Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-02 / 22. szám

ségre nézve mert ez annyi, mint az elnöknek a maga véleményét határozattá emelni. Azonban hihető, hogy a jövő nemzedék beszédesebb lesz, mivel azok már nem abban a korban nőnek föl, melyben az embernek a torkában fojtják el a szót és akkor a házszabályok említett pontja is igen üdvös fog lenni már csak költségkímélés tekintetéből is, mert kevesebb beszéddel nem lesz hosszú a gyűlés s kevesebb lesz a költség is. Az óinoravicai és pacséri képviselők, kérik a közgyűlést ajánlana nekik valami módot, melylyel a nazarenusokat az egyházi szolgálat elfogadására kényszeríteni lehet, minthogy legközelebb Ó-Moraviczán egy nazarenus meghalván, nemcsak hogy be nem jelentetett az illető lelkészi hivatalnál, hanem még harangoztatni sem akartak s a városi bíróságnak kellett őket kényszeríteni, hogy az egyházi szolgálatot elfogadják. Hasonló eset adta elő magát ugyanott egy nazarenus szüléktől született gyermekkel, kit a szülök többszöri intés dacára sem akartak megkereszteltetni s hogy ebben a hatóságot meggátolják ajtóikat elreteszelték, minek következtében az ajtókat betörették s a gyermeket erőszakkal kellett keresztvízre vinni. Óhajtanák tehát, ha a közgyűlés ajánlana valami eszközt, melynek alkalmazásával a nazarénusok minden kényszerítés nélkül teljesítenék azt, a mit minden egyházlagnak teljesíteni kötelessége. A közgyűlés véleménye e tekintetben ez: egyházilag nem kényszeríteni őket semmire; ellenben a polgári hatóság teljesítse a maga kötelességeit, őket minden kötelességeik teljesítésére hatóságilag kényszeritvén. E sorok írójának is — ki midőn jelenlegi hivatalába lépett néhány nazarénust talált gyülekezetében — véleménye az, ne méltassuk őket figyelmünkre; mert minél többet foglalkozunk velők, annál nagyobb fontosságot tulajdonítanak maguknak; ellenben, ha magukra hagyjuk, lassanként eszökre térnek, mert bármikép törnénk is fejünket térítő eszközök feltalálásában, olyan hathatósakat nem találhatnánk, a milyenek magában ezen sectának rendtartásaiban vannak. Ilyen az önkénytes szegénység. Náluk a birtok nem személyes tulajdon, hanem közös vagyon, az kezeli ugyan és az dolgozik benne a ki szerezte, vagy örökölte, de mind azok a kik szükséget szenvednek egyformán igényi tartanak reá és jogosan megkívánhatják, hogy annak gyümölcseiben ök is részesitlessenek, hogy pedig szűkölködő közöttök igen sok van, ezt igen természetesnek találjuk, mihelyt gondolóra vesszük, hogy ök a sz.Írásnak ama szavait „ne gondolkodjatok a holnapi napról-' szószerinti értelemben veszik, és igy csak pusztítják a mi van, de szaporítására gondolniok nem szabad. Ez már többeket megtérített, de csak akkor, a mikor már teljesen tönkre jutottak. — Másik a fajtalan élet, a melytől még egy részt természetüknél fogva sokan visszariadnak, addig másrészt, a kik benne élnek, mind testileg, mind lelkileg nyomorékokká teszik magukat. Ezért van az, hogy e sectának fiatalabb tagjait, a legnagyobb embertömegből is egyenk int ki lehet válogatni beteges külsejök után, mely szembetünöleg mutatja egyszersmind azt is, hogy a lélek minden életelevenségét és vidorságát elvesztette. Ha pedig a lélek a fiatalságban meg van ölve, ott erélyt és kitartást várni nem lehet. Harmadik a tudatlanság. Ez a secta minden tudományt kizár magából, mert szerintök, a sátán a biblián kivül, minden könyvet, illetőleg minden tudományt megvesztegetett és a ki azokat tanulja, az a sátán tulajdonává lesz. Valódi tudományt egyedül csak a sz. írásból lehet meríteni, a honnan tudomásom szerint semminemű könyvük nincsen a biblián és egy énekes könyvön kivül, mely utóbbi a mi énekes könyveinktől külömbözik A mely nép pedig a tudománynak ellensége, annak vesznie kell, mert semmi jövendője nincsen. Elvész az én népem, mert tudomány nélkül való. Helyesen mondotta tehát a közgyűlés, hogy őket egyházilag semmire kényszeríteni nem kell, mivel a mi egyházunk külömben sem tartja magát egyedül üdvözítőnek. Van mind amellett különösen a lelkészeknek kezében olyan eszköz, a melylyel, ha nem is egyenesen visszatéríteniük, de egynémely rólunk alkotott tévfogalmaiknak helytelenségéről meggyőzniük lehet. Már pedig ez igen nagy lépés ; mert ha egyben, bármi csekély legyen is az, a tévelygő elismerte a maga tévedését sok esetben a többinek beismerésére gondolkozás útján önmagától is megérik. Ehcz pedig semmi vita, semmi magyarázat nem szükséges, mert a hol tények beszélnek, ott magyarázat nem kell. Azon idegenkedéssel ugyanis, melylyel más ker. felekezet, vagy szerintök a sátán fiai iránt viseltetnek, legfőbb oka azon önzés, melyet közöttünk tapasztalnak, a honnan legfőbb törekvésük oda irányul, hogy ezzel ellentétbe helyezzék magukat a legnagyobb szélsőségig, ezért állították föl maguk között a vagyonközösséget, s hogy közöttök az önzésnek legparányibb árnyéka se maradjon, eltépték még a legszentebb viszonyokban is mindazon kötelékeket, melyek valakit egynek tulajdonává tesznek. — Ebből önként foly, hogy a jótékonyság a legnagyobb mértékben meg van közöttük s ez az, a mi legnagyobb csáberővel bir még a gonosztevőkre is, kik közöl általuk számosan megtéríttettek. Ugyanazon hatalom ez, mely a keresztyénséget is ellenállhatatlan erővel ruházta fel, és a hol újra feltámad, hódító hatalmát meg nem tagadja soha. A jótékonység tehát azon eszköz, melylyel a lelkésznek őket mindenek előtt meg kell győzni arról, hogy tévednek, midőn azt hiszik, hogy mi egytől egyig, mindnyájan csupa önzésből állunk. — Nem azt mondom ezzel, hogy jótéteményeit rájuk erőszakolja, mert az erőszakolt jólétei, nem jótétei, az ilyennek semmi értéke, következőleg semmi hatása sincs. Eljön annak az ideje, a szükség egy vagy más dologban, meglehet épen éhségben oda fogja vezetni egyiket vagy másikat ö hozzá, És eljárása ekkor is ugyanaz, a melyet fentebb mondottam, vallásos nézeteit figyelemre sem méltatni mindaddig, mig ő maga nem kezd arról szóllani. Meglehet, hogy többször megfordult már a lelkésznél és jótéteményeivel élt, míg azon pontra jut, hogy vallásról önmaga kezdjen beszélni. *) Ha egyet a kezemhez kaphatok, a nt. szerkesztő úr engedelmével ismertetni fogom.