Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-02 / 22. szám

az a kívánság is, hogy hagyja el Vandrák, s a többi anthropologiai álláspontn bölcsészek, söt általán véve mindazok, a kik a tapasztalati lélektannak bölcsészettani tekintetben akkora fontosságot tulajdonítanak, hogy ezt teszik rendszerük alapjává, hagyják el álláspontjukat, a mit nem kívánhattam, mert még nem is szóltam egy szót sem ki nem elégitö voltáról ez álláspontnak, söt nem kívánhatom tőle sem, mert kétségtelen meggyőződésem, hogy ha e compendium egyik másik pontját ki tudnám is fordítani, még nem a szerző nézeteit cáfolnám meg, hanem tán csak egyes, tér szűke s (véleménye szerint) helyen kívülisége miatt, ki nem fejthetett egyes nézetek hiánya adja nekem a hézagot, a hol hozzá férhetek. Beneke, ki — mint már mondtuk — szintén sok tekintetben Fries befolyása alatt alkotta meg pragmatica psychologiáját, azt tartja, hogy a metaphysicát is a lélektanra kell alapítani s nem megfordítva a lélektant a inetaphysicára, de ennél még sokkal több az, a mit már említettünk Vandrák-nál, hogy „a szellemről, mint olyanról, a mint ' magában véve, eredetileg létezik, s az anyagnak és testinek merő ellentéte, voltakép semmit sem tudunk s korlátolt ismerő tehetségünknél fogva nem is tudhatunk." — S itt azt a gondolatot nem nyomhatja el az ember, hogy midőn egy pár cikkel később azt a kérdést teszi föl: mi a lélek sajátképen ? — vájjon képes-e hát rá valamiképen megfelelni? mert hiszen nemcsak a philosophiai, hanem még az exact tudományok is, ha valóban meg akarják nevöket érdemelni, tartoznak egynehány kérdésre megfelelni, mert különben, ha ki nem mondanók is, de éreznök, hogy tudomány értékével még nem birnak. E kérdések közül az, a mely kiváltkép a psychologiát illeti semmi más, mint az, hogy: mi a lélek lényege s mi viszonyban áll a testhez, s ezzel együtt az úgynevezett anyaghoz is ? Meg is kisérti szerzőnk (1. 5. §.) e maga által is föltett kérdés megoldását, s kiindul onnét, hogy nemcsak az anyag a való, hanem vannak szellemi nyilatkozatok is, „a melyekről az öntudat tesz kétségtelen bizonyságot, — és ha ezen nyilatkozatok csakis egy élő erőnek, mint oknak, szükségszerű okozatai, ezen erő pedig nem alakuló s ismét eltűnő fesz (Spannung) vagy támasztott hullám, hanem maradandó erő és sajátságos, szintén tartós tulajdonokkal biró igazi (substantialis) erő: ugy azt máskép nem gondolhatni, mint önálló szellemi lényt, melynek lényegéhez ugyan közvetlenül sem tapasztalatilag, sem okoskodva nem férhetünk, melynek működését azonban érezzük és csudáljuk. Ha tehát a szellemi nyilatkozatok sajátságos realitások, ugy eszközlő okuk nem lehet nem realitás. — Ezen feltevés nélkül az egész lélektan s szellemi világ vagy végkép elenyészik, vagy puszta önhitegetéssé és ábránddá silányúl." Ez idézett sorokban az, a mi először az öntudatban biztosnak mondatik, később csak olyan, a mit érezünk és csudálunk, — s még fentebb (2. §.) kimondva láttuk, hogy „a lélek alatt ériünk szellemet véges időbeni élete alakjában," addig itt egy Iogicai következtetés is csak hypothe -*) Ulrici Hermann „Gott und die Natúr." Zweite Aufl. — 13 1. sishez vezet, s mig a szellem lényegét egyáltalában megismerhetlennek tartja, addig a véges szellemet meghatározza (6. §.) mondván azt „öntudattal és szellemi (természetes, ha szellem!) szabadsággal müködö eröneki

l

azután „érző, fogékony lénynek," majd „értelmes erőnek" stb. Tehát a szellem mint végetlen (absolut) szellem, és mint véges szellem (=lélek) lényegben különböznek egymástól? tehát a szellem önmagával egyáltalában nem identicus ? vagy hát igen ? — Ha igen, akkor a véges szellem lényegéből a végetlen szellem lényegéhez mégis csak közelebb jutunk dia-Ieclicai uton, s ha kérdezzük, hogy azon meghatározásban a véges szellemnek inhaerens, vagyis lényegét tevő jegyei vannak-e adva, mint p. o. Spinozánál az attribútumok tevő (coéfficiens) tulajdonai az állagnak: akkor a kérdésre megfelelve, azonnal tudjuk mennyit tudunk a szellem lényegéről, s nem marad fenn csupán az érzés és csudálás, mint a melyek által működését tapasztalhatjuk. — És itt ott vagyunk , hogy érezzük Fries philosopliiájának hiányát *) midőn Kant nézeteitől eltér s annak kutatásait tapasztalati-lélektani vagy anthropologiai alapra kívánja áthelyezni s az által a „transcendentalis dolgok iránti amaz előítéletet" eltávolítja, mely — szerinte — Reinholdban , Fichte-és Schellingben oly rosz gyümölcsöket hozott. Kant a tiszta fölfogásra nézve sok dolgot a priori bizonyít s határoz meg, a mit Fries ön — benső tapasztalatra alapit, de itt azt az elöFöltételt nem képes igazolni, hogy mindenki, a ki önmagát vizsgálja, ugyanazt fogja tapasztalni. — Tehát a nehézség itt van, kikerülni nem lehet, s vagy meg kell oldani, vagy olyasmit mondani a dolgok megismerhetlensége alapján az életről is, mint Macbeth mondott: Mi az élet? — — mese, mely hangzik, de értelme nincs. — (Life is a tale full of sound signifying nothing.) Hogy e kérdés megfejtése elmellőzhetlen, az kétségtelen, s Ulrici is, ki pedig nagy fontosságot tulajdonit az ugy nevezett tudományos hitnek, mondja idézett munkájában **) hogy „legközelebb és kiváltkép a causalitás gondolkozási törvénye az, a mely minden tudományos búvárt kényszerít arra, hogy a jelentkező változások alapjait és okait kutassa s elébb ne nyugodjék, mig azt nem hiszi, hogy a legvégső alapokig előnyomult, vagy kimutatni nem képes, hogy tovább előnyomulni lehetetlen." — Már ha a metaphisikát is a psychologiára kell Beneke szerint alapitaui, söt „minden tudomány — kivétel nélkül — alkalmazott lélektan," ebben van ugyan valami olyas, a mit a célon túl hajitásnak mondunk, mert abból, hogy önmagunkból kiindulva tudhatunk csupán (miután az ismeretképesség a mienk) : azt következtetni, hogy ismeretképességünk, értelmünk egyoldalú működése folytán áll elő tudásunk, s nem vagyunk képesek e tehetségünket ugy irányozni, hogy a tárgyak teljessége megjelenjék benne, azaz, hogy mi a tárgyakról csakis egyoldalúiig, mint tudásunk tényéröl beszélhetünk, valóban több mint a menyi igaz; de az okoskodás azt már mégis mutatja, *) E hiányát Fries bölcsészetének I. E. Erdmann mutálja ki „Grundriss der Gesch. der Phil. Berlin 1866." cimü művében. IT. kötet 397. 1. **J Ulrici „Gott und die Natúr" 8. 1.