hanem azt tenni kötelessége is. A példa világosit. Azt csak senki sem fogja tagadni, hogy az éjszakamerikai egyesült-államokban legnagyobb vallásszabadság uralkodik; és a mormonokat mégis üldözik. Miért? Talán azért mert prófétában hisznek? A világért sem. Hanem mert a mormonok vallási insitutiója nem csak megengedi, hanem parancsolja a többnejüséget, az amerikai törvények pedig ezt halálos büntetés alatt tiltják. De Európából is hozhatunk fel példát. Belgiumban teljes vallásszabadság uralkodik. Ott ugyan senkit sem kényszeritnek hatóságilag arra, hogy gyermekeit kereszteltesse meg, de még arra sem, hogy halottait egyházilag temettesse el; mert ezek szorosan a vallás benső lényegéhez tartoznak. Es mégis alig van állam, hol a vallásfelekezetek institutióinak minden mozzanatát őrködőbb szemmel kisérnék, mint épen itt. E kis országban épen mint Franciahonban a polgári házasság divatozik, még pedig ugy, hogy aki akarja a pap által is megáldatja egybekelését aki pedig nem akarja, erre nem köteleztetik, s házassága mégis törvényes. Történt ez év elején, hogy egy vidéki cath. postamester ez utóbbi forma szerint házasodott. S az illető község plébánosa egyik vasárnap a szószékről a hívek előtt a postamester és ennek neje jelenlétében ugy nyilatkozott, hogy ez egybekelés nemcsak hogy nem törvényes, de nem is házasság, hanem csak ágyas-tartás. — A postamester e nyilvános botrányért beperelte a plébánost, a törvényszék pedig ugyanezt rágalmazásban elmarasztalta és 400 franc pénzbirságra itélte. Hiában hozta fel a tisztelendő úr, hogy hiszen ő nem mondott egyebet, mint a mit IX. Pius palam et publice az encyklicában nyilvánított. Belgiumban nem tekintenek arra, mit mond IX. Pius, hanem mit mond az államtörvény. Alkalmazzuk már most az elsoroltakat a nazarenusokra. Ezeknél még valamint dogmákról ugy institutiókról sem lehet szó. De, ha igaz, van a nazarénusok elvei között olyan, amit egyetlenegy rendezett európai állam sem türhét meg kebelében. S ez a vagyon és a nők communismusa, melynek elsejét a fentebbi cikk irója ugyan tagadja, de több rendbeli tudósításaink szerint csakugyan meg van közöttünk a vagyonbeli communismus is, Az első ellenkezik összes társadalmi viszonyainkkal, a második pedig nemcsak moraliter káros, hanem az állam életerejét metszi keresztül. Kérdjük már most, ha az államhatalom ezen elvek ellen gátlólag fellép, s azokat nemcsak elharapódzni nem engedi, hanem még azok kiirtására is törekszik, vájjon mondhatjuk-e, hogy ez államhatalom ellensége a vallásszabadságnak ? A nazarenusokhoz legközelebb állóknak sem sikerülhetett maiglan tisztába jőni a felett, hogy mi képezi hitvallásuk sajátképi lényegét; és amint tapasztaljuk, egymással homlokegyenest ellenkező vélemények uralkodnak felölök. Hiszen ez akkor egy valóságos titkos társulat, melyet egy rendezett állam sem tűrhet meg kebelében, miután semmi sem biztosítja, hogy abban a fennálló rend teljes felforgatása nem forraltatik-e, sőt közel fekszik és igazolva van a gyanú, hogy a titok alatt olyasmi lappang, különben nem kerülné a nyilvánosságot. r Epen ez az áldása a szabadságnak, hogy minden olyan titkos szövetkezésnek elejét veszi, és az assasinok rendje *) keleten, a jezsuiták titkos utasitásu rendje nyugaton csakis kötött államviszonyok között keletkezhettek. *) Az assasinok rendjét Hassan az israaeliták felekezetéből 1103-ban alapította. Az assisinok a régi Parthiában (Dilemben) laktak és saját akaratuk teljes megtagadásáról voltak nevezetesek. Voltak titkos tanaik, beesküdött rendtagjaik allegoriai jelekkel és symbolumokkal. Főnökük, vagy nagymesterök „a hegyi öreg" (sebeik al gebei) parancsának vakon és legnagyobb halálmegvetéssel engedelmeskedtek, bátran és csellel hajtották végre a rájok bizott gyilkosságokat, és gúnyolódtak a kinoztatások között, ha elfogták őket. Gazdag zsákmány az életben, az érzéki örömek boldogságának reménye a paradicsomban voltak vakmerő tetteik hatalmas emeltyűi. A keresztyének és saracenok rémei valának. Hozzáférhetlen sziklaváraikban dacoltak a seldsukkok minden megtámadásával. .Nevök ezután sok nyugati nyelvben az orgyilkosság megjelölésére használtatott. 45 *