Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-12 / 19. szám
gyar minisztériumhoz üdvözlő felirat intéztetnék, mely mindnyájunk szivében visszhangra talált, egy szivvel elfogadta s a felirat megkészitésére kinevezett bizottmány munkálata alapján az alább következő üdvözlő iratot fogadta, s küldötte el egyházmegyénk fögondnoka s a szilágy-somlyói kerület orsz. gyűlési képviselője, b. Bánffy Albert eö nagyságához aláirás s kézbesítés végett. Ez egész napon, valamint apr. 5-én az idő legnagyobb részét a can. vis. jegyzökönyveinek olvasása s az ezek alapján tenni kellető intézkedések feletti tanácskozások foglalták el. Legfájdalmasabb — legelszomorítóbb ama tapasztalati tény, hogy egyházaink erkölcsi testébe hova-tovább mind mélyebben eszi be magát a vadházasságok rák-fenéje, — s hogy a politikai hatóságok — sokhelyt magok is e bűnben lélekzelvén — nem hogy segítenék az erkölcsiség őreit e fekély kimelszésében, söt eszközül szolgálnak azok kijátszására. Ily eset történt Vérvölgyön, hol a biró elöször vonakodott a can. vis. felhívásának engedni s irásos felhívást kivánt s midőn ezt megkapta felrendelte ugyan az illetőket a can. vis. elibe, de egyszersmind a jegyzővel egyetértöleg hirteleniben cselédszerződést irtak az illetőnek s az előtt két nappal előbbre tévén a dátumot saját névaláírásukkal s a falu pecsétjével megerősítették. Ámde a can. vis. éberségének sikerült e csalást felfedezni — s r.zsinatunk e lelkiismeretes falusi elöljárókat átírta a főispányi hivatalnak bünfenyitő törvényszék elibe állittatás végett, hol reménylhetöleg elveszik méltó jutalmukat. Azonban nincs árny fény nélkül. A can. vis. jegyzökönyveiben is találtunk örvendetes jelenségeket. Sok egyházainkban „mindenek ékesen és jó rendben vannak" — sok tanítónk mutatott kitűnő sikert fel s a vallásos sziv tettben nyilvánuló buzgóságaival találkoztunk. Ezek között mind mennyiség — mind a „bis dat qui cito dat" elvénél fogva leginkább említést érdemel, a tasnádszántói egyházunknak nyújtott gazdag adomány. Ez egyházunkban ,,az 1866-iki juliushó 6-án történt szerencsétlen tűzvész által elhamvasztott paplak romjai felett egy öt osztályú és tornáccal ellátott derék ház emeltetett, melynek szinte hitelfeletti gyors építésére gróf Mikó Imre úr ő excellentiája és b. Radák Istvánné gróf Rhédey Klára ö nagysága 900 o. é. frtra számitható kegyes adománynyal járultak. E tett önmagában hordja dicséretét s a nemes szív sugallta tett magasztalást nem vár, — nem is e gondolat vezérelte zsinatunkat midőn hazánk nagy fiának és nagy honleányának t. szántói egyházunk iránt ismételten tanúsított kegyességöket jegyzőkönyvileg megörökítette s hálánkat mind ö excjához, mind a báróné ö nagyságához intézendő köszönő-iratban kifejezni elhatározta. A 195 zsinati folyószámok alatt több világi s egyházi személyek valamint egyházak ügyeinek eligazítása mellett merült fel egy pár nem épen minoris momenti indítvány, melyeket zsinatunk a főtiszteletü köz szent zsinat elibe terjesztés végett elfogadván, addig is mig ott annak idejében tárgyaltatnék szükségesnek tartom a nyilvánosságnak által adni, hogy azok, kik hivatva vannak s jogosultak anyaszentegyházunk közügyeihez hozzá szólani tájékozhassák magukat ez indítványok irányában tanúsítandó magatartása iránt, söt óhajtandó volna addig is a nyilvánosság terén szellőztetni. Ilyen a papválasztási szabályok VIH-ik fejezet b) *) pontjának eltörlését célzó indítvány. Ez indítványt támogatü érvek az indítványozó által felhozva és zsinatunk állal elfogadva következők. 1) Canonaink értelmében minden pap egyenlő (par.) elannyira, hogy a püspök is csak „primus inter pares." Ezen osztályozás által a papok közötti egyenlőség el van törülve s könnyen Kaszt rendszerré fajulhat. 2) Sok jeles, de szegény fiatal ember ez osztályozás felállítása előtt gyengébb egyházba is elment azon önérzettel, hogy érdemei méltányoltatván jövedelmesebb egyházat fog kapni — e szabály által pedig reménye teljesülhetésének utja meg van nehezítve. 3. Az 1848-ik események sok első rangú egyházat sodortak a most felállított 3-ik osztályú egyházak sorába, melyeknek papjai igaztalanul sújtatnak az 1-ső osztályú egyházakban pályazhatástól telt eltiltással. 4) Azon anomalia is megtörténhetik, hogy egy 3-ik osztályú egyház papja a 2-ik osztályú egyházban megválasztathatván — már mint ilyen egy év multával az 1-sŐ oszt. egyházban is pályázhat s meg is választathatik, tehát az egy év előtt még érdemetlennek tartott egyén — egy rövid év alatt érdemes lesz az első osztályú egyház elnyerhetésére. Ennél tán sokkal fontosabb a következő kettős águ indítvány. I. A részletes,- és közzsinati vizsga, mint magát túlélt intézvény egész erdélyi ref. anyaszentegyházunkra nézve töröltessék el a szokásban levő fötanodai úgynevezett rigorosum meghagyásával. II. A közzsinati nyilvános vizsga eltöröltetvén, inkább a papi hivatal gyakorlati ágára vonatkozó papjelölti vizsga léptettessék éleibe, de itt a tanárok csak mint censorok — s nem mint itélö bírák is szerepeljenek. A vizsga eredményét pedig egy a püspök elnöksége alatt a köz szent zsinat kebeléből választandó jelesebb esperesek és jegyzők, valamint a mlgos e.főtanács kebeléből kiküldendö világi tagokból alkotott bizottmány általános szavazattöbbsége döntse el. Ezen vizsgának helye legyen a püspök székvárosa, s ily vizsga legyen minden évben egy — vagy keltő. Önként értetvén, hogy a felszentelés ünnepélyes actusa, mint az évenkint tartatni szokott köz szent zsinat egyik fő tárgya megmaradna. Ez indítvány tételére indítványozót — s annak elfogadására zsinatunkat következő főbb okok vezették. 1) A zsinati vizsga felett a gyakorlati élet mondta ki azon ítéletet, hogy magát túlélte, a mennyiben némely egyházmegyénkben már évek óta nincs gyakorlatban, más egyházmegyékben eleget tesznek ugyan a törvény betűjének, de ugy hogy az egész censura elveszti komoly méltóságát. Tudok esetet hol pipafüst közt — s nem mernék megesküdni rá, hogy nem savanyuvizes bor mellett a kinevezett censor megkérdezte egyik censendustól: Hány Isten *) Harmadik osztályú egyházak papjai pályázhatnak a máso' dik és harmadik osztályú egyházakban.