Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-02 / 22. szám
hogy a Fries álláspontja még azoknak sem volt eléggé a a kérdés mélyéig ható, a kik az ö útján indultak el kutatásaikban. (Folytatjuk.) I! E LJM> L I). Az alsó-har anya-bácsi egyházmegye közgyűlése. Nagytiszt, szerkesztő űr! Alig találok ugyan valamit legközelebb Feketehegyen Bácsmegyében tartott közgyűlésünk tárgyai között olyat, mely az olvasóközönséget általánosan érdekelné; de mivel csak nagy ritkán olvashatunk valamit az egyházi lapban, mely a protestáns egyházat létezésünkre figyelmeztetné : engedje, hogy e hó 15— 16-án tartott közgyűlésünkről szóljak. Mult évi egyházmegyei közgyűlésünkre, egyházmegyénk s.gondnoka gr. Ráday László úr meg nem jelenhetvén, annál nagyobb örömmel vettük azon előleges tudósítását, hogy, ha közgyűlésünket május közepére halasztandjuk, meg fog jelenni, gyülésünket az egyházi elnök a világi elnök úr óhajtása szerint május 15-ére hirdette meg, de várakozásunkban csalatkoztunk, mivel a segédgondnok úr, — hihetőleg azért, mert jelenléte Pestmegyében, mint jegyzőnek mellözhetlen volt, nem jelenhetett meg. Miután tehát föesperes nt. Gózon Zsigmond úr rövid ima után a közgyűlést megnyitotta, helyettes elnökül Papp Zsigmond választatott meg, a ki elnöki székét elfoglalván, az időközben alesperesül megválasztott Vinczy Ferenc bélyei lelkész úr, és világi jegyzőül választott Pe ák Béla úr esküjöket letévén, a hátralékjegyzékek (scontro) vétettek föl. Ha rendes tudósítások küldettek volna be évenkint az a.-b.-b. e.megyei közgyűlésről az egyházi lapba és valaki vette volna magának azt a fáradságot, hogy minden évben átolvassa, kétségtelenül vagy mosolyogna vagy bosszankodnék, az első név olvasására, a mely következik. Van ugyanis a.-b.-b. e.megyében egy gyülekezet,a melynek neve rendszerint legelőször hangzik le a jegyző ajkairól, de egyszersmind legutolsó is, a mennyiben ha a közgyűlés és törvényszék fenforgott ügyeit elrendezte, ujabbakkal áll elő, nehogy az e.megyei hivatalnokok, a gyűlések közötti időben tétlenül vesztegeljenek. Olyan ez, mint a sárkány fej, hiába darabolja le az e.megye a kinövéseket, megint csak kinőnek. És ritka szerencse, ha a superint. gyűlés egyszer megmenekülhet, de ha véletlenül megtörténik is, kétségtelen, hogy a következő gyűlésen kétszeresen helyre pótolják; mert kiváló örömet találnak abban, ha ezt a szót kiejthetik appellálunk és valósággal ezt ki is mondják, akár van helye, akár nincs. Ha bizottmányt küld ki az e.megye a számadás és a presbyterium választása körül történt eljárás megvizsgálására, ök — mint legközelebb is történt — kijelentik, hogy appellálnak, természetes, hogy igy a superintendentia sem maradhat szárazon. Talán azt véli a t. olvasó, hogy ez csak az egyházban van igy, korántsem, a polgári hatóság is igy van velők, erősen meg vagyok győződve, hogy a folyamodások már készülnek az uj főispánhoz, ha még be nem nyújtattak; nem volt olyan osztálya a helytartóságnak, a melyben őket ne ismerték volna és szerencse, ha a császár 0 Felségénél egy évben csak egyszer fordultak meg. Es mindig meg van az a szerencséjük, hogy soha, vagy legalább igen ritkán van igazuk, mert különben a felfolyamodásoknak helye nem volna. Olyan ez, mint a ' Bethseda tava, minél jobban belebocsátkozik valaki ügyeinek vizsgálásába, annál jobban felzavarodik. * Olvastatott a mult évi közgyűlésből, a kopácsi egyházgondnok számadásainak és a presbyteriumban történt zavaroknak megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése, melyből kitűnt, hogy a számadások újra készíttetése és uj presbyterium választása a bizottmány által elrendeltetvén, minthogy a számadások inegkészittetése után, a bizottság ujabb vizsgálatra össze nem hivatott, az ügy még mindig függőben van s annak bevégzésére az előbbi bizottság újólag kiküldetett. — A vizsgáló esperes úr jegyzökönyve szerint, dacára annak, hogy a presbyterium választása elrendeltetett, ujabb presbyterium nincsen, mivel az elválasztottak fölesküdni nem akartak, — a mint ök állítják — részint azért, mivel a bizottság eljárásával megelégedve nem voltak ; részint pédig azért, mivel az egyház pénztárában 15 forintot találtak, melynek, gondolatuk szerint, a mult évi gondnok számadásaihoz kell tartozni. Ennek megvizsgálásával ugyanazon küldöttség bízatott meg. Ugyan ezen jegyzőkönyvben olvastatott, hogy a kopácsi tanitó egy hónapig ágyban fekvő súlyos beteg levén, azon idő alatt, valaki egy ablakfiokot az iskolában kitört, melyet ö felgyógyulása után azon reménybon csináltatott meg, hogy ezt a gondnok az egyház pénztárából visszafizetendi, mely reményében azonban csalatkozott, mivel a presbyt. a gondnokot ennek teljesítésétől letiltotta s magának a vizsgáló esperes urnák fölhívására sem teljesítette, azt vitatván, hogy a ki kitöri, az ablakot, az fizesse, (hátha egy kutya szorul be az iskolába?) Ugyancsak a mult évi közgyűlésből bizottság neveztetett ki ház szabályok készítésére a sup. gyűlés házszabályainak mintájára, mely bizottság tervezetét benyújtván, némi módosítással elfogadtatott. Nálunk igen nagy nehézséggel fog járni ezen házszabályok gyakorlati alkalmazása, mivel a mi gyűléseinken a parliamentarismusnak legkisebb árnyéka sem volt eddig található. Legtöbb beszédeink párbeszédes vitázássá váltak és hozzá szóltunk bizon mi háromszor, négyszer, vagy ha jónak láttuk többször is egy dologhoz, mert senki sem gondolt arra, hogy a fenforgó tárgy mellett, vagy ellen felhozható érveit egy kissé összeszedje és rendezze; hanem a mi hamarjában eszébe jutott azt elmondta, s ha valaki utána ellentmondott, megint szólott, ezt pedig a házszabályok ezután már meg nem engedik. Egyébiránt nálunk a beszédre vonatkozólag nem is volt meg az a baj, a melynek megszüntetésére házszabályok következő pontja hozatott: „egy tárgyhoz csak egyszer szabad szólani," söt sokszor egyet sem akart szólani senki, azok már pedig minden vita nélkül mondani ki valamely tárgy fölött a végzést, igen kényes dolog az elnök-