Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

igen hasonlítanak egymáshoz. Valamennyi természetesen mind a mult ülés jegyzökönyvének felolvasásán kezdődik és rendszerint „kedélyes időtöltésen" végződik. Azon eltérés azonban mégis létezik, hogy a zürichi ifjak hirtelen átteszik magukat a komolyabb ügyeken, és azután egész erővel a „kedélyes időtöltésnek" dolgaihoz látnak, ellenben a berlini magyarok a komoly tanácskozásokat a „kedélyes időtöltésbe" mintegy beolvasztják s legvégül reassummálják az est eredményeit. A párisiak ritkábban nyúlnak az aktákhoz, de annál gyakrabban gyűlnek össze esténkint találkozásra, mely rendszerint nem lépi át a csöndes beszélgetés határait. Egyébiránt a dolog mind a három módszeren egyre megy ki, s a társulás célja, az együttartás érzetének fejlesztése, az újonnan érkezettek szives útbaigazítása mindenképen el van érve. En mindég igen kedvesen fogok visszaemlékezni ez ifjúi kedélytől és jó magyar érzelemtől habzó kis körökre, melyek a hazáján kivül utazó honfitársakat oly testvéries melegséggel fogadják. Másnap reggel vasárnapra virradtunk. A „kedélyes időtöltés" utóhatásai még nem szállottak el egészen theologus ifjú barátaim szemeiről, midőn őket viradat után kevéssel ágyukból felzavarni bátorkodám. Hét órakor megindultunk, hogy a lakásunktól távolacska eső Neumünster nevii templomba idején elérkezhessünk. Ez csak ugyan sikerült is. A templom uj épület, elől oszlopos csarnokkal. Maga a templom a torony kicsinységéhez képest igen nagy s belől kevés csínnal épült. Az egésznek fekvése némikép hasonlít a miskolci avasi temploméhoz, a mennyiben a Neumünster is temetőben, de igen szépen rendezett temetőben fekszik s lábai alatt egyfelől mélyen eső völgy terül el. Benn az épitészi csín hiányát látszik pótolni akarni egy aranyos rámába foglalt festmény, mely valami történetet ábrázó! s az előtérben az urasztala fölött és a szószék alatt van felállítva. Tárgya a templom közepéről sem vehető ki puszta szemmel, miután rajta az alakok félarányban vannak kivivé. Mint később Biedermann úrtól hallottam, a kép Krisztus megdicsőülését ábrázolja, s egy református művész ajándéka a templom számára. B. úr a kifüggesztést nem látszék helyeselni, de miután a kép a kegyelet ajándéka volt, úgymond, az egyházi elöljáróság az ügyet igen kényesnek találta. Természetesen, hogy „kényes" is volt. Igy jöttek be ajándékozások utján ujabb idaben számos zürichi egyházakba az ezüst úrvacsorai edények is, melyek használatától egyébként ezen országos egyház, azóta, hogy Zwingli által visszanyerte nemes egyszerűségét, több mint három századon át állhatatosan megtartóztatta magát. A karban orgona van elhelyezve, de nem elől, hanem annyira benn, hogy előtte s azzal egy vizirányos vonalban még a szószéknek is marad hely. Ez négyszögű sátoralaku deszka alkotvány, melynek a közönség felé eső része fe • lülről félmagasságban nyilt, az egész fehérre van festve s itt-ott vékony aranycsikokkal futtatva. Nagy egyszerűsége dacára elég csinos s a szemlélőre kedvező benyomást gyakorol. A templom fala egészen fehérre van meszelve, alul azonban mint valamennyi itteni templom, ez is mintegy 1/4 öl magasságban hamuszinre festett deszkával van kibéllelve. Az ülőszékek fenyőfából állitvák össze s festetlenek. Itteni általános szokás szerint a templom közepét egészen a női közönség foglalja el, a férfiak pedig oldalt és a karzatokon foglalnak helyet. A földszinti székek rendszerint ugy vannak készítve mint a szinházi zártszékek, a mennyiben midőn állani kell az ülőpad felhajtatik, leüléskor pedig lebocsáttatik, mi természetesen mindenkor nagy zajjal és lármás csattogtatással történik. Az istenitisztelet menete olyan volt mint ezt már a többi templomokban láttuk. A prédikátió 35 percig tartott, sok természetességgel és kevés művészettel előadva, egy magas termetű, csontos testalkatú, s dörgő hangú pap által. A rögtönzésnek nyomait sem ezen sem az itteni többi lelkész urak beszédén nem tudtam felr fedezni. Általában itt, hol van elég idő a kész ületre, mindenkor irásilag kidolgozott beszédeket szoktak mondani, s az egyházi kormány jelentéséből olvasom, bár ilyesmi dolgokban a hivatalos jelentés nem igen tarthat teljes hitelességre számot, hogy a rövid gondolkodás után való rögtönzés is egészen kiment a divatból, s igen kevesedmagával áll azon pap, ki tudtul akarván adni, hogy mennyi előkészületébe kerül neki egy prédikáció elmondása, annyit jelentett magáról, hogy ő „rendszerint az egész szombat délutánt" az egyházi beszédhez való készülésre használja fel, A beszédek tárgya legtöbbször az egyházi év menetét kiséri s adventtől pünkösdig túlnyomólag történelmi, egyébb időben pedig inkább tanitó szövegekből indul ki. Határozott előtérben az uj testamentom áll, de olykor-olykor ószövetségi jellemrajzok és némely költői vagy prófétai helyek is szolgáltatnak tárgyat a prédikációhoz. A lelkész az egyházi beszédet követő ima után megnevezé és felolvasá az énekelni való verset s aztán elhagyva a szószéket és a kart, lejött a földszintre s a karba vezető feljárás ajtaja mellett egy magános és elkülönzött karosszékbe leült. Az ének elvégződvén innét ismét felállott s középre menvén az úrasztala elébe lépett, hol házasulandókat s némely időközben elhunytakat hirdetett, és alamizsnálkodásra buzdította a gyülekezetet, mindenik fajta hirdetéséhez rövid észrevételt csatolván, az itteni szokás szerint. Végül rövid áldást mondott a gyülekezetre. Ekkor ismét visszatért ülőhelyére; az orgona magában játszott s a közönség elhagyá a templomot. Én és társaim helyünkön maradtunk, miután be akartuk várni a kereszteléseket, melyek itt vasárnap d. e. a közönség elbocsátása után szoktak végbemenni; azonban vannak oly helyek is, hol a közönség jelenlétében az isteni tisztelet végéhez csatolva fordulnak elő. A templom már egészen üres volt, midőn a kar alatt egy mellékajtón asszonyok jöttek be, karjaikon kisdedet hozva. A kisdedek pólyájáról hosszú fehér kendő nyúlt alá, azonban nem elől, mint nálunk Magyarországon, hanem a keresztanya jobb karján át oldalt a gyermek lábainál. A keresztelő medence, (egy hosszudad