Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-05 / 18. szám

tároztatott. Mint hiteles tanuk állítják, már a le­tételi okmány is készen volt; de később, nem tudni mi okból, annak végrehajtását abban hagyták. A primás ennyi zaklatások után elhatározta, hogy Rómába fog utazni, hogy ott a magyar egy­ház jogaiba való erőszakos belenyúlások ellen ujolag tiltakozzék, — s a pápának emlékezetébe hozza, mennyi érdemeket szerzett magának a ma­gyar egyház sz. István óta a katholicismus körül, s hogy felemlítse az ellenmondást, mely abban rejlik, hogy a concordatum a fejedelem „apostoli" előjogaira, melyeket ő „elődeitől örökölt," hivat­kozik, holott az apostoli jogokat sz. István csak mint magyar király, mint a magyar egyház ala­pitója nyerte, melynek jogai épen igy a magyar király apostoli előjogai is a concordatum által vég­megsemmisitéssel vannak fenyegetve. Aggódva nézte az egész ország a primás eltávozását; a magyar kath. egyház fejét most mindenki ugy tekintette, mint az elnyomott nemzet utolsó lovagját. Sci­tovsky végrendeletet tett, s csekély összeg kivé­telével, mindent itt hagyott; ugy látszik, hogy csak azon komoly elhatározást vitte el magával: „Ha nekem kell az utolsó magyar prímásnak len­nem, én a primatialis méltóságot teljes, csorbítat­lan fényében fogom magammal a sírba vinni." Altalános áldáskivánat kisérte az ősz egyházfőt római utazásában, — és midőn néhány hét múlva visszatért, hallatszott, hogy a pápa elismerte teljes tehetetlenségét a Bach minisztériummal szemben, s azért Scitovskynak csak üres ígéreteket tett. Alig tért vissza a primás az örök városból, midőn 1858. február 15-én az emiitett pápai rende­letek ellen Németh, esztergomi nagyprépost ujabb tiltakozást szerkesztett; az ebben ő szentsége ellen nyilatkozó hang élre és elhatározottságra nézve a debreceni és késmárki petitiókra emlé­keztet, melyekben a pátens erőszakoskodásai el­len tiltakoznak. A Bach-íéle centralisaló gép a protestánsokkal épen oly erőszakosan bánt, mint a katholikusokkal, a vallásfelekezetek egyen­jogúsága az egyenlő elnyomatásban állott; mint a concordatumot a katholikusokra rátukmálták, ugy kellett a pátensnek oktroyaltatni az evang. egyházat illetőleg j szétszakítása minden hagyo­mányos nemzeti köteléknek, századok által szen­tesitett egyházi complexus szétdarabolása volt mind a kettőnél a vezérelv; de épen azért mind a kettőnek törvénytelen behozatala egyformán he­ves és állandó oppositiót keltett. Mellesleg megje­gyezhetjük, hogy, mint a kormánykörökben forgó hiteles személyek állítják, a sept. elseji pátens még a hírhedt Bach-ministerium alatt készült, s még akkor benyujttatott szentesítés végett a csá­szárnak, ki aláírás végett azt magával vitte Ve­ronába. Az esztergomi prépost tiltakozása különösen azon pápai breve ellen van intézve, mely a pri­mási széket, mint egyházi ügyekben második fo­lyamodásu bíróságot, jelentőségétől megfosztja, s e minőségét csak még az egri érsekséggel szem­ben hagyja meg. *) Németh emlékezetébe hozza a pápának azon Ígéretet, melyet nem régen a prí­másnak „élőszóval" tett, azután megemlíti, hogy a primás előjogai még a legvéresebb harcok kö­zött és „inter maximas haereses" is érintetlenül maradtak. „De ki hihetné el, kérdi tovább, hogy századok által szentesitett előjogokat és legitim szokásokat, melyeket eddigelő semmiféle vissza­élés sem tett gyűlöletesekké, veszély nélkül le­hetne megsemmisitni ? Soha sem volt sem az egy­ház, sem a pápák szokása gyöngitni azon előjogo­kat, melyeket ők magok adtak és sokszorosan megerősítettek. .... Mily botrányos dolog látni, miként hozzák fel ezen újításokat a többnyire akatholikusok és zsidók által szerkesztett nagy hírlapok, és szemlélni miként örülnek vagy szo­morodnak el azok olvasói, amint vagy ellenségei vagy barátai a kath. egyháznak ésaprimási mél­tóságban központosult magyar kath. egységnek ; mert ezen újításokban mindenki csak a primatia­lis méltóság megbuktatásának jeleit látja Es nagyon lehet félni, hogy némelyek az egyház régi alakjának fentartása felett egészen kétségbe fog­nak esni, mások pedig minden régit felforgató tö­rekvésökre nézve a római szék példaadása által csak bátorittatni fognak Az esztergomi egyház teljes joggal mondható azok egyikének, melyek a kath. egyház régi hierarchiai rendjét épségben tüntetik föl. Századok folytában más primatialis székek is meg lőnek ugyan fosztva *) A concordatum megköttetése után a bécsi nuntiatura útján ada­tott az illető főpapoknak tudtul, hogy a kalocsai érseki széktől a zágrábihoz, a zágrábitól a kalocsaihoz, az egritől az esztergo­mihoz, az esztergomitól végre a kalocsaihoz fellebeztessenek a peres ügyek, mint delegált apostoli forumokhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom