Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-01-13 / 2. szám
könyvet csaknem használhatlannak taríjuk. E munka mellé készített „Vezérkönyv" sem igen sokat építhet rajta, mivel természetesen a fentebbi hibákat az is magáénak vallja. Fentebb kimondtuk, s most ismételjük, hogy : „rendszerében" gyökerezik legfőbb hibája, miben a magyar nyelvtan tagjait oly sorban állította fel, oly egymásutánt követ, melyből az elemi tanuló (e rendszer még nem neki való levén) egy általános, tiszta nyelvtani fogalmat nem meríthet. 2. De nem is szükséges, azt állítók fennebb, a gyermekekkel oly hamar a mondatok boncolásához s főleg szerkesztéséhez kezdenünk. Valaki azt mondaná tán: azért kell ez, hogy a helyes mondatrendezést mielébb megértsék, s a helytelenről elszokhassanak. Ellenben mi azt állítjuk, hogy sokkal szükségesebb elébb az alakok (szók nemei, azok képzése, s ragozása) megismerésére, a szavak helyes kiejtésére figyelmeztetni. Ritka falusi gyermek, ki valamely tájszólást, helytelen szójárást ne hozna magával a tanodába, s már épen ez az első, melyen segítenünk szükséges. A gyermek nyelvezete, ki még csak magyarul tud (kinek tán apja, nagyapja sem hallott más nyelvet), nem lehet sem németes, sem latinos, csakis magyar lehet; s ha netán a mondatrendezésben mégis valami hiány lenne, azt előre, egyszerű figyelmeztetés útján is kijavíthatjuk, hogy gyakorlatilag helyesen használja. A mondatok gyakorlati megismertetésében annyira kell mennünk, hogy azt főleg Írásjelek szerint megismerje, s türhetőleg használni tudja. De nemcsak iskolás gyermekek, hanem „népek" beszéde sem annyira a mondatrendezésben hiányos, mint az egyes szók kiejtésében; a székelynek, csángónak, palócnak stb. ki a német vagy latin nyelvet tán még híréből sem hallotta : nyelvezete, mondatrendezése bizonyosan nincs megvesztegetve, s mégis mily nem helyesen beszélnek magyarul ! Itt is tehát az alakok helytelen használata tűnik ki, mit a nevek, névmások, igék stb. helyes kiejtésének és ragozásának ismerete szüntetne meg csak. A köznépnél, épugy népiskolákban, a mondatok rendszeres szerkezete egészen elmaradhat; az elemi tanodákban is csak a tudomány érdekében, tehát oly gyermekeknél kell azt tennünk, kik fennebb mennek, s igy rendszeres alapra van szükségük. Ki hallotta volna valaha, hogy az elemi tanodába jött gyermek igy beszéljen: A cukrok édes. Lajos olvasnak. Az ökör bőgtek. Az ember gondolkodom. Apám beteg van. A tanitó tanítja a tanítvány. Az árvíz elönti a rétben stb. A mondattagok helyes rendezését már gyakorlatból (hallás után) megtanulták s tudják, de nem tudják ám a beszédrészek helyes kimondását, leírását és a ragozás szabályainak alkalmazását. Pl. efféléket már csakugyan gyakran hallhatunk : A cukar ides. Lajas alvas. Én irak. Az öker döf. Az ember gandalkadik. Apám atthan van. A testviremet ma látni fagam. Apaám a pénzvei ténnap könyvet vétt; hoónap is vészén égyét. stb. Mindezek után még egyszer ismételjük hogy Á. úr mondattanos nyelvtanát az elemi és népiskolákban nem tartjuk se helyesnek se szükségesnek; nem helyesnek, mivel tárgyrendezésével homályossá, sőt zavarttá teszi az elemi magyar nyelvtan fogalmát; nem szükségesnek, mivel a tanodába jött gyermekek a nyelvtan alaki részében követnek el mindig legtöbb botlást. * * Még a tisztelt ismertető úrhoz lenne pár szóm, ki munkám felöl, e lapok 44. számában oly elfogultan beszélt. A t. úr azt mondja, hogy: „A nyelvtanításban két főirány harcol egymás ellen. Az egyik a nyelvtani mintákat betanultatja, bemagoltatja, a másik pedig arra törekszik, hogy a mondatszerkezetet fejtegetve a gondolkodást fejleszsze." stb. Azt hiszi tán ön, hogy A. urnák olyan forma kitételei, szabályai, minők a már emiitett 4. 5. 7. 12. 13. 21. stb. lapokon vannak: észrevétlenül csúsznak be a gyermek fejébe? Értsük meg kérem egymást: a mi alaki szabály az én dolgozatomban van, megvan az mind az Á. úréban is, csakhogy ott nehezebben, s több helyütt nem helyesen elbeszélve. A magyar nyelvían elvont dolog, ép oly könnyűvé semmiféle módszerrel nem lehet tenni, mint sok más tárgyat (legfentebb aránylag'); hanem más alakban, és könnyebben mint A. úr teszi, mégis csak sikerrel lehet. Nyelvtanom rendszerét régi-nek nevezi; értsük meg kérem: elemi tanodákban csak egy rendszer lehet, hanem a practicus és nem practicus tanitók különféle átalakítással szokták eléadni, berendezni, s már épen ez az oka, hogy az ugyanazon alaprendszerre épült tankönyvek jók, gyengék, vagy épen használhatlanok. A. úr, mint emiitök, épen nem oda való rendszerre alapította nyelvtanát. T. ismertető úr azt mondja, hogy ha hibákat találtam A. úr nyelvtanában, miért írtam azt be könyvem függelékébe, s miért nem külön cikkben ? mert ez állal az tűnik ki, hogy saját müvemet dicsérni akarom! Saját könyvembe azért irtam, hogy mindenkinek lehessen alkalma a két munkát összevetni, s kettő közül a jobbat tetszése szerint választani, mert mi is azt akarjuk, hogy: „győzzön a mi jobb!" Hogy valamely lapban nyilvánosan nem ismertettük, azért történt, mivel onnan feljülröl vártuk volna a kimerítő bírálatot, de mindaddig elmaradott, s hogy miért: azt is megmondjuk, ha tetszik, t. ismertető urnák. A mi pedig a dicséretet illeti, különös kívánsága lehel a tisztelt urnák ! tán azt várná, hogy sajál munkámat gyalázzam ? no még ily követelési sem hallottam mostanság !.... Persze bizony hogy többnek kell tartanom, miután megírtam munkámat, mint a t. A. urét, különben nem adtuk volna közre. Tisztelt úr azt mondja, hogy e könyvben is (már az enyimben) vannak hibák feles számmal. Hogy vannak benne hibák, már abban igaza van az ismertető urnák. Kérdem: hány tankönyv van olyan, melyben nincs semmi hiba ? Mindketten hibáztunk, Árvái úr is, én is. — Már mindjárt a címlappal is hibát követtünk el mindketten; Á. úr azt mondja: „Népiskoláknak" irta; én igy tettem ki: „Elemi és népiskoláknak." *) Mint mondám, itt mindnyájan hibáztunk, de *) Népiskolák alatt oly, mindkét nemű gyermekek számára való iskolákat értenek közönségesen, melyeknek növendékei nem mennek felsőbb tanodákba komolyabb tanulmányokra, hanem inkább a földmivelés, ipar, stb. terére lépnek ; az elemi tanodák alatt oly (fiu) iskolákat, melyeknek növendékei a további tanulást tűzték ki célul. Gr. L,